A napokban fogadta el a kormány a készülő felsőoktatási törvény néhány pontját, és már a parlamentbe is benyújtották. A tervezet szerint „a hangsúly a hallgatók tudásának, készségeinek és kompetenciáinak fejlesztésére, valamint a munkapiacra való jobb felkészültségükre helyeződik“.
Ezzel csak egyetérteni lehet, de a megvalósításuk alapvető feltétele, hogy a diák ne csak „hallgató“ legyen, hanem olyan fiatal, aki aktívan kiveszi részét a tanulás folyamatából. Ne csak előadásokat hallgasson, hanem az oktatók által felvázolt problémafeladatok megoldásában vegyen részt, esetleg az oktató által folytatott kutatásokból vegye ki a részét. A neves nyugat-európai és tengerentúli egyetemeken ez így működik.
Az ismeretek átadása helyett a tanulásra és kutatásra összpontosítanak. Hosszabb távon a hazai egyetemeknek is el kellene mozdulniuk ebbe az irányba, ami persze nem lesz egyszerű feladat.
A hozzáállás ilyenfajta változtatása ugyanis alapvető szemléletváltást igényel az oktatók részéről is, és ez egyik napról a másikra nem megy. Arról nem is szólva, hogy egy ilyen átalakítás komoly szakértelmet, és anyagi ráfordítást is igényel.
Érdekes meglátás az is, hogy „Szlovákiában hiányoznak a rövid távú, 1-2 éves tanulmányi programok“. Szerintem nem hiányoznak, hiszen 1991-ben, hollandiai szakemberek közreműködésével, a minisztérium elfogadta az ún. Felsőfokú képzések (Vyššia odborná škola) rendszerének bevezetését. Igaz, azóta ezt a képzési formát a középiskolák működtetik. A felsőoktatási intézmények abban az időben kimaradtak ebből a programból, de ma miért ne kapcsolódhatnának be? Magyarországon, Hollandiában, de több más országban is a felsőoktatási intézmények működtetik ezt a fajta képzést – nem a középiskolák.
A középiskolák egy része ma duális formában működteti ezt a képzést, ami a gyakorlati tapasztalatok megszerzése szempontjából hatékonyabb! Van tehát minta és tapasztalat is az említett képzéssel kapcsolatban, csak élni kell a lehetőségekkel.
A munkapiacra való jobb felkészülést illetően talán hasznos lenne a korábbi megoldásokat leporolni, és a 21. század kihívásaihoz igazítani. Saját diákkori tapasztalataim a kassai Műszaki Főiskoláról származnak. A Műszaki Főiskola (ma egyetem) első félévét (1961-ben) a kassai Gépgyárban töltöttük. Én például a kazánhegesztő részlegen dolgoztam, és a gyakorlat végén hegesztői tanúsítványt is szereztem. Ez is hasznos tapasztalat volt.
1966-ban a kassai Műszaki Főiskola végzőseként, egy félév gyakorlatot a breznóbányai darugyárban (Mostáreň Brezno) töltöttem, csoporttársaimmal együtt. A gyár tervezőosztályán dolgoztam. Lehetőségem volt a gyár tervezőmérnökeivel és technikusaival naponta konzultálni, csakúgy, mint a gyártósoroknál dolgozó szakemberekkel. Ők határozták meg a diplomamunkám témáját, és a megvédésekor is jelen voltak. Szakmai fejlődésemben ez a félév hasznosabb volt az azt megelőző ötéves elméleti képzésnél. Végzéskor darutervező mérnöki oklevelet szereztem.
Ez a hatvanas évekből származó tapasztalat valószínűleg átértékelésre szorul, de az ötletek szintjén talán hasznosítani lehetne.
Albert Sándor/Felvidék.ma
