Ezzel a mottóval indult útjára 1995-ben a Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztivál, amely a történelmi Nógrád szlovákiai és magyarországi településeit, népművészeti csoportjait és kulturális intézményeit kötötte össze.
Közel tíz év kényszerpihenő után 2022-ben új lendületet vett a rendezvény, ismét több település kapcsolódott be a fesztivál vérkeringésébe, többek között Fülek városa is. A rendezvény fő célkitűzése a folklór sokszínűségének bemutatása Európa különböző országaiból érkező együttesek színpadi műsorának segítségével, valamint a helyi hagyományokat éltető művészeti csoportok bevonása a fesztivál forgatagába. Az elmúlt három év során Bulgáriából, Hollandiából, Csehországból, Spanyolországból, Törökországból, Bosznia-Hercegovinából és Görögországból érkeztek hozzánk néptáncegyüttesek.
A fesztivál már szerdán kezdetét vette, az ünnepélyes megnyitóra a somoskői vár tövében került sor. A vasárnapig tartó programsorozatba számos magyarországi és szlovákiai település kapcsolódott be, Losonc és Fülek mellett Gács, Budaszállás, Poltár és Divény. Az előző évek hagyományához híven a nyitógála Losoncon, a fesztiválzáró pedig Bánkon valósult meg. Füleken július 25-én, pénteken a Bográcsos Ételek Versenyével indult a program a várudvarban. A kora délutáni órákban kezdődő főzőversenyre tizenegy csapat érkezett, jókai bablevestől kezdve a töltött káposztáig különféle ínycsiklandozó finomságok rotyogtak a bográcsokban.
A színpadi műsort a helyi szereplők nyitották. A Foncsik Énekegyüttes és a Barko banda után két nógrádi néptáncegyüttes következett. A poltári Poltarica a régió szlovák folklórhagyományaiból adott ízelítőt, a salgótarjáni Nógrád Néptáncegyüttes pedig a Kitaposatlan ösvényeken című szerkesztett műsorát mutatta be. A balkáni folklór elementáris erejét az Észak-Macedóniából érkezett Megdan Néptáncegyüttes közvetítésében tapasztalhatta meg a nagyérdemű közönség. Mindezt fokozni tudta az est záróprogramja, amelyre már a Bebek Panzió pajtájában került sor. Pillanatok alatt hamisítatlan latin-amerikai hangulatot varázsolt az Unicumbia zenekar, így a nap végén a fesztivál látogatói is táncra perdültek. Köszönet a fesztivál főszervezőjének a losonci székhelyű Nógrádi Művelődési Központnak, valamint a füleki társzervezőknek a Csemadok Füleki Alapszervezetnek és a Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulásnak.
Fülek Városa sajtóközleménye/Felvidék.ma