Aranyos lények jelentek meg nemrégen Zselízen a Sári-patakban a Kínai lakótelep mellett. Egy, majd egyre több nutriacsalád költözött a gyaloghíd környékére, amire hamar felfigyeltek a környéken lakók is. A cuki rágcsálók barátságosan szaglásznak, majszolgatnak a parton, úszkálgatnak a patakban, láthatóan nem zavartatva magukat az ember élénk figyelmétől. Érdeklődőkből pedig nincs hiány, egyre többen és többen járnak őket látogatni, sőt nem ritka esetben etetni is.
De vajon kik is ezek a jövevények és hogy kerültek ide? Kapásból mindenki vidrának vagy hódnak mondja őket, amivel bár nem állnak messze a valóságtól, mégsem teljesen helytálló a beazonosítás.
A kedves bundások ugyanis nutriák, azaz mocsári hódok, vagy kevésbé imponáló nevük szerint hódpatkányok. Utóbbi nevüket a patkányokhoz hasonló farkukról és mindenevőségükről, szívósságukról kapták.
A hódpatkány a világ legnagyobb rágcsálói közé tartozik, testhossza 40-70 centiméter, amit növel egy nagyjából 30 centi hosszú hengeres farok. Átlagos súlya 6-8 kilogramm. Kisebb-nagyobb vízfolyások, tavak, mocsarak mentén él a partfalba ásott járataiban. Kiváló úszó, veszély esetén a vízbe menekül, és soha nem is távolodik el nagyon a biztonságot nyújtó közegtől, a part menti sávban táplálkozik. A szárazföldön kissé esetlenül mozog rövid lábain.
(Fotó: Opavsky Kristián)
Nem túl intelligens állat, nagyon könnyű csapdába ejteni. Ettől függetlenül az emberen kívül mástól nem kell tartania, legfeljebb az aranysakáltól vagy nagyobb testű kóbor kutya számára lehet potenciális préda. Viszont még így is veszélyes lehet, a nutria ugyanis agresszíven, nagy termete, de főleg veszélyes metszőfogai segítségével igen eredményesen tud védekezni.
Bár nagyon jól érzik magukat mind Zselízen, mind úgy általában Európában, messzemenően nem őshonos faj errefelé, sőt a környezetvédelem invazív fajnak tartja.
Eredeti, természetes lakóhelyük a dél-amerikai Patagónia. De téved, aki azt hiszi, hogy maguktól szelték át az Atlanti-óceánt. Bizony, mi emberek hurcoltuk őket Európába, ugyanis prémjük különösen értékesnek számít.
Nevét is a spanyol hódítóktól kapta, a nutria ugyanis spanyolul vidrát jelent. Jó ízű húsa és kiváló minőségű prémje miatt nagy becsben tartották.
Ezért a 19–20. század során sorra jöttek létre a mesterséges szőrmefarmok, ahonnan természetesen szöktek el egyedek.
A szökevények pedig köszönték szépen, jól alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz (a Jurassic Park c. filmből tudjuk, hogy a természet mindig utat tör magának). Így nem meglepő, hogy a kedves „migráns”hódok is gyakorlatilag elárasztották Európát és jól érezve magukat, invazív fajhoz szokásos módon űzik el az őshonos rokonaikat és barátaikat, felborítva ezzel a flóra és fauna ökoszisztéma természetes egyensúlyát.
(Fotó: Opavsky Kristián)
Persze azért túlságosan kártékony viselkedésre részükről nem szabad gondolnunk. Laikusok gyakorlatilag észre sem veszik, lelegelik a védett növényeket, zavarják a madarak költőhelyeit stb., így önkéntes önbíráskodástól és partizánkodástól óva intünk mindenkit.
A probléma megoldását jobb, ha a környezetvédő szakemberekre hagyjuk. Főleg, ha végignézünk a Garam Zselíz melletti szakaszán, ahogy azt tönkretették a vízerőművel és a gát elbontásával. Bőven nem a kis prémes lények a legkártékonyabbak a természetre, hanem mi, emberek…
Csonka Ákos, Felvidék.ma
