Mózes tiltakozott: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló… nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok (2Móz 4,10). Jeremiás az őt prófétává rendelő szóra ezt válaszolta: Óh, Uram Isten! Íme, én nem tudok beszélni. Hiszen ifjú vagyok én! (Jeremiás 1,6). Ézsaiás a szó súlyától megrettenve, ezt mondja: Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom (Ézsaiás 6,1). Keresztelő János apja, Zakariás pap Isten titkairól csak azután szólhatott, miután fia megszületett: Megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent (Luk 1,64).
Az mindig csoda s egyben nehéz nyelvi páncélzat feletti győzelem, amikor emberek átélik az emberi szó végességét, rész szerintiségét és Isten szóajándékozó szabadítását. 1700 éve, a keresztyén hit szülőföldjétől nem is olyan messze, összejöttek 325 nyarán az atyák a szélrózsa minden irányából, hogy Konstantin császár rendelkezésére és jelenlétében megfogalmazzanak valamit,
ami a keresztyén gondolkodás, a megtalált szavak, a személyes hit egyetemessége történelmi jelképeként, az emberiség históriájában első ökumenikus hitvallásaként megszülessen Niceában.
Amit az egyéni megszólalás 325-ig nem tudott megtenni, azt Isten Szentlelke, a közös hit megfogalmazásának izzó szenvedélye, a görög filozófián, a zsidó kijelentésen iskolázott, Jézus Krisztus Igéjén „finomhangolt” óegyházi atyák megtették.
Létrehozták annyi próbálkozás után az Apostoli Hitvallásnak, bővített formájában Niceo-Konstantinápolyi Hitvallásnak nevezett szimbólumot. Amit mi is mondunk, nemzedékről nemzedékre adva át a hit és tudomány együttes, múltat-jelent-jövőt, Jeruzsálemet, Alexandrát, Antiókhiát, Rómát, Genfet és Wittenberget, Canterburyt és Amerikát Debrecennel, Váraddal összekötő gyönyörű Credót.
Az 1700 éve a Bárány Jézus zászlajaként a lelkekben és hitvallókban, mártírokban, hithősökben és csendes hűségesekben lobogó hófehér Krédót minden felekezetben hasonlatosképpen mondjuk.
Pápai zarándoklat – tiszteladás a hit aranykorának
Izgalmas feladat lenne annak a fantasztikusan termékeny, a keresztyén gondolkodást, hitet az egyetemesség szintjére emelő 4. századnak a belső lelki, teológiai viszonyaival foglalkozni, ami hitünk egyik legtermékenyebb időszaka volt. 3 nagy szakaszával a hitviták, a tisztázó zsinatok aranykorszakában lehet erre rácsodálkozni. 318–325 között, aminek csúcsán a Nagy Konstantin császár által összehívott első ökumenikus zsinat áll, az egész akkori lakott földet képviselő mintegy 250 püspökkel, köztük öt „nyugatival”.
A különféle árnyalatú, Áriusz presbiter tanításával kapcsolatos tévtanítást igyekeztek leblokkolni. Azt tanította, hogy a három isteni személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem egy isteni lényegűek, hanem legfeljebb hasonlatosak egymáshoz. Zsinatok egész sora igyekezett a különféle, ariánus árnyalatú tanításokat kiiktatni, amelyek Jézus Krisztus istenségét tagadták.
A második hitvallásalkotó hullámban (325–361) előbb 340-ben Rómában, 341-ben Antiókhiában, 342-ben Szárdiszban, 353-ban Arles-ban, 355-ben Milánóban tartottak zsinatokat, ahol a világi és az egyházi hatalom kérdései kerültek a hitelvi kérdések mellett a teológusok, püspökök elé. A harmadik nagy eszméltető zsinati hullám 361–381 között Konstantin császár halála után hozta el a 381. évi konstantinápolyi zsinatot, ami megerősítette a niceai (325) zsinat tanbeli és egyházszervezeti döntéseit, a különféle Áriusz-követőket elítélte. A pogánysággal szemben pedig létrehozta az ortodox katolikus államegyházat.
E mozgalmas korszaksorozat előtt tiszteleg XIV. Leó pápa, aki több országot érintő közel-keleti útja során felkeresi Nicea= Iznik városát, 90 kilométerre Isztambultól. Útja során találkozik az ortodox világ lelki fejével, a nemrég Templeton díjjal kitüntetett, 85 éves korában is alkotóerős I. Bartholomaiosz pátriárkával.
Elsősorban a teológiai párbeszéd fontosságáról és jövőbeli felgyorsításáról tárgyalnak a katolikus-ortodox dialógus keretében. A pátriárka kérésére foglalkoznak majd a béke és a klímaválság témakörével is.
Néhány tanulság a csúcsteljesítmény okán
Személyes egyetemesség. Aki egykor vagy ma, fennhangon vagy magában kezdi el mondani a Hiszekegy szövegét, az egyes szám első személyben szól. Személyes hitéről vall. A 4. században elterjedt a keresztyén hitvallás ősformája, aminek görög eredetijét Ankirai Marcellus fogalmazta meg. Így kezdődik görögül: piszteüó – latinul: credo – hiszek.
A consensusfidei, a hit egyetértésének győzelme a széthúzás fölött. A 4. századi zsinatok meggyőző bizonyságai annak, hogy ahol az egyességet, megértést, megállapodást kereső hit konszenzusa meg tud születni, ott valóban világújító, maradandó eredmények, művek születnek. A személyesség nem fajult személyeskedéssé, Krisztus Lelke megőrizte az egyház egységét.
Akár „hiszekkel”, akár „hiszünkkel” kezdődnek is az apostoli, egyetemes hitvallások, lényegük a hitnek a sajátos hármas, trinitáriusosztatú logikája. Nem szükséges belemennünk semmiféle számmisztikába, a hármas szám teljességre utaló szimbolikájába, de kétségtelen: az Atyába, a Fiúba, a Szentlélekbe vetett hit arról szól, mit hisz, kiben hisz a keresztyén ember.
Elgondolkodtató az is, hogyan, milyen szellemi iskolázottság, szellemföldrajzi, vallástörténeti előzmények alapján jutottak el az atyák 1700 éve a keresztyén gondolkodás csúcsára. Ebben – s ezt tükrözték a 4. századi zsinatsorozatok – kiemelkedő szerepe volt a görög kultúrának, filozófiának, a logika, a retorika, az irodalom fejlettségének.
Platón, Arisztotelész logikáján, metafizikáján, mások aritmetikáján, matematikáján csiszolódott teológus elmék vitték korszakos magaslatokra a nüanszok, a finom hangoltságú distinkciók, megkülönböztetések szent tudományát, a teológiát az emberi elme és az istenhit sajátos kooperációjának a maradandó gyümölcseként.
Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a történelem, s az egyház Ura olyan különleges szellemi, hatalmi konstellációt alakított ki a 4. századra Jeruzsálem – Antiókhia – Alexandria – Róma négyszögében, hogy Nagy Konstantin (280-337) a Római Birodalom és a világtörténelem első keresztyén császáraként hatalmas támogatást, védelmet és hozzáértő teológiai műveltsége révén még eszmei támogatást is jelentett a nemrég még a katakombákban rejtőzködő keresztyénségnek. Trón és oltár kiengesztelődése és együttműködő hatalmi modellje évezredes mintát adott a világtörténelem különféle erőinek és hatalmi törekvéseinek.
Az 1700 éves hitvallásunk ma is egyetemes zsinórmértéke hitismereti elveinknek, igazi ökumenikus hitvallás. Összeköti a lakott föld, planétánk valamennyi kontinensén élő ortodox, római katolikus, protestáns és más árnyalatú Krisztus-követő közösségeit.
Krédós, hitvallásos szavaink nyomán méltán születnek szívünkben és imáinkban dicséretek. Az 1700 évvel ezelőtt született, ma is élő Hiszekegy által lélekben útitársai leszünk XIV. Leónak a hitvallásformáló atyák földjén. Soli Deo Gloria!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
