Az idei Tokaji Írótábor szekcióülésén esett szó az ’56-os határon túli eseményekről. Mind nálunk, mind a többi Magyarországgal határos országban valamennyi magyar a rádió mellett ült és figyelt, imádkozott, drukkolt. Számtalan esemény történt nálunk is, amiről remélhetőleg az évforduló alkalmából sok minden nyilvánosságra kerül. Most nézzük meg, mi történt a többi országban.
Pósa Zoltán irodalomtörténész, író rövid bevezetőjében Páskándi Gézára (1933-1995) utalt, aki életének egyik felét a Partiumban, másikat – 1974 óta – Magyarországon élte le. 1957-ben letartóztatták, hat évet töltött börtönben. Ritkán írt 1956-ról, de az áthallások drámáiban világosan értelmezhetők, akár Kádárról, Ceauşescuról, vagy a szovjet vezetésről volt szó.
Cseke Péter erdélyi egyetemi tanár azokról a romániai írókról beszélt, akik Budapesten élték át a forradalmat és arról, hogy ez életművükben miképpen nyilvánult meg. Történelmi idők kalodájában éltek ezek az emberek. Koós Károlyt, Jancsó Elemért, zsögödi Nagy Imrét, Kusztos Endrét, Lászlóffy Aladárt idézte.
Kárpátalja közvetlenül a nagy elnyomó hatalom alá tartozott – szögezte le Dupka György kárpátaljai író, történész. – 1956-ban emlékezetes művek nem születtek, de számos eseményre került sor. Először az 1956-ot megelőző időszakkal foglalkozott, amikor szovjetellenes csoportok alakultak. Ezek többnyire azokból alakultak, akiknek szüleit a Gulágra hurcolták, és akik röplapokat, plakátokat szerkesztettek. Ezek 1956 hatására aktivizálódtak. Egy református papra ráfogták, hogy vatikáni ügynök és elítélték. Összesen 100 fiatal vett részt ezekben a szervezkedésekben, neveik ismertek. „Hogy börtönben vagyok nem szégyellem, mert amit tettem, magyar hazámért tettem.” –írta egyikük.
Az ukránok is egyéni akciók hősei lettek. A baltikumi diákok közül sokakat letartóztattak. A leningrádi és moszkvai egyetemek hallgatói szintén erre a sorsra jutottak. Minden annak volt köszönhető, hogy Kárpátaljáról az információk begyűrűztek az ország belsejébe.
A szovjet hadsereg Kárpátalján keresztül vonult föl. A benderisták, az ukrán kommunista-ellenes ellenállók, akik a világháború óta harcoltak a szovjet rezsim ellen, 60-70 felvonuló tankot semmisítettek meg szovjet oldalon. A 60-as évek végén ellenállásukat fölszámolták és harcosaikat kivégezték.
A szovjet hadseregbe magyar fiatalokat is besoroztak, hogy tolmácsként működjenek. Egyikük, Bucsella József átállt a pesti srácok oldalára, halálra ítélték, ám túlélte kivégzését. Egy moszkvai klinikán vették ki a golyót koponyájából, majd 15 évre ítélték. 50 évig élt fogságban! 2007-ben térhetett haza.
Az utolsó témakör azzal foglalkozott, hogy Ivan Szerov tábornok, a nyugat-ukrajnai börtönökbe 4-5 000 magyarországi fiatalt hurcoltatott el. A tiltakozások után leállították az akciót. Mégis sokan Szibériába kerültek és szétszórták őket. Sok árvaházi gyereket raboltak el „janicsárnak”. Egy ogyesszai színésznő halványan emlékezett arra, hogy Miskolcon nőtt fel. Ez a kérdéskör további kutatásra vár.
Kádár Jánosék a „testvéri” segítséget egy Ungvár melletti üdülőben készítették elő, majd a rádió hullámhosszain szovjet oldalról sugározták híreiket. Az ávósok rejtőzködése Kárpátalján is külön fejezet. Moszkva és a KGB, a szovjet titkosszolgálat figyelte a magyar írókat, rengeteg feldolgozatlan anyag áll rendelkezésre. Kutatnivaló tehát bőven akad.
Tari István költő A hóhér megdicsőülése címmel ismertette a délvidéki helyzetet. A hóhér Josip Broz Tito tizenkét év alatt megdicsőült a magyarok körében és port hintett a világ szemébe. De így lett a hóhér Franz Josephből Ferenc Jóska és Kádár Jánosból elfogadott, népszerű politikus. Tito három délvidéki falu lakosságát háborús bűnösként végeztette ki. Miután szembefordult Sztálinnal, demonstrálni kellett, ott a legjobb magyarnak lenni. Akkor az oroszokat szidni a lojalitás megnyilvánulása volt. Közben szögesdrót és aknazár állt a magyar-jugoszláv határon. Sztálin halála után bekövetkezett a szovjet-jugoszláv enyhülés, mely kárára vált az ottani magyaroknak, mivel már nem állt a jugoszláv vezetés érdekében azok támogatása. Rákosi leváltása után Gerő vezetésével 1956 októberében küldöttség érkezett Belgrádba, ahonnan 23-án érkezett haza. A jugoszláv vezetést nagyon meglepte a lefasisztázott, lenézett magyarok felkelése. Dobrica Ćosić Hét nap Budapesten című tanúvallomásában leírja, Budapesten látta, mi a misztikus bátorság. De a délvidéki magyarok is megszólaltak. Lovász Pál verseket írt Mecseki rapszódia címmel. Hagyatékából váratlanul került elő ez a hiteles vallomás.
Milovan Gyilasz jugoszláv politikus, majd ellenzéki szerint 1956 volt a kommunizmus végének kezdete és bírálta az akkori jugoszláv magatartást, mely végül Nagy Imréék kivégzéséhez vezetett.
Benedikty Tamás Szuvenír (1999) című ’56-os regényében világosan kimondja – figyelmeztetett az előadó -, az egész világ sorsa akkor a mi helytállásunkon függött úgy, mint Nándorfehérvárnál. 1956 az egész emberiség sorsát megváltoztatta. 500 év után a magyarok mentették meg ismét Európát. Az sem lehetett véletlen, hogy Kapisztrán János 1456. október 23-án halt meg.
Tari végül kitért a jugoszláviai menekültek helyzetére is. 1958-ban 19 000-nél több magyar állampolgárt tartottak számon. Akik nem tetszettek a rendszernek, a határon lőtték le őket.
1957 után a Nyugatot megtévesztő kirakat épült Jugoszláviában. Ilyen kirakattal tévesztette meg később a világot Ceaușescu is. Csehszlovákiának ez nem sikerült úgy, mint a két háború közötti időszakban. Ugyanis mindmáig sokan a demokrácia mintaországának hiszik az 1920 és 1938 közötti korszakát.
