A napokban, 2009. december 30-án Ungváron állítják bíróság elé az ukrán nacionalisták Dimitrij Szidort (Szidor atya pravoszláv pap), kárpátaljai ruszin hazafit.
Szidor atya védelmében
Ismereteink szerint azzal vádolják Szidor atyát, hogy a Szovjetunió összeomlása utáni időben ő indította el a ruszinok önállósodási, államalapítási törekvéseinek második hullámát. Közismert, hogy jelenleg az ő neve fémjelzi a ruszinság autonomista mozgalmát.
Tény, hogy Kárpátalja szláv anyanyelvű őslakosai kb.1100 évig jóban, rosszban, vészben lényegében békésen megfértek ugyancsak őslakos magyar ajkú szomszédaikkal. Ezen évszázadok során megmaradtak annak, akik voltak: ruszinnak, egy sajátos szláv nyelv hordozóinak. Minden rosszakaratú, hazug híresztelés ellenére a Magyar Királyságban őket sem forgatta ki a hatalom létükből. Azt kapták tőle, mint magyar sorstársaik. Osztoztak egymás gondjaiban, bajaiban. Közös gondjaik főleg szociális jellegűek voltak, és főleg a Magyarországon önmagát túlélt feudalizmus talaján tenyésztek. Ezek ellen együtt küzdve sorstársaikkal II. Rákóczi Ferenc zászlaja alatt érdemelték ki a ruszinok vezérlő fejedelmüktől a „leghűségesebb nép” (gens fidelissima) nevet. A győztes elnyomóktól pedig az átlagosnál is nagyobb nyomorba döntést. Amit aztán Magyarország ellenségei az ország lakosainak egymásnak ugrasztására használtak ki. Mind az osztrák elnyomók, mint a szláv elhivatottság eszméjébe belezavarodott, mániákusan Bizánc őrökére pályázó, birodalomépítő, meleg tengerek felé törtető cári birodalom, mind a Benes- meg Masaryk-féle, a pánszláv ideológiával házaló, elszabadult szabadkőműves, szélhámos „csehszlovák” „demokraták”. A gyarmattartó nagy „demokráciák” mindenre kapható zsoldosai uraik hajóinak a farvizén vitorlázva hol sziklára futottak, hol oda, ahol a vesztesek is kikötöttek (lásd a „csehszlovákok” 1968-as kalandját nagy szláv testvérük csizmájával gerincük alsó vége alatt). Normális ésszel ma már nem vitatható, hogy bár a második világháború elkerülhetetlenségét a gyarmattartó nagy „demokráciák” biztosították, az ún. utódállamok is mindent megtettek ennek érdekében (lásd ez ügyben Vlagymir Iljics örökbecsű megnyilatkozását).
Az első világháború végén a ruszinság „nem éppen tömegeinek nyomására” Ruszka Krajna néven a Magyar Királyság keretein belül autonómiát kapott. A csehszlovákoknak ez nem volt elég. Nekik gyarmatok kellettek „többek között” Kárpátalja, ruszinostul, magyarostul. Vágyukhoz a jogalapot pár ruszin széltoló és az általuk félrevezetett, néhány tucat Amerikába szakadt ruszin szolgáltatta, akik azt sem tudták, miféle játékban vesznek részt,. Az eredmény egy hangzatos név: Podkarpatszka Rusz, ami a ruszinoknak sem hozott sok örömet. Miután 1938-ban a szlovákok az első adandó alkalommal fúrni kezdték közös államukat, majd a hitleri nemzetiszocializmus segítségével (a szovjet internacionalisták későbbi jóváhagyó támogatásával, Tiso páter Szlovákiájában a szovjet nagykövet Puskin elvtárs – de nem Alekszandr Szergejevics, a költő – közreműködésével) jobblétre szenderítették Csehszlovákiát, a szemtelen és nagyhangú torzszülöttet. Ekkor a nemzetükhöz hű ruszinok, Bródy András és harcostársai megkísérelték tartalommal megtölteni az üres címet: „Podkarpatszka Rusz”. Nem hagyták nekik. Azok a ruszin aktivisták és galíciai ukrán elvbarátaik, akik a német nemzeti szocializmus lovát tartották befutónak szlovák testvéreikhez hasonlóan, megpuccsolták Bródyékat.
Ez ügyben érdemes felidézni a 2008. október 25-i Memorandum 11. pontját:
„Hogy a ruszin szervezetek hivatalosan és nyilvánosan kijelentik: Podkarpatszka Rusz Szejmjének összes 1939. március 15-i döntése illegitim és törvénytelen, mivel ezek Csehszlovákia (melynek keretébe föderetív államként Podkarpatszka Rusz tartozott) Németország általi megszállásának napján születtek, mikor is Magyarország arra kényszerült, hogy csapatokat vezényeljen a Ruszin Köztársaság területére a szicsgárdisták ruszin- és magyarellenes etnikai tisztogatásának megakadályozása okán; ugyanekkor hozták meg az alkotmányban rögzített Podkarpatszka Rusz országnév Karpatszka Ukrajinára cseréléséről szóló törvénytelen határozatot” … „és a ruszin államnyelv galíciai ukránra”, „a lengyel Galícia nyelvére” cseréléséről szólót is. Mindezt pedig hadiállapot körülményei között, mindennemű népszavazás mellőzésével.
Az 1941-es népszámlálás adatai szerint Podkarpatszka Rusz területén több mint 500 ezer ruszin élt „és mindössze néhány száz ukrán emigráns” (2.oldal).
1938-tól 1944 őszéig – bár nem volt törvénybe foglalva – a Teleki Pál nevével fémjelzett magyar politika gyakorlatilag autonómiát biztosított a ruszinoknak. Ami nem mindegyiküket elégítette ki. Jelentős mértékben a magyarellenes „pánszláv” csehszlovák szocializáció okán.
Magyar szempontból némi kárörömmel azonban meg kell állapítanunk, hogy imperializmusból a szovjet internacionalisták is jól vizsgáztak: a szovjet megszállók nyomában Kárpátaljára visszaszemtelenkedő csehszlovákokat – nagyjából egy időben a magyar és német férfilakosság elhurcolásával – szovjetorosz testvéreik kirúgták. Bezárták toborzó központjaikat, és a ruszinokat a szovjet hadseregbe sorozták be Kárpátalja pedig – természetesen „önként” – betagolódott a Szovjetunióba. Előbb mint „önálló” miniköztársaság, saját minisztériumokkal stb., majd valamikor 1946-tól mint az Ukrán Szovjet tagköztársaság egyik megyéje ( népi magyar nagyképűséggel ezt a nagyjából Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéből összefércelt területet – oblasztyot – így hívják.). És lett Kárpátalja előbb szovjet, majd ukrán ugródeszka a Kárpát medencébe.
Aztán egy szép reggelen a görög katolikus ruszinok arra ébredtek, hogy már nincsenek: álmukban pravoszláv ukrán lett belőlük. Aki ezért felhördült, hőzöngeni próbált, esetleg testvéri golyót kapott. Aki csak túl hangosan csodálkozott, mehetett esetleg jegesmedvét legeltetni.
Ezzel kapcsolatos óvatos különvélemény nyilvánítására csak a Szovjetunió összeroskadásának évében az 1991. december 1-i népszavazáson kerülhetett, igencsak óvatos formába. A népszavazás eredményeit azóta sem vette figyelembe a különben alaposan szétzilált ukrán hatalom, bár volt néhány nekifutás az elismertetés ügyében.
Most Szidor atya és elvbarátai próbálkoztak lépni ez ügyben. Hogy bolsevik típusú üldöztetésüket szó nélkül hagyjuk, netán kárörömmel szemléljük, nem lenne méltó egészséges nemzettudatú magyarhoz. Lehet nem szeretni vagy szeretni a pravoszláviát, pánszlávizmust stb., de azokat, akik a velünk legalább ezer éve együtt élő ruszin nép (és magyar!) érdekében emelnek szót, nem hagyhatjuk nemzeti- és internacionalista ebek harmincadjára!
Felvidék Ma, Nacmen – Szent Korona Rádió
