Nagyszombati magyar szentmise és Pék László Duka-Zólyomi családról szóló könyvének bemutatója

November második keddjén, Szent Márton püspök liturgikus emléknapján a nagyszombati novéna jegyében tartották meg őseink nyelvén az esedékes havi magyar misét Nagyszombatban.

A Fő utcai Szent Ilona-templomban este kezdődő szentmisét Kiss Róbert nagyszombati általános helynök, kanonok, komáromi esperesplébános mutatta be. A liturgiába a Bölcsesség könyvéből szóló olvasmány felolvasásával Katona Júlia zarándoklatszervező kapcsolódott be a híres csallóközi Szűzanya-kegyhelyről, Dercsikáról. Közreműködött orgonajátékával az ifjú zoboralji Bencz Zsolt.

Róbert atya homíliájában megemlékezett

a közösség legutóbbi találkozása óta betegségben, 30 éves korában elhunyt nagyszombati Kristóf diakónusról, aki ministrált is neki 4 éven keresztül. Jövőre szentelték volna áldozópappá.

Továbbá felidézte Szent Márton püspök életének jelentősebb epizódjait. Szent Márton Pannóniában született 316-ban. Katona volt. Meghallván az Úr hívását, elbocsátását kérte. Ezt a császár gyávaságnak bélyegezte. Márton erre a legenda szerint így válaszolt:

„Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen.”

Így is lett. A legismertebb róla szóló történet szerint lovon közeledett Amiens kapujához, amikor még római katonatiszt volt. A lova útközben a hóból feltápászkodó  koldusra lett figyelmes. Vállán csupán szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és dideregve nyújtotta a kezét Márton püspök felé alamizsnáért könyörögve. Erre ő ekképp kiáltott fel: „Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!” Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak. Azért a felét, mivel csak az volt az övé, a másik fele a császár tulajdona volt. Márton 397-ben halt meg. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett.

A szentmisében imádkoztak a jelen lévő és távol maradott egyetemistákért, családjainkért, otthon maradt, beteg, elhunyt hozzátartozóinkért, nemzetünkért.

A misét követően Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége egykori országos elnöke (2002–2014), a galántai Kodály Zoltán Gimnázium korábbi igazgatója „Befogadott menekültekként Taksonyon, Emlékezés a Duka-Zólyomi családra“ című könyvének vetítéssel egybekötött bemutatójára került sor a szomszédos pasztorációs központban. A könyv  a Pro Communitas Taksoniensis Polgári Társulás által 2023-ban került kiadásra.

E mű tiszteletteljes főhajtás a Duka-Zólyomi család felvidéki közösségünk érdekében tett erőfeszítései előtt.

Apa és fia a tudományosság terén teremtettek értékeket és közéleti feladatokat is felvállaltak. Az édesanya a család összetartására összpontosította figyelmét. Lányait a művészetekben rejlő szépségek felé vezette, a zene elvarázsolta őket. Sokan ismerték őket országhatárokon innen és túl, mert a tudomány, kultúra, zene és emberség nem ismer határokat.

Pék László könyvének előszavában ekképp ír:

„A jeles személyiségek életpályája, családok sorsa példaként, tanúságként áll előttünk. A történelem forgataga nem áll meg, az idő folyása mind gyorsabbnak tűnik számunkra, mely felőrli, finom porral hinti be korosztályok, nemzedékek múltját, emlékeit.“

A Duka-Zólyomi család a II. világháború előtti és alatti időszakban Pozsonyban élt. Az édesapa, Duka-Zólyomi Norbert 1929-ben szerzett jogi diplomát, ügyvédi munkát vállalt, de emellett szövetségek, társaságok vezetőjeként közéleti és politikai tevékenységet is végzett a szlovenszkói, felvidéki magyarok érdekében. Több magyar lap állandó munkatársa volt, melyekbe elsősorban kisebbségvédelemmel kapcsolatban írt. Felesége, Szerényi Aglája a pozsonyi Zene- és Drámaművészeti Akadémia zongora szakán 1938 májusában végzett. 1938 augusztusában házasságot kötöttek, ebből született 3 gyermek: Ildikó (1939), Árpád (1941) és Emese (1944).

Mindhárman szüleik mellett a későbbiekben szakmai, közéleti tevékenységükkel ugyancsak jelentős szerepet játszottak a felvidéki társadalomban. A kötet a Duka-Zólyomi család taksonyi tartózkodása tíz esztendejének eseményeivel foglalkozik, továbbá bemutatja a család tagjainak életpályáját. A visszaemlékezéseken kívül cikkek, fényképek, dokumentumok segítették a szerzőt a család életét és sorsát keretbe foglalni, ami egyben egy évszázadot is átölelő felvidéki családtörténet.

Sokan ismerték őket Pozsonyban, szerte a Felvidéken, országhatárokon túl is, mivel a tudomány, kultúra, zene és emberség nem ismer határokat.

Odafigyelésükkel, elhivatottságukkal, közösségekben végzett áldozatos munkájukkal barátokra, társakra találtak. Nekünk van szükségünk arra, hogy értékeinkkel vegyük körül magunkat, hogy eligazodási pontokra találjunk a mindennapokban, kiútra leljünk a nehezebb élethelyzetekből is.

E sorok írója emlékezetében őrzi Duka-Zólyomi Emesét, munkásságát rendszeres orgonajátékai révén a pozsonyi ferences templomból; s mint egyikét a pozsonyi magyar katolikus közösség zarándoklatszervezőinek.

A mű Taksony község első írásos említésének 885. évfordulója kapcsán látott napvilágot.

A könyvbemutató kötetlen baráti beszélgetéssel ért véget.

Zilizi Kristóf/Felvidék.ma