A farizeusokról és szokásaikról hallottunk a mai vasárnap evangéliumában. Mindjárt eszünkbe ötlik a farizeus szó hallatán a „farizeuskodik” kifejezés a hétköznapokból. Ezt a szót általában negatív értelemben használjuk, s nagyjából annyit jelent, hogy valaki képmutatóskodik. Kifejezésünk innen, az evangéliumból származik az igazi farizeusoktól. Jézus súlyosan elmarasztalja a farizeusokat. A Szentírásban több helyen találkozunk azzal, hogy Jézus éles kirohanásokat intéz a farizeusok ellen. A Máté evangéliumban hétszeres jaj-t kiált a farizeusokra. Miért marasztalja el ennyire őket a szelíd Jézus? Hogy a farizeusokról és Jézus szembehelyezkedéséről pontos képet kapjunk, ahhoz ismerni kell a farizeusokat, hogy kifélék, mifélék voltak ők.
A farizeusok egy vallási pártot alkottak, melynek eredete a Kr.e. a 2. századra tehető. A farizeusok nemcsak a mózesi törvény előírásait igyekeztek mindenáron betartani, hanem azokat az aprólékos tilalmakat is, melyet később fűztek hozzá. Tökéletes zsidóknak tartották magukat és mereven elkülönültek azoktól, akik nem úgy gondolkodtak és cselekedtek, mint ők. A parancsok külső megtartása megfojtotta szívükben a szeretetet.
A farizeusok célkitűzésüket tekintve jónak indultak: megtartani azt a Törvényt melyről mag az írás úgy szól, hogy „Kinyilatkoztatás nélkül elvadul a nép, de boldogság a sorsa, ha a törvényt megtartja.” Csak éppen menet közben megfeledkeztek a legfontosabbról a törvény szelleméről, a szeretetről. Megtartották a törvény betűjét külsőleg anélkül, hogy belsőleg azonosultak volna vele. Hamis buzgalmukban még több külső cselekedetet írtak elő. Ezek a külső cselekedetetek megtévesztették az egyszerű embereket, akik szerették őket, sőt szent embereknek tekintették őket. A farizeusok pedig visszaéltek ezzel a tekintélyükkel, úgy mondhatnám egyetlen kifejezéssel: visszaéltek a szent tekintélyével. Az egyszerű emberek próbálták utánozni őket, de nekik valahogy nem ment, s ez kissebségi érzést szült sok egyszerű, a jóra komolyan törekvő emberben.
Jézus nem véletlenül üzent hadat ellenük és szokásaik ellen. A történelem megmutatta: a legvadabb, és legsötétebb fejezetek íródtak mind az Egyház, mind az emberiség történelmében, amikor valaki, vagy valakik visszaéltek a szent fogalmával, tekintélyével.
Gondoljunk a Katolikus Egyház vitathatatlanul sötét fejezeteire, például a negyedik keresztes hadjáratra, amikor a keresztes hadakat a pénzéhes velencei hajótulajdonosok a keresztény Bizáncra uszították. Vagy gondoljunk a középkori királyok visszaéléseire, akkor, amikor a királyt közvetlenül Isten megbízottjaként tekintették. A visszaélésekre abban a légkörben, amikor volt idő a korai középkorban, hogy tekintélyes teológusok a királlyá koronázást szentségnek tekintették úgy mint a keresztséget, vagy az Oltáriszentséget.
Vagy az egyetemes történelemre gondolva gondoljunk a muzulmánok szent háborújára, amely mind a mai napig a kelet államaiban egymás ellen uszítja az embereket a szent nevében. S tulajdonképpen egyfajta módon a szent fogalmával játszottak és éltek vissza a XX. század két világháborújának uszítói. Láttam olyan képet az első világháború kezdetének időszakából a budapesti Hadtörténeti Múzeumban, amely Ferenc József uralkodót ábrázolta térdepelve, imádkozva, s alatta a felirat: „Ferenc József imádkozik a háború sikeréért”. Ma már tudjuk, hogy valahogy nem jól imádkozott.
De hogy a szenttel való visszaélés mennyire megvan ma is, erre példa az, amikor megdöbbenve hallottam, hogy egyik évben augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén egy vezető politikusunk Mátraverebély-Szentkúton, ezen a szent helyen, politikai beszédet intézett a jelenlévő nem kevés imádkozni odaérkező embereknek. Nem az ellen a párt ellen van kifogásom, mert nem feladatom az igehirdetésben a politikai pártok értékelése: akármelyik párt tette volna meg, csak mélységesen el tudom ítélni ezért, s azokat a felelősöket is, akik ezt eltűrték.
A szenttel való visszaélés kísértése tehát mindig megvolt és meg lesz a történelem során. S ez nemcsak a hatalommal rendelkezők számára veszély, hanem minden ember számára. Persze itt is áll az, hogy ha egy ember kezében nagyobb hatalom van, ha több ember van rábízva, akkor nagyobb a felelőssége Isten és az emberek előtt. De rendszerint minden emberre vannak rábízva mások: rád is. A családod, a beosztottjaid, akikért felelős vagy.
Vallásos életünkben minden embert – beleértve engem és titeket is – fenyeget az, hogy jámboran imádkozónak mutatkozunk mindaddig, amíg a templomban vagyunk, s aztán élünk úgy mint bármely más ember. Ezáltal hamis vallásosságommal megtévesztem és lejáratom a hittől távol álló embereket. A kívülállók úgyis rövid időn belül rájönnek, hogy a viselkedés nincs harmóniában a belsővel. Vagyis „vizet prédikál és bort iszik” az ilyen egy közismert szólásmondással élve.
Számunkra mindig legyen figyelmeztetés Jézus tanítása, amit ma hallottunk: „kívülről semmi sem kerülhet az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat. Ez a sok rossz mint mind belülről származik és tisztátalanná teszi az embert.”
Sose ítélkezzetek hát akár jó, akár rossz értelemben másokról a felületes külsőségek láttán. Sose törekedjetek a külsőségekre a jócselekedetek alkalmával, „mert mennyei Atyátok, aki a rejtekben is lát, megfizet nektek”.
S végezetül kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem és minden papért, hogy abban a munkában, melyet Isten ránk bízott nehogy farizeusok legyünk, hanem amit olvasunk a Szentírásból és az Egyház tanításából azt higgyük, s amit hiszünk azt meg is tegyük.
Ámen.
Felvidék Ma, VP-Ócsai József
