Zsúfolásig megtelt a komáromi Zichy-palota Alapy Gyula-terme február 4-én, kedden. A helyszínen a „Mítosz és valóság – avagy hogyan szakították ketté Komáromot 1919-ben” címmel Balahó Zoltán főmuzeológus-történész, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ munkatársa tartott előadást a Duna Menti Múzeum Baráti Körének meghívására. Az előadásában többek között Komárom történetének egy sorsfordító eseménysorát, a város északi részének Csehszlovákiához kerülését, valamint az 1919-es csehszlovák megszállás előzményeit és következményeit mutatta be.
Az előadás kezdetén Novák Tamás, a Duna Menti Múzeum Baráti Körének az elnöke köszöntötte az előadót, valamint a szép számban megjelent közönséget. Kiemelte, hogy nagyon örül, hogy ilyen sokan érdeklődtek az esemény iránt, ami minden bizonnyal annak tudható be, hogy Komárom városának sorsa még százöt esztendő múltán is érzékenyen érinti az itt élő embereket.
Az elnök úr köszöntője után Vanya Péter kurátor, a kör titkára vezette fel az előadást, ismertetve a komáromi származású előadó, Balahó Zoltán főmuzeológus-történész tevékenységét és fő kutatási területét, amely a XX. század elejét – különös tekintettel az 1918-as, az 1919-es, valamint az 1920-as év eseményeire – foglalja magába.
Csehszlovákia létrejötte
A vetítéssel egybekötött előadás egyik központi témája Csehszlovákia megalakulása volt, melynek történelmi hátterét, előzményeit és következményeit részletesen mutatta be az előadó. Kiemelte, hogy Csehszlovákia egy teljesen új államként, a nyugat-európai nagyhatalmak egyik „kedvenc országaként” jelent meg a kontinens térképén az I. világháborút követő békerendszer következtében.
Az ország megalakulása előtt a cseh és szlovák vezetők fő problémája az volt, hogy a nyugati cseh, illetve a keleti szlovák és kárpátaljai területeket miképp tudják valóságosan úgy összekötni, hogy mind vasúton, mind pedig egyéb módon biztonságos és gazdaságos összeköttetést teremtsenek a két pont között. Csehszlovákia déli határainak megállapításakor ennek rendeltek mindent alá
– hangsúlyozta az előadó.
A Duna, mint Európa fő ütőere
Az előadó kiemelt figyelmet szentelt a Duna folyó jelentőségének, amely meghatározó szerepet játszott a döntés meghozatalában.
Balahó Zoltán kiemelte, hogy a Duna – mint Európa egyik legnagyobb folyója – a nyugat-európaiak gondolkodásában mindmáig hordoz magában egyfajta kettősséget, mivel egyszerre tartják nyugati folyónak, és egyszerre lengi át valamiféle – főként a balkáni szakasza miatt– keleti jelleg is. A nyugati és a keleti megközelítés „világa” pedig valahol a magyarországi szakaszon találkozik.
A Duna, mint természetes határfolyó jelent meg a határok megvonásakor, és a csehszlovákok mindvégig szívesen hivatkoztak arra, hogy ez a természetes határvonal Csehszlovákia „életben tartása” szempontjából egy lényegi és stratégiai kérdés. Ezt végül Benešéknek sikerült is elérniük, és a Duna mellett az Ipoly folyót is határfolyóvá tette a békekonferencia. A döntéssel a Dunát birtokló államok száma is megnövekedett, amely a nyugati-államoknak is jócskán kedvezett
– mondta az előadó, aki egy kitérő erejéig felvázolta azokat a történelmi korszakokat, amikor a Duna már korábban is funkcionált határfolyóként.
Kettészakadt Komárom
A két világháború között úgy hivatkoztak szimbolikusan Komáromra, hogy a „kettévágott” vagy „kettészelt város”. Balahó Zoltán megjegyezte, hogy az I. világháborút követő békerendszer következtében Európában tizenhárom települést vágtak ketté. Ebből kettő a Kárpát-medencében található: Sátoraljaújhely és Komárom.
A csehszlovák megszállás után nem sokkal a déli, magyarlakta területeken is komoly tilalmak léptek érvénybe. A Dunán többek között megszüntették a hajóforgalmat, és csónaktilalmat is bevezettek a folyón. Lezárták az Erzsébet hidat, nem lehetett átjutni, pénzt átvinni. Motozást is bevezettek a hídon
– emelte ki az előadó.
Majd a „szimbolikus térfoglalás” is kezdetét vette a megszállt déli területeken. Komárom esetében ez a március 15-ei ünnep betiltásával csúcsosodott ki, amikor megtiltották a megemlékezést és a Klapka-szobor megkoszorúzását. Ez pedig egyfajta szembenállást okozott a helyi lakosok, illetve a csehszlovák katonai parancsnokság között. Később a vonatközlekedés, illetve a távíró forgalom is leállt. Egy levelet sem lehetett Magyarország irányába feladni. Az előadó megjegyezte, hogy ez a statárium és a vele együtt életbe lépő bíráskodási rezsim tulajdonképpen nem csak 1919-ben, hanem még 1921-ben is életben volt, és csak fokozatosan vezették ki, különösen a határ menti területekről.
Az északi hadjárat sikere átmeneti volt. Komáromban a háborúskodás a „feketének” is nevezett május 1-jén veszett el, amikor az új-komáromi, tatai és győri munkásegységek gerillaszerűen átjutva megpróbálták elfoglalni a várost. Az ütközet következtében sokan életüket vesztették. Az előadó megjegyezte, hogy a komáromi katolikus temetőben százkét névtelen sírba temették a halottakat. A történészek azonban kétszáz és háromszáz közé teszik az áldozatok számát. A Tanácskormány nem hivatalos akciója volt ez az áttörés, ami teljes kudarccal végződött.
Ekkortájt nagyon sok volt a munkanélküli és az elégedetlen ember a városban. Július 1-jén a Komáromi Lapokban megjelent Komárom megye szlovák kormánybiztosának a proklamációja, amelyben leírta, hogy június közepén a győztes nagyhatalmak leállítottak a Tanácskormány Csehszlovákia ellen irányuló hadjáratát. Eldöntötték továbbá a határok őrzését, s a dunai határvonal ebben a proklamációban már nyíltan szerepelt. Komárom városának a sorsa megpecsételődött.
1919 őszén pedig már Komáromban is bevezették azt is, hogy az üzletekben valamennyi feliratnak meg kell jelennie szlovák nyelven. Az egyes magyar nyelvű sajtótermékek pedig egy rövid időre meg is szűntek. A helyi lakosságot az anyaországi hírektől is megpróbálták elszigetelni
– mondta az előadó.
A továbbiakban az egyes hivatalok térfoglalásáról is szót ejtett. 1919-ben és 1920-ban a hivatalnokokat eskütételre, illetve egy szlovák nyelvtanfolyam elvégzésére is kötelezték. Ennek következtében nagyon sok tanár, hivatalnok, állami és városi tisztviselő megvált az állásától, sokakat pedig kitelepítettek vagy kitoloncoltak. A hivatalnokok azonban nagyon nehezen és lassan cserélődtek ki, ugyanis Komárom városában nem voltak szlovákul tudó tanult emberek.
Az esemény végén Balahó Zoltán megköszönte a figyelmet, és záróakkordként Roman Holec szlovák történész Trianonról írt monográfiájából, a „A Duna összeköt vagy elválaszt” című fejezetből olvasott fel részletet, amiben a szerző nagyon részletesen körbejárta a szóban forgó témakört.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma