Az országbíró (iudex curiae) a régi jogrend szerint tulajdonképpen a király udvarbírája, azaz a helyette ítélkező bíró volt a kúriában. Nevezték nagybírónak is, aki hivatalát a nádortól vette át. Az Aranybulla úgy emlékezett meg róla, mint állandóan az udvarhoz kötött bíróról.
Lexikonaink szerint a király elé (praesentia regia) idéztetni a XIII. század közepe óta annyit jelentett, mint az országbíró széke elé idéztetni. A XIV. században feladatait a nádor és a tárnokmester vette át. Az országbíró egyben az igazságszolgáltatás s a hozzá kapcsolódó oklevélkiadásnak is a vezetője; a XVIII-XIX. században a nádor általános helyettese. (Magyar Katolikus Lexikon, 2005:205-206.p.) Olyan ismert személyiségek töltötték be ezt a tisztséget, mint Nádasdy Tamás, Báthori István, Forgách Zsigmond, Koháry István; 1802 és 1806 közt pedig az ipolyvarbói családi kriptában nyugvó Szentiványi (Szent-Iványi) Ferenc.
Ipolyvarbó a magyarországi Örhalommal szembcn, az Ipoly menti katlan keleti részén, közvetlen a folyó jobb partján fekszik. Szép fekvésű magyar falu — írta róla Geographiai szótárában Fényes Elek. Igaza volt, hiszen a nógrádi táj megannyi jellegzetessége felfedezhető itt. Varbónak egyaránt van rétje, erdeje, szőlője meg szántóföldje. Tengerszint feletti magassága 143 és 268 méter közt váltakozik. Délen, a kanyargó folyó partján füzesek, rétek, lápok és mocsarak; északabbra kisebb kaptatók, alacsony homokteraszok, majd meredekebb dombok, kopár emelkedők és kis akácosok terülnek el. (Csáky, 1992:58.)
A XVIII. század végén az egyik legrégibb múltú és legkiterjedtebb magyar nemesi nemzetség, a Szentiványiak egyik ága telepedett le Varbón. Szentiványi Ferenc, az egykori főispán, királyi ítélőmester és országbíró teremtette meg „példátlan szorgalmával, kitartásával a család ezen ága gazdasági, erkölcsi felemelkedésének lehetőségét”. S ahogyan Mocsáry Antal írja: „Nevezetessé teszi ezen falut, hogy Szentiványi Ferenc, belső titkos tanácsos (…) itt lakott, akinek ékes, kedves és szép épületekkel körülfoglalt kastélya az Ipoly partján egy kis dombon fekszik.”
Praznovszky Mihály tanulmányából (Egy Nógrád megyei köznemes kúriájának leltára) az egykori ősi kastélyról többet is megtudhatunk. Például azt, hogy a kőépület, melyet zsindely fedett, 83 méter hosszú volt. Nyolc bolthajtású szobája, cselédszobája és konyhája volt. Alatta 800 akós pince húzódott. A kastélyt 1945-ben lebontották.
A nagy politikai pályát befutó Szentiványi Ferenc matuzsálemi kort élt meg. 93 évesen vett búcsút a földi világtól Ipolyvarbón 1823-ban, de még életében megépíttette a falu ma is álló templomát.
A templom sekrestyéje alatti kripta a Szentiványi család temetkezési helye. Itt nyugszik az építtető, Szentiványi Ferenc is, amiről az alábbi szöveg is tanúskodik: „Szent-Iványi Ferencz/ Született 1731. julius 6-án/ Kimúlt Varbón 1823. április 15-én./ Hivatalnokoskodott: Nógrád megyében mint al-fő jegyző,/ első alispán: ezután ő felsége által kir. tábla itélőmesterévé,/ később m. kir. udv. cancellaria referendáriussává, belső titk.tanácsossá,/ fő tárnokmesterévé, utóbb országbíróvá/ neveztetett; végre kegyelmes fejedelme által a sz. Istváni/ Kir. rend nagy keresztjével díszesítetett./ Álitá hála jeléül unokája Szent-Iványi Sándor 1882.ik évben.”
A téglatest alapú boltíves kriptába a templom udvarából, észak felől egy vasajtó mögötti lépcsősor vezet. A déli belső főhomlokzat egy félköríves kiképzésű bemélyedés, melynek falán egy nagy fakereszt látható. A család tagjait a kripta keleti és nyugati oldalának sírkamráiban helyezték el. A templom kegyura a kripta nyugati felében nyugszik, sírkamrája felett az a márványtábla van, melynek szövegét fentebb idéztük.
A falu késő barokk római katolikus templomát 1797-ben emelték a Szentháromság tiszteletére. A Borovszky-féle megyei monográfiában az 1798-as templomépítési dátum szerepel (57.p.), más kiadványokban pedig, például Szlovákia honismereti szótárában 1789-et tüntetnek fel építési dátumként (Kropilák 1978, 288.p.). A Nagyszombati Egyházmegye legújabb kiadványaiban is 1797 az építés jegyzett időpontja. (1798 a felszentelés időpontja lehet.) Minderre, illetve a templomállíttató kegyúrra, Szentiványi Ferencre további két márványtábla is emlékeztet még Ipolyvarbón. Az egyik a templom főbejárata felett látható, szövege latin nyelvű, s már csak nehezen olvasható. A másikat a szentélyben helyeztette el Szentiványi emlékére az unoka, Szentiványi Sándor 1897-ben, a templom fennállásának 100. évében. Ennek szövege (melyből a kinti tábláé is megvilágosodik előttünk) így szól: „A templom homlokzatán deák nyelven márványkőre vésett emlék felirat tartalma hazai nyelven következő/ A teljes szent Háromság dicsőségére őfelsége Mária Terézia segítségével Szent Iványi Ferencz Királyi táblai protonotárius és királyi tanácsos, Sáros megye főispánja s Magyarország tárnokmestere kegyeletből állította 1797-dik évben.” (Csáky, 2008:72-78)
S vajon mit tudhatunk meg még e jeles főnemes, a Felvidékhez sok-sok szállal kötődött tehetséges földbirtokos, széleskörű jogi ismeretekkel felvértezett közéleti személyiség biográfiai adatairól? Nagy Iván Magyarország családjairól összeállított nagy művének 10. kötetében például az alábbiakat olvashatjuk: „II. F e r e n c z (Szentiványi Ferenc – Cs.K. megj.) született 1731. jun. 28-án Ljiptó-Szent-Iványban. Elvégezvén iskolai pályáját, 1754-ben Csáky Miklós prímás udvarába ment, innen 1757-ben Nógrád megye tiszt. aljegyzőjévé neveztetett. 1761-ben elvette slavniczai Sándor Rozáliát. 1763-ban főjegyzővé, 1705-ben dec. 7-én másod alispánná neveztetett. 1769. nov. 27-én pedig első alispánná választatott. 1772-ben kir. személynöki itélőmester, 1779-ben helytartói itélőmester, 1783-ban Bécsben a m. kir. udvari kanczelláriánál udv. referendárius tanácsos, és József császár rendszere alatt 1785-ben kassai kerületi biztos, és Sáros vármegye főispánja lett. 1798-ban kir. főtárnok mesternek, l802-ben pedig országbírájának neveztetett ki. Meghalt e magas méltóságban mint val. belső titkos tanácsos, Sz. István ap. király nagy keresztese, Sáros megye főispánja, rendszerinti lakóhelyén Nógrád_megyében Varbó helységben 1823. évi april. 15-én, kora 92. évében és ott temettetett. Ő szerze több birtokot; Nógrádban a rónyai uradalmat pedig családi osztatlan uradalommá szabályozta.”
Az akkori legmagasabb közéleti tisztséget betöltő főúr igen szerette hát Ipolyvarbót, ezt a hangulatos palóc települést: annak csendjét és romantikáját. Ez lett egyik birtokközpontja is, ide húzódott később vissza a közélettől, s itt tért örök nyugalomra. Nyughelye sokáig elhanyagolt állapotban állt, a jeles férfiúról keveset tudtak Varbón. Részben Urbán Aladár akkori pedagógusnak is köszönhető, hogy a temetkezései helyet megmentették az enyészettől, a kriptát szépen felújították, s rendszeressé váltak a településen a Szentiványi Ferenc Országbíró Emléknapok is.