Szeptember 6-án, két nappal a 96. születésnapja előtt Münchenben elhunyt Christoph von Dohnanyi.
Édesapját, Hans von Dohnanyi jogászt, aki aktívan küzdött a nemzetiszocializmus ellen, 1945 áprilisában végezték ki Sachsenhausenban. Édesanyja Christine Bonhoeffer volt, Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész nővére. Dietrich Bonhoeffer sógorán keresztül kapcsolódott be az ellenállási mozgalomba. Emiatt Heinrich Himmler, az SS főparancsnoka személyes utasítására akasztották fel a háború végén.
Christoph nagyapjáról, Dohnányi Ernő (1877-1960) karmesterről, zongoraművészről és karmesterről is szólnunk kell, hiszen Pozsonyban született.
Annak édesapja, Frigyes kitűnően csellózott és zenét is szerzett. Zenei tanulmányait Pesten végezte. Zongorázni a homonnai születésű Thomán Istvánnál (1862-1940) tanult, aki Liszt Ferenc kedvenc tanítványa volt. Mestere hagyományainak folytatója lett. Dohnányi Ernő az 1930-as években „zenei nagyhatalomnak” számított. 1944-ben elhagyta az országot és soha többé nem tért vissza. Abszurd módon felkerült a háborús bűnösök listájára. „Szálasi dirigensének” nevezték! (Vele együtt tanítványát, Rajter Lajos karmestert is megrágalmazták, aki emiatt kénytelen volt Budapestről Pozsonyba menekülni.) Hivatalosan hiába tisztázták, még évekig képtelenebbnél képtelenebb vádakkal illették a sajtóban családi háttere ellenére.
A most elhunyt művész a lipcsei Szt. Tamás iskolába járt, ahol annak kórusában énekelt. Innen útja a bajorországi ettali bencések gimnáziumába vezetett, végül a potsdami Victoria-gimnáziumban érettségizett. Tizenhat évesen bátyja, Klaus példáját követte (ő később Hamburg első polgármestere lett 1981-88-ig), jogot tanult a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen, majd váltott. Zeneszerzésre adta fejét. Zongorázni és vezényelni a Müncheni Zene- és Színházi Akadémián tanult. Tanulmányait a Richard Strauss-díjjal zárta.
Ezt követően nagyapja mindkét unokáját magához vette az USA-ba, ahol mindent megtett a képzésükért. „A nagyapámnál való tartózkodás – vallotta később – döntő fontosságú volt az életemben.”
Nagyapja mellett folytatta tanulmányait a Floridai Állami Egyetemen, és részt vett egy karmesterkurzuson Tanglewoodban, ahol megismerkedett Leonard Bernsteinnel. Nem fogadta el az ő New York-i és Halász László hollywoodi ajánlatát, hanem visszatért Németországba, és 1953-ban Solti György asszisztense lett a majnafrankfurti operában.
Fiatalon, 27 évesen a lübecki színházban Németország legfiatalabb zeneigazgatójává nevezték ki. 1963 és 1966 között a kasseli állami színház zeneigazgatója lett. 1964 és 1969 között egyidejűleg a kölni rádió szimfonikus zenekarát is vezette. 1968-tól zeneigazgató, 1972-től pedig a majnafrankfurti opera igazgatója is volt, ahová olyan művészeket szerződtetett, mint Agnes Baltsa, Ileana Cotrubaș, Marton Éva, Várady Júlia és Hildegard Behrens.
1977 és 1984 között von Dohnányi a hamburgi Állami Opera igazgatója és zenekari főigazgatója, s egyidejűleg a Hamburgi Filharmonikus Állami Zenekar vezető karmestere volt.
Hamburgból indult el nemzetközi karmesteri karrierje.
Széll György meghívására 1982 és 1984 között von Dohnányi a clevelandi szimfonikus zenekar kinevezett zeneigazgatója volt. 18 évig működött ebben a tisztségben, megőrizte annak világhírnevét. 1997 és 2008 között a londoni filharmonikusok főkarmestere és művészeti tanácsadója volt, amelynek 1994 óta első vendégkarmestere lett.
2008-ban a Philharmonia Orchestra tiszteletbeli karmesterévé nevezték ki. 1998 és 2000 között az Orchestre de Paris fő karmestere és művészeti tanácsadója is volt.
Christoph von Dohnányi több mint száz alkalommal vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat és a Bécsi Állami Opera zenekarát, valamint rendszeresen a Berlini Filharmonikusokat… Hatalmas munkabírással rendelkezett és számos világvárosban is élvezhették művészetét.
Dohnányi első felesége Renate Zillessen színésznő volt, akitől két gyermeke született, majd Anja Silja énekesnő lett a hitvese, tőle három gyermeke született. Majd haláláig harmadik feleségével, Barbara Kollerral élt Münchenben. Az első házasságából született fia, Justus von Dohnányi (1960-) színész lett.
Legalább tucatnyi kitüntetést kapott és több tiszteletbeli doktori címet is. Művészetét elismerték, nagyra becsülték. Egy zenész dinasztia kiemelkedő személyisége távozott most az élők sorából. Érdemes megemlékeznünk róla, hiszen magyar gyökerekkel rendelkezett.
Prof. Dr. Makoviczky József