„Mostanra talán elültek annyira az indulatok – s ami fontosabb: kijegecesedett a magyar kormány álláspontja –, hogy van értelme néhány higgadtabb gondolatnak is a szlovák–magyar viszonyról. A kép, amelyet rajzolunk, fekete lesz, pedig mindent megpróbálunk felsorakoztatni a magyar ügy mellett” – olvasható a magyarországi Gondola hírportál kommentárjában.
Az egy hónapja életbe lépett szlovákiai nyelvtörvény „a szlovák nyelv védelmében” – elérte célját. Sok célja volt, és mondhatni mindegyiket elérte. (…) A mi fejlődésünk kisiklott. Vajon Szlovákiáé ki fog-e siklani?
A magyarellenes MSZP-diplomácia
A magára oly sokszor – ám oly kevés alappal – büszke magyar politika kétségbeejtően rosszul szerepelt a szlovák nyelvtörvény (és a vele összefüggő komáromi Sólyom-vizit) ügyében.
A diplomácia egyik alapszabálya, hogy erőt kell mutatni. A magyar diplomácia erőtlen. Katonai erőnk ugye nincsen, de a nem katonai aspektusokban is katasztrofálisan állunk. Gyurcsány Ferenc országlása lenullázta hazánkat a diplomáciai téreken.
Gondoljunk bele, EU-biztosjelöltünket szégyenszemre alkalmatlannak minősítették az első felajánlott posztra. Külügyminiszter asszonyunk maga volt a diplomáciai tehetetlenség, két és háromnegyed éven át. S „jutalmul” EU-képviselőt csináltak belőle a szocialisták.
Miközben a Fidesz az egész EP-történelem legnagyobb választási győzelmét aratta, a két kicsi párt, az MSZP és a Jobbik egymást szapulva közröhej tárgyává teszi Magyarországot az EP-ben.
A Szlovákia elleni magyar fellépés egy négyfős (!) EP-erejű MSZP-kormánnyal, a szocintern EP-frakcióban (amelyben Fico pártja ötfős!) nemcsak hogy alulmaradt, hanem egyenesen cserbenhagyta a Fideszt Brüsszelben.
Őszintén szólva, ha belegondolunk, minket, magyarokat mennyire foglalkoztatna, ha mondjuk Portugália és Spanyolország veszekedne? Vagy élőbb példával: mennyire izgat minket az ír–angol konfliktus? Ki alszik rosszul a belfasti hírek hallatán?
Nyilvánvaló, hogy a magyarság nemzetközi érdekvédelmét a magyar diplomáciának kellene ellátnia. De mit remélhetünk attól a magyar diplomáciától, amelyik a magyar köztársasági elnököt sem védi meg, sőt a kormánypárt versenyt szapulja a szlovákokkal… Csoda-e, ha Brüsszel széttárja kezét a magyar panaszok hallatán?
Kézenfekvő, mit kellene tenni
Például a magyar kormány gondosan elfelejtett érvelni azzal a tiltakozással, amelyet amerikai, nyugat-európai és izraeli tudósok fogalmaztak meg a szlovák nyelvtörvény ellen. Jeles tudósok tették le a garast a nyelvtörvény ellen, például azzal érvelve, hogy a szólásszabadság a kommunikáció nyelvének szabad megválasztásával együtt elidegeníthetetlen emberi jog, amely kizárja a pénzbírságolást.
Továbbá élni kellene a diplomácia bevett eszköztárával. Azonban a magyar kormány kushadt, és gyanúnk szerint azért, mert több rokonságot érez Fico pártjával, mint Sólyom Lászlóval vagy az egész magyar néppel.
A szlovák nyelvtörvény abszurditására élese fényt vetett volna, ha a magyar diplomácia szóvá tette volna azt, amit Gereon Schuch, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) közép-európai szakértője az MTI-nek adott interjújában mondott: „Az Európai Unió keretében szerencsére már túljutottunk a nemzetállamok időszakán, amelyben az országok közötti ellenséges érzelmek veszélyes eszkalációkhoz vezettek”. Közhely, hogy az EU ma azt hirdeti magáról, hogy meghaladta a nemzetállami konfliktusokat, de hiszen éppen ezért merő anakronizmus a szlovák nyelvtörvény – erre kellett volna rámutatnia a magyar külügynek.
A magyar külügynek az EU összes nyelvén rég hozzáférhetővé kellett volna tennie a vitatott törvényhelyeket, és bemutatnia szembenállásukat az egyes országok jogrendjével. Ez izzadságos munka lett volna, de ezért tartjuk fenn a Külügyminisztériumot.
Magyarországnak minden nemzetközi fórumon állandóan napirenden kellene tartania Malina Hedvig ügyét – ezzel szemben a magyar kormány maximum siránkozni képes a nyitrai diáklányon, mint Gyurcsány a vasúti baleseten.
És a magyar Külügynek fel kellene elevenítenie a feledékeny EU-kormányok fejében, hogy Szlovákia fejpénzt fizetett annak idején Hitlernek, csak pusztítsa már el mielőbb az ottani zsidókat. Hogy (Cseh-)Szlovákia a szepességi németeket ( cirka egymillió embert) teljes kitelepítette. Hogy 1945 óta, a ruszin lakosságot (szintén 1-1,5 millió embert) teljesen „reszlovákizált”. Hogy 200 ezer magyart kiebrudalt a szülőföldjéről. Hogy a „türelmes szlovák állam az 1910. évi másfél millió szlovákból mostanra úgy lett 4,5 millió, hogy közben orrvérzésig „reszlovakizáltak” és minden egyebet…
A magyar kormánynak rá kellene mutatnia nemzetközi szervezetek előtt a Szlovákiában az államiságukkal egyidős fasisztoid tendenciákra, amint ezeket Duray Miklós igen világosan összefoglalta. S ha már Duray került szóba, a magyar diplomáciának támogatnia kellene a határon túli magyarok érdekvédő megnyilatkozásainak hangerejét – hadd szóljanak minél többfelé az EU-ban s az egész világon.
Szomorú, behozhatatlan hátrányunk, hogy azok vannak hatalmon, akik 2004. december 5-én a nemzeti egység felmondására buzdítottak – és utána újraválasztattak az „anyaországban”. Ne feledjük: ezeket a tényeket alaposan beleverték és beleverik minden olyan politikus fejébe, aki tiszte szerint kisebbségi-nemzetiségi kérdésekkel foglalkozik.
A következtetés: Magyarország nemzetpolitikája kész csőd, a budapesti vezetés nem tekinthető valóságos nemzeti kormánynak.
Nyíri János írása teljes terjedelemben ITT (gondola.hu) olvasható.
Felvidék Ma
