Genius loci a Bokros tanyán

Ezen ismert latin mondás kevés olyan jó helyre illik, mint a Pat és Izsa között lévő Bokros tanya. Ha valaki ide ellátogat, akár csendre vágyni, akár a szemnek és léleknek megpihenni, s mindezek mellett kedves vendégfogadásban részesülni, nem csalódik.

Vallja ezt mindenki, aki egyszer is megfordult a „Sámson-Paulisz tanyán”; én merem így is nevezni, mert az izsai Sámson család munkával, szeretettel, barátsággal teli második otthona. Őket nem is annyira a pénzbeli vonatkozása tartja ott (habár az is fontos), hisz az ifjabb családtagok is itt végzik mindennapi munkájukat, de a föld, a természet közelsége, szeretete, a munka mindennapi eredménye mindannyiuk számára fontos, természetes és örömteli forrás. Mindannak ellenére, hogy a család minden tagja közéleti szerepet is vállal a faluban, a régióban. Közszereplőként adják az oda látogató vendégnek szívüket-lelküket is, és támogatói számtalan rendezvénynek.

Na és a „hely szelleme”, ami ide vonzza a művészlelkeket is. Az egykor lerombolt tanyavilág romos épületei ma szállóvá, vendéglátóvá, fogadóvá épültek át, szintén a család minden tagja által. Az egykori istállók, műhelyek, magtár, szérűk, az eredeti rusztikus formát alkotóházzá, s a sok-sok mezőgazdasági, régi lakóházi berendezés, s minden megőrzött gyűjtemény által „tájházi belsővel” múzeummá, látogathatóvá, emlékeket megőrzővé, és elődök iránti tiszteletét kifejezővé tette a pajtát, a külső és belső teret. Vagyis a látogatónak van mit megmutatni, a mai generációknak egy régi életmódot felvillantani. S mindehhez nagy-nagy szeretettel, ismeretekkel rendelkezik a tanya ezen részének gondnoka, s a vendégház asszonya: Sámson Enikő. Segítői pedig a család tagjai.

Na és a „hely szelleme”! Nyolc évvel ezelőtt volt az első tábor, s azóta minden évben (kivéve a két covidos évet) visszajárnak a világ minden tájáról képzőművészek, alkotóművészek, s az itt töltött két hét alatt betöltik a teret, majd munkáikkal a pajtát, a termeket, a tetőteret, amely nemcsak kiváló alkotóhely, de kiállításra is alkalmas. A tábor szervezője, művészeti vezetője Dolán György felvidéki akadémiai festő.

Az ódon hangulatú, 130 éves rusztikus épületben különös hangulata volt a húsz művész kiállításának.

A megnyitót Paulisz Attila, a család legfiatalabb tagja tartotta, aki több nyelven is szólt a megjelent művészekhez, közönséghez. A húsz művész között: francia, osztrák, cseh, iráni, kanadai, svájci, bolgár, magyar, szlovák, és felvidéki magyar művészt is köszöntött, köztük több festőművészt.

Az alkotókat a budapesti Nagy T. Katalint művészettörténész két nyelven (angolul és magyarul) mutatta be, és méltatta munkásságukat. Bevezetőjében a hely szelleméről Hamvas Béla gondolatait idézte:

„Az emberi lélek születése előtt megválasztja sorsának helyét és a helyet a géniuszról ismeri fel. Mindnyájunk élete, akik egy időbe és egy helyre születtünk, születésünk előttről összetartozik. Sorsunkat nem mi választottuk, mi magunk vagyunk az. Ezért látjuk egyformának a felhőket, a virágot, az utcát és a kötelességet. A külső világ nem egyéb, mint a még meg nem valósított belső.

Ez a két hét valami időn túlit kínál, vagy nevezhetjük időtlenségnek is, mert a megszokott időtől itt a művészek eltávolodnak. Kilépnek a saját idejükből, otthoni világukból. A művésztelep extra időt jelent.

Egy műalkotás nemcsak a világot próbálja ábrázolni, értelmezni, hanem a művész minden alkotásával egyre közelebb kerül önmagához. Ez egy életre szóló önismereti kurzus, melyhez kivételes környezetet biztosít a Bokros tanya. 

Aki meditatív elvonulásra vágyik, itt azt is megtalálja, akit a másik művész útkereső múltja és jelene is érdekel, az társasági életet élhet.

A tanyán párhuzamos valóságokra lelünk; átélhetjük a természet érintetlen békéjét és csendjét, miközben a panzió felkínálja a civilizáció áldásos luxusát, a magtár, a kollektív műterem a művészet szigete, az átfestett, átrajzolt, átvarrt, átfaragott valóság fészke. Az idén is a festőké és a festményeké a főszerep, de más anyagok is megjelentek; papírmasé, cérna, fonal és bogáncs, vagyis a textilművészet és a szobrászat is jelen van.”

További mondandójában is Pilinszkyt, Hamvas Bélát idézte, a lélek, a táj és a szellem összhangját emelte ki az alkotások megszületése és befogadása terén.

A kiállítás megnyitó kísérőprogramjában Korpás Éva koncertjét hallgathattak meg a több mint száz megjelent vendég. Korpás Éva dalaival, Madarász András gitárkíséretével, beleillett e táj szépségébe, vonzásába, s igazi barátságos hangulatot teremtett.

A nyolcadik Nemzetközi Bokros Szimpózium tárlatát Paulisz Attila – megköszönve a vendégeknek, művészeknek nemcsak a közreműködést, de az értékeket befogadó megtiszteltetést is – Picasso szavait idézve fejezte be gondolatait, illetve nyitotta meg a kiállítást:

„Időnként valaki olyan képet fest, mely mintha kinyitna egy ajtót, és lépcsőként arra szolgál, hogy más dolgokhoz vezessen.”

Mi is szeretnénk ehhez hozzájárulni, mi is kinyitunk egy ajtót Önöknek, parancsoljanak, a kiállítást megnyitottuk!

A kiállítás két hétig megtekinthető a Bokros tanyán.

(Dániel Erzsébet)