Nehéz volt olvasni Fenyő Miklós haláláról, mivel ő maga volt az élet. Annak az embertípusnak tartottam, aki a jég hátán is megél, s karrierje során számos alkalommal bizonyította, hogy nem ítéltem rosszul.
Nemrégiben megnéztem a Made in Hungária című filmet, mely önéletrajzi ihletésű, s addig számomra ismeretlenebb információkat is tartalmazott. Fenyő Amerikából csöppent vissza a magyar valóságba, hozományul lapult lelkében az amerikai életérzés, a sok ötlet, amit itthon – sokaknak örömére, a korifeusok bosszúságára –honosítani tudott. Ez számára később is az örömöt, s a karriert jelentette.
Itthon mindig élt némi nosztalgia Amerika iránt, az amerikás magyarok alapozták meg a szabadság hazájának hírnevét, s egy fiatal szemében az eldorádót jelentette. A habozó tinédzser legyűrte torkán az ihatatlannak vélt Colát, sorban állt a Szelíd motorosok című filmre, s jót derült, mikor kezébe került az a rosszul sikerült Amerika-ellenreklám: Ezt akarjátok? – felirattal. (Az öntudatos munkás megvető arccal utasítja el az amerikai valóság tárgyait, a frizsidert, a színes tévét, az országúti cirkálót.)
Fenyő berobbant a magyar zenei életbe. 1968-ban a Ki Mit Tud?-os Csavard fel a szőnyeget száma meghozta neki a hírnevet. Rajongói a már említett jenki feeling mellett értékelték közvetlenségét, a gyakran soha véget nem érő koncertjeit.
Emlékszem, a 60-as években az ifjúsági parkban hallgattuk áhítattal, az idő hidegre fordult, s ő cidrizve adta elő az utolsó dalait.
Szeizmográfként érezte a magyar rock-ipar rezdülését. Remek szeme és fantáziája volt, ebben talán őt tekintettük a legjobbnak, emellett üzletembernek sem volt utolsó.
Dolly feltűnése külön jelenség. Egy akkori kritikából idézek szabadon, miszerint a színpadra pattant egy formás leányzó, maga volt az élet, a néző legszívesebben beleharapott volna, mint egy érett almába. Szandi felfedezése egy külön történet. Természetesen voltak bukásai is, mikor két, egymásra megszólalásig hasonlító sráccal, a Stollverk, az ikrekkel lépett színpadra, valamiért a közönség ezt az ötletet nem honorálta.
A formációk váltása nyomán számos együttes fűződik nevéhez: Syconor, Hungária, Modern Hungária. A 16 nagylemeze, s számos kislemeze hatalmas üzlet lett a kiadónak is. Magam a Hungarotonnál követtem pályáját, 1985–93 között dolgoztam Fenyővel. Akkortájt már nem éreztem, hogy nagyon elnyomták volna, az „aranytojást tojó tyúk” kategóriában foglalkoztatták. Minden héten megjelent az irodámban, mindig egy slepp követte. Gondosan ellenőrizte a lemezei fogyását, nem volt túl közvetlen, de udvariatlan sem. Tisztában volt az értékeivel, s volt mire büszkének lennie.
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
