Bari Marián beretkei zenészcsaládból származik, ő maga sokáig nem tudta, merre tovább az alapiskola után. Miután ajándékba kapott egy szintetizátort, dőlt el, hogy csakis a zene lehet az az út, amelyen elindul.
Egy éve vett nagy fordulópontot az élete, amikor Budapesten felfedezték az egyik felvételét az egyik közösségmegosztó portálon. A magyar fővárosba költözött, ma a kispesti Trefort Ágoston Szakgimnáziumban készül az érettségire, de az elmúlt években eljutott Barcelonába, Madridba, Londonba, Varsóba, Abu Dhabiba és Indiába is.
Alig pár hete jött haza Indiából, ahová négyesben jutottak ki tíz napra. Mariánt nagyon érdekelte ugyanis, hogyan néz ki az az ország, ahonnan sok száz évvel ezelőtt az ősei elindultak Európa felé. Mennyire hasonló is az ottaniak élete és mentalitása az Európában megtelepedett romákéhoz képest? – ez volt a tíznapos út legfontosabb kérdése. De hogy választ kapott-e erre? Részben igen, részben nem. Viszont nagyon gyorsan befogadták, s pár nap múlva már született indiainak hitték.
Nagyon lezser, szemmel láthatólag önmagát adó fiatalember ül velem szemben a Keleti pályaudvar mellett vasárnap reggel nyitva tartó kávézóban, aki a köszönés után szinte kérdezés nélkül meséli az élményeit. Marián sokáig élte a gömöri roma fiatalok mindennapi életét, zenélt, focizott és kereste a lányok kegyét. A közösségi portáloknak köszönhetően került fel pár felvétele a világhálóra, s volt, akinek Budapesten megtetszett. Mindenevő a zenében, bármit eljátszik, legyen az magyar nóta, mulatós, de az igazi kedvence Kökény Attila. Lassan egy éve, hogy Budapesten él, egy család vendégeként, napi nyolc órát tanul, s ha minden jól megy, akkor jövőre érettségizik. Angol, magyar, matek és történelem – ezekből a tantárgyakból lesz az érettségi, de heti két alkalommal egy zongoratanárhoz is jár. Felvételizett Snétberger Ferenc iskolájába is, s hogy eltartsa magát, esténként mozijegyet szed az egyik plázában.
Tavaly eljutott több európai metropoliszba, az idén pedig tíz napot eltölthetett egy baráti társaságban Indiában is. Ha már roma vagyok, nagyon érdekelt, milyenek is az ottani életviszonyok. Nos, beszéljenek a képek, de azért pár kulcsgondolat az indiai úttal kapcsolatban: India a határtalan ellentétek és végletek országa. Szinte egymás mellett, egymásba olvad a végtelen gazdagság és szegénység. Luxuspaloták és szegénynegyedek egymás közvetlen közelségében, határtalan kedvesség, barátságos fogadtatás, szinte ehetetlenül csípős currys ételek, méretes csótányok és főleg tehenek mindenütt. India szent állata mindenhol elsőbbséget élvez, de az utcákon kecskékkel és más négylábúakkal is bárhol és bármikor lehet találkozni. Járható utakon bűzlő buszok, luxusszállodákban alfelet is ragyogóra sikáló masina, polip, rák és kalapácsfejű cápa az asztalon. Tél volt, átlag 30 fokos, elviselhető hőmérséklet, káprázatos Goa – Palolem Beach, ahol a parttól alig száz méterre egy sátorban aludtak, s mindezek ellentéte a sokmilliós, nagyon szegény és mocskos nagyváros, Bombay.
S a legnagyobb élmény? A közlekedés. Látszólag nem létezik szabály, az indiaiak életveszélyesen közlekednek, az egyirányú út vagy a piros lámpa egyáltalán nem érdeklik őket, s ugye, még a tehenek és a kecskék is szabadon kószálnak az utakon. Ja, és el ne felejtse a fekvő buszokat, amelyeken csak feküdni lehet, igaz, olyan koszosak, hogy más nem is nagyon jutna az utas eszébe.
Az idei hidegre sikerült budapesti télben mennyei ajándék volt a tíz indiai nap, s amikor ezeket a sorokat írom, már éppen Bariban kószál Bari Marián. Hiszen egy Barinak Barit ugye okvetlenül látni kell.