Füles a világról

Nagy elánnal vettem kézbe a Füles Játék a deszkákon című interjúkötetet. A könyv főhőse Fülöp Zoltán színművész néhány nappal később született nálam, így „öcsémurammal”, druszámmal egy hasonló kor tanúi lehettünk. Jóllehet egy határ választott el minket, a politikai életszemlélet, az érzésvilág ezer közös pontot jelent életünkben.

Az interjúalany az erdélyi színjátszás emblematikus alakja egy kis enciklopédiát tár elénk. Aki nem ismeri az időszakot, az néhány oldal után kortársi tudással és érzésvilággal lesz gazdagabb. Színháztörténetet tanulhat, vautrini társadalomkritika kábíthatja el, mint egykor a Goriot apó Rastignacját, s az élet mindennapjairól is bőséges információhoz jut.

Pályája a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál kezdődött, s megszámlálhatatlan szerepben állt színpadra.

A repertoárban drámák, vígjátékok, zenés darabok egyaránt megtalálhatók, tehát ideális tanulóközeg volt egy kezdő színész számára. A családalapítás is a Szamos-parti városhoz köti. Az 1999-es év vízválasztó a művész életében, mikor a Csíki Játékszín alapítói között bukkan fel. A sorok között olvasva, az igazi szerelem mindvégig Szatmár marad: az oldalakon szekvenciálisan jönnek vissza az emlékek.

Fülesnek mindenről határozott véleménye van, általában alaposan érvel, de néha csak „osztja az észt”. Egy sokat megélt bohém, de gondolkodó ember szavait halljuk, aki önmagával is szigorú: „Jó, magammal soha nem békülök ki, mert állandóan van, miért haragudjak magamra és elégedetlen legyek, de nem vagyok elégedetlen az élettel.” Az oldalakon repkednek a nagy nevek, mint Illyés Kinga, Bács Ferenc, Sinkovits Imre vagy Hofi. A színészjelölt egyébként az utóbbi számaiból készült a főiskolai felvételire. Az emberi kapcsolatokban úgy tűnik nagyon fontos számára a tegeződés: részben megtiszteltetésnek, részben személye elismerésének tekinti. Beszél a közönség átalakulásáról, a színházi belső kapcsolatokról, s ironikusan a szilveszteri haknikról, mikor egy éjszaka alatt a havi gázsi kétszeresét markolták fel. A jelen világ mellett sem megy el szótlanul: a Belle Époque-hoz képest visszalépést jelent számára. Nagyon szépen beszél hitéről, hobbijáról a fafaragásról, s kutyáiról a családjánál is többet mesél. Éles képekben fogalmaz, szavainak néha vulgáris fordulatokkal is nyomatékot ad.

Mivel e cikk egy zenei sorozat részeként jelenik meg, említsük meg néhány zenés szerepét: a La Mancha lovagját, a Lili bárónő Malomszegy báróját, vagy a Dzsungel könyve Baluját.

Eisemann Mihály Egy csók és más semmi című operettjében is ugyancsak villogott. Ki kell emelni talán legnagyobb alakítását, a Hegedűs a háztetőn Tevjéjét. A darabot az egykori izraeli miniszterelnök Golda Meir nagyon leszólta, mivel a politikus szerint hamis képet festett az orosz zsidók életéről. Ez a gondolat a rendezőt, Parászka Miklóst is foglalkoztathatta, mivel (a leírtak szerin) igencsak visszament az adott korba, s kerülte a hollywoodi kliséket. Az alakítás értékes díjat hozott hősünk számára, de talán ennél is többre értékelte Ascher Tamás személyes gratulációját: „Ne haragudj, tizenhét Hegedűst láttam eddig, és sz.r dolog nekem, zsidónak, hogy egy goj mutassa meg, hogy miként kell Tevjét, a zsidót eljátszani. Szívből gratulálok.”

A művész beszélgetőtársa a kiváló újságíró, Sarány István. Kérdéseivel, közbeszúrásaival bizonyítja, hogy jól felkészült „Fülesből”. Saját véleményét sem rejti véka alá, s egy-egy kérdéssel – mikor a válaszadó ismétlésbe botlik – a beszélgetésnek is új lendületet ad. A szöveg precíz gondozása Sarány Orsolya kezét dicséri.

A szép kiállítású, gazdag képanyagú, mellékletében igen informatív kötet az Alutus Kiadó gondozásában jelent meg.

(Dr. Csermák Zoltán)