Új sportcsarnok épül Magyarbélen. Egy kézilabdapálya méretű terület, és egy több mint kétszáz néző befogadására alkalmas nézőtér lesz a komplexumban. Megnyitását jövő nyárra tervezik – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a turisztikai és sportminisztérium kommunikációs osztálya.
Dušan Keketi (SNS-jelölt), a tárca vezetője csütörtökön részt vett a sportcsarnok alapkövének ünnepélyes letételén.
A sportlétesítményt az iskolások és a lakosság is használhatják.
„A minisztérium és a Sporttámogatási Alap támogatásának köszönhetően újabb modern sportlétesítmény épül, amely nemcsak edzéseknek és sporteseményeknek, hanem a közösségi rendezvényeknek is otthont ad majd, és lehetőséget nyújt, hogy az időjárás, vagy a megfelelő létesítmény hiánya ne korlátozza a sportolni vágyókat” – tette hozzá Keketi.
A minisztérium tájékoztatása szerint az új sportcsarnok egyike annak az öt beruházásnak, amelyet a Sporttámogatási Alap támogat Pozsony megyében.
73 projektre összesen közel 35,5 millió eurót osztottak szét országszerte, ebből több mint 5 millió euró jutott a pozsonyi régióba.
A magyarbéli sportcsarnok felépítésére 963 626,63 eurót különítettek el, a projekt teljes költségvetése 3 154 799,71 euró.
TASR/Felvidék.ma