Lélekharang a kitelepítettek emlékére Gútoron

Gútor lakosságának egyharmadát kitelepítették a második világháború után, pedig semmilyen bűnük nem volt, csak annyi, hogy magyarnak születtek és a csehszlovák hatalom meg akart tőlünk, magyaroktól szabadulni, hogy nemzetállamot építsen ki. Ezekre az eseményekre emlékeztek Gútoron, a Szenci járás településén, Somorja mellett. A Duna szomszédsága meghatározta a falu történetét, így volt ez a második világháború után is. Április 26-án lélekharangot szenteltek, amelynek megálmodója és megvalósítója Kállay Győző volt, a harang megszentelésének ünnepét a Csemadok Gútori Alapszervezete vállalta magára.

A rendezvény kezdetén az emlékezők közösen elénekelték a Szózatot, majd Sátor Margit saját versét olvasta fel, melyben így fogalmazott: „Nyolcvan éve, hogy ez volt a hazátok, / Nyolcvan éve már, de tudjuk és hisszük, / hogy még ma is visszaálmodjátok. / Lehet bármilyen szép is az új hazátok. Gondolatban, álmaitokban sokszor itt jártok.”

A vers után Krajčírné Nagy Julianna az alábbi szavakkal köszöntötte az emlékezőket: „Hazahív a harangszó, nyolcvan év után, újra hazahív a harangszó”. A köszöntő után Sátor Margit és Rajka község polgármestere, Kiss Vince leleplezték a lélekharangot.

A leleplezés után Krajčírné Nagy Julianna elmondta: Gútoron nagyon sok család van, amelyet a kitelepítések borzalmai érintettek és nagyon sokan elmenekültek. A legnagyobb menekülthullám 1946 novembere és 1947 februárja között volt. Csónakkal, ladikkal a Dunán keltek át, Rajkára Gútorról és környékéről 75 család érkezett. A szemetiek teherautóit látva a gútoriak tudták, nekik sincs maradásuk, a Dunán menekülőkre a csehszlovák karhatalom emberei lőttek menekülés közben.

1949. november 19-én a csónakban lőtték le Sindler Ferencet. Sindler Ferenc halálának történetét Horváth Sándor Katalin olvasta fel, egy tizenöt éves lányt, Lengyel Gizellát idézve, ebből kiderül, hogy családostól menekültek, hiszen Csehországba akarták őket deportálni. A család többi tagját az édesapa korábban már átszállította a Duna túlpartjára. Mikor meghallották, hogy a partról kiabál valaki, édesapjuk visszafordult, hogy felvegyék az illetőt.

Ekkor azonban puskalövések hallatszottak, és a figyelmeztetés, hogy forduljanak vissza. A lövések folytatódtak, ezért visszafordultak a csehszlovák oldalra, de Sindler Ferenc ekkor már nem szállt ki a csónakból. A család tagjait puskatussal lökdösve kísérték az iskolába, féltek, hogy Csehországba deportálják őket, és nem tudták, mikor látják újra a családtagjaikat, akik már Magyarországra menekültek. Végül el tudtak menekülni Magyarországra. Sindler Ferenc temetésére nagyon kevesen mentek el, mert féltek az emberek.

Krajčírné Nagy Julianna feltette a kérdést, lehet-e fátylat borítani az akkor történtekre, a bűntelenek kitelepítésére és deportálására? A válasz egyszerű: nem. Sajnos eddig még nem volt olyan politikai garnitúra, mely bocsánatot kért volna. Megbocsájtani lehet, de felejteni sosem.

Ezért is jár köszönet Kállay Győzőnek a harang megálmodásáért és kivitelezéséért. Legyen e lélekharang azok emlékműve, akiknek szent volt ez a föld, de elhurcolták őket. Ludmila Goldbergerová, Gútor község polgármestere szlovák nyelvű beszédet mondott, melyet Matus Gergely, a Csemadok Gútori Alapszervezetének elnöke tolmácsolt magyarul.

A harang egy jelkép, amely összeköti a múltat és a jelent. A harang hangja nemcsak egy akusztikus tónus lesz, hanem a község történelmének visszhangja, amelyet megpecsételt a második világháború utáni borzalmak eseménysorozata. A haranggal azokra emlékezünk, akiket a második világháború után kiszakítottak az otthonaikból – hangzott el a polgármester beszédében.

A gútori polgármester beszéde után Kiss Vince, Rajka község polgármestere szólt a gútoriakhoz. A felállított harang hangja minden alkalommal emlékeztet a kitelepített és deportált magyarokra is.

Arra is figyelmeztet, hogy a felelős állami vezetők ilyen gaztettet a jövőben már ne kövessenek el.

A harang hangja vigye el fohászunkat Istenhez, s találjon meghallgatásra szabadságunk iránti vágyunk. A történelem során nagyon sokan, nagyon sokszor hibáztak, de a mi feladatunk, hogy megbocsássunk, viszont emlékezzünk. Kiss Vince köszönetet mondott Kállay Győzőnek a lélekharangért és Isten áldását kérte a kitelepítettekre és mindannyiunkra.

Ez után Neszméri Tünde, a Csemadok elnökségének tagja szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében így fogalmazott: „Vannak olyan múltbéli események, amelyekről nem lehet érzelmek nélkül szólni, ilyen a második világháborút követő rendezés kérdése is, a magyar és a német nemzeti közösség kollektív bűnösségének bélyege, amelyet a mai napig magunkon hordozunk. A beneši dekrétumoknak a mai napig van politikai és gazdasági kicsengésük (…). A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá, ez a magyar fél számára diktátum volt, hasonlóan a tiranoni egyezményhez.

Ebben a lakosságcsere-egyezményben arra kötelezték Magyarországot, hogy fogadjon be annyi elűzött magyart Csehszlovákiából, ahány szlovák Magyarországon áttelepülésre jelentkezik, de a magyar fél vonakodott az áttelepítéstől, és húzta az időt. Ezért a csehszlovák fél megkezdte a magyar lakosság Csehországba deportálását, munkára. Ezzel a lépéssel rákényszerítették a magyar felet a toborzás megkezdésére.”

Neszméri Tünde szerint az akkori eseményekre emlékezni kell, beszédében kitért rá, hogy a nagyszülei sokat meséltek a deportálás borzalmairól, amiért hálás nekik és arra kér mindenkit, hogy beszéljenek a jogfosztás éveiről, hiszen az akkori események minden magyar családot érintettek és érintenek.

Myjavec Pál felkéri Kállay Győzőt a lélekharang megkondítására (fotó: Szekeres Szilvia)

Krajčírné Nagy Julianna a megemlékezés végén kiemelte, amikor megszólal a harang, hangja átrepül a határokon és a múltba, hazahívja azokat, akiket a háború utáni rendezés elszólított otthonról. A harangátadó háziasszonya felkérte Myjavec Pál atyát, hogy szentelje meg a harangot, aki egy latin közmondást idézett: a történelem az én tanítómesterem. Azt kérte a megemlékezőktől, legyen ez egy tanítás ránk nézve. Ezt követően Myjavec Pál felszentelte a harangot, mely imádkozás közben megszólalt, melyet megálmodója, Kállay Győző kongatott meg.

A megemlékezés nemzeti imánk közös eléneklésével zárult.

Felvidék.ma