Talán a szomszédos országokon kívül Itáliában fordultam meg a legtöbbször: vonzott az ország kultúrája, megcsodáltam műemlékeit, s elnéztem, amikor a családok legapróbb csemetéi éjfélkor is hancúroztak a felnőttek körül. A nem olasz származású zeneszerzők is felfedezték a napfényes országot, se szeri, se száma az ott játszódó, oda kötődő vagy egy ottani utazás során kapott ihlet alapján komponált zenedaraboknak.
Ezúttal a MÁV Szimfonikus Zenekar adott válogatást az „azzurrik” zenei világából. Szakavatott kézzel nyúltak a témához, a karmesteri pulpituson az olasz opera specialistája, Michelangelo Mazza állt, aki a hegedűsi állását a karmesteri pálcára cserélte fel.
A válogatás igen érdekesnek ígérkezett. Bemelegítésül az Il diavolo della notte (Az éjszaka ördöge) című opera részletét hallhatta a közönség. A mű Giovanni Bottesinit, a XIX. század ünnepelt nagybőgővirtuózának a kezét dicséri. Kortársai a „Nagybőgő Paganinije” elismerő címet aggatták rá, de neve talán mégis feledésbe merült volna, ha az Aida 1871-es ősbemutatóját Kairóban nem ő vezényli Verdi felkérésére. Jelen opus elég szimpla volt, az ördög úgy tűnik érkezését későbbre, éjszakára időzítette.
A „Nagybőgő Paganinije” után egy valódi Paganini következett, Baráti Kristóf a h-moll Hegedűversenyt szólaltatta meg. Előadása nyomán kibontakozott a mű szépsége, a szólista, a zenekar és a karmester egyaránt kitett magáért. Baráti pianói, érzékeny játéka lenyűgözte a népes közönséget, s mikor felcsendült a híres nápolyi dal feldolgozása, a La campanella (Harangok), a publikum elérzékenyülve hallgatta a Liszt Ferenc által is népszerűsített zárótétel dallamát.
Legjobb lett volna, ha itt ér véget a koncert, de még befejezésül Richard Strauss, Itáliából című szimfonikus költeményét hallgathattuk meg. A szerző a négy tételben (ezért kérdőjelezik meg sokan a szimfonikus költemény mivoltát) Róma, a római romok, Sorrento és Nápoly szépségeit tárja a hallgató elé, de a kompozíció igen hosszú, s hátul kullog a straussi életműben. Ráadásul az utolsó tétel a Funiculì, funiculà ismert nápolyi dalt dolgozza fel, s itt a zeneszerzőt ugyancsak megvezették: eredeti, kvázi népies dalként használta fel, pedig mind a szövegírója, mind pedig a zeneszerzője közismert volt. Ennek az lett a következménye, hogy Straussnak mélyen kellett nyúlnia a zsebébe, hogy a jogdíjakat kifizesse.
A 80 éves MÁV Zenekar koncertjére menni mindig öröm. Felkészült fiatal gárda, s ha inspiráló dirigens áll vele szemben, mindig megtáltosodik. Ezúttal is kitűnt egységes hangzásával, s a nehezebb buktatókat is könnyedén vette. Isten éltesse a Zenekart!
Dr. Csermák Zoltán/Felvidék.ma
