A Ján Palárik nevét viselő megyei színház ikonikus épülete a nagyszombati Szentháromság tér büszkesége. Idén februárban a tükörterem erkélyének alsó része levált, vélhetően az időjárási viszonyok miatt. A műemlékvédelem alá tartozó kőépület erkélyének rekonstrukciós munkálatai alapos előkészítést követően augusztus és szeptember között valósultak meg.
Az erkély javításakor a Regionális Műemlékvédelmi Hivatal véleményét követte Nagyszombat megye önkormányzata. Amint azt közleményükben írják, a színház biztosította a statikai vizsgálatokat, a kivitelezést, beleértve a sérült falak helyreállítását, a megfelelő anyagok kiválasztását, a műemlékvédők felügyeletéről pedig egy szakértő kivitelező gondoskodott. „Örülök, hogy sikerült úgy felújítani az erkélyt, hogy az betöltse rendeltetését és megőrizze történelmi hitelességét. Minden részlet számít” – fogalmazott Zuzana Hekel, a a nagyszombati Ján Palárik Színház igazgatója. Az erkély felújítását a PAMARCH Kft. végezte, a munkálatok költsége meghaladta a 7300 eurót.
A megye 2018 óta 1,9 millió eurót fektetett a színház felújításába. Jelenleg a hátsó szárny teljes felújítása zajlik, amelynek összértéke több mint 1,6 millió euró, a legnagyobb a színház történetében.
A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet cikke szerint a Felvidék legrégebbi kőből épült színházépületét 1831-ben emelték empire stílusban Bernhard Grünn építészmester tervei alapján. A színházi előadások kezdetben német nyelvűek voltak, később magyar, jelenleg pedig szlovák nyelven adnak elő. Az első német nyelvű előadást 1831 karácsonyán, magyar nyelvűt 1844-ben, az első szlovák nyelvűt 1869-ben tartották.
SZE/Felvidék.ma/Sajtóközlemény