A Nagyszombati Főegyházmegye érseke, Mons. Orosch János csütörtökön, november 13-án ünnepi szentmisében nyitotta meg a Szent Miklós-bazilikában a nagyszombati novénát, amelyet ebben az esztendőben a katolikus egyház által meghirdetett 2025-ös jubileumi év jegyében rendeznek meg. Az idei zarándoklat mottója: „Zarándokok a remény Anyjával”.
A szentmise a Nagyszombati Fekete Madonna kegyképmásának ünnepélyes átvitelével kezdődött, amelyet Orosch János érsek, a kanonokok, papok, ministránsok, valamint a Szent Sír Lovagrend szlovákiai tagjai kísértek. A kegyképet a mellékkápolnából a főoltárra vitték át – ez a jelképes cselekmény évről évre a kilencnapos ájtatosság nyitó momentuma, amely hosszú hagyományával Szlovákia egyik legjelentősebb Mária-ünnepévé vált.
A szertartás főcelebránsa és szónoka Orosch János érsek volt. A szentmisén részt vett Ján Sokol emeritus nagyszombati érsek is.
Homíliájában Orosch János érsek atya a nemrég elhunyt Dominik Duka nyugalmazott prágai bíboros személyére is emlékezett, akinek tavalyi, nagyszombati novénán elhangzott szavai előtt tisztelgett. Felidézett több gondolatot is a cseh bíboros prédikációjából, hangsúlyozva, hogy azok mára „prófétai módon” beteljesedni látszanak, és a mai hívő élet számára is maradandó inspirációt jelentenek.
Az érsek a Mária-zarándoklatok iránti növekvő érdeklődés kapcsán saját lelkipásztori éveiből vett rövid, humoros történetekkel tette személyesebbé tanítását. Kiemelte a Szűzanya anyai szerepét és oltalmát, amely a hozzá menekülőket mindenkor körülveszi.
Zárásként így fogalmazott:„Elsősorban a Boldogságos Szűzanya az, aki ezekben a nehéz időkben kiemelhet bennünket a morális, értelmi és lelki szakadékból, és elvezethet mennyei Atyánk ölelésébe.”
BN/Felvidék.ma/Tkkbs.sk



