Klapka György tábornok a tatai rajtaütés során szerzett adatok birtokában döntött arról, hogy feltöri a komáromi erőd körüli ostromzárat. Ebben az ellenséges erők elhelyezkedése is segítette, hiszen a Duna két partján lévő császári erőket más folyók is elválasztották, így azok nem tudták egymást támogatni. Előbb Kosztolányi Mór ezredes katonái űzték el a Duna bal partján lévő császári erőket 1849. július 30-án, majd a folyó jobb partján lévő császári erők következtek. Így került sor – százhatvannyolc évvel ezelőtt – az 1849. augusztus 3-i komáromi ütközetre, mely az ostromzár feltörését eredményezte, ám a főhadszíntér eseményeit már nem tudta érdemben befolyásolni.
A magyar csapatok július 29-ről 30-ra virradó éjjelen támadták meg a Duna bal partján lévő, gyengébb császári csoportosítást, azt a látszatot keltvén, mintha Klapka ott akarná folytatni hadműveletét. A Kosztolányi Mór ezredes vezette csapatok Heténynél ütöttek rajta a császáriakon, akik egészen Bajcsig futottak. A honvédek két támadó oszlopa nem tudta bekeríteni a gyorsan hátráló ellenséget, így az kisebb veszteségek árán retirált a Zsitva túlsó partjára. Kosztolányi ezredes csapatai augusztus 1-jén és 2-án tértek vissza Komáromba.
Augusztus 3-án a Duna jobb partján is megindult a támadás, melyet öt hadoszlop hajtott végre. A haditerv szerint a Csillagsáncból elinduló Aschermann Ferenc ezredes csapatainak Dunaalmást kellett visszafoglalniuk, majd onnan Mocsától és Csémtől délre, egy nagyobb kerülőt téve, a császáriak szempontjából stratégiai fontossággal bíró lovadi hadihíd elfoglalására kellett indulniuk, melynek elfoglalása esetén a Duna jobb partján lévő császáriak kénytelenek lettek volna megadni magukat. Aschermann ezredes támadását Kosztolányi Mór ezredes és alsószalóki Krivácsy József alezredes hadoszlopai voltak hivatottak biztosítani, melyeknek Mocsát kellett birtokba venniük. Bátori-Sulcz Bódog alezredes honvédeinek Csémet, míg a jobbszárnyon lévő Janik János ezredesnek az ácsi erdőt kellett elfoglalnia.
Aschermann ezredes hadoszlopa ennek megfelelően augusztus 3-án, az éjjeli órákban indult el Dunaalmás felé, melyet a kora reggeli órákban vett be, s folytatta az ellenség megkerülését. Klapka parancsnoksága alatt reggel 7 órakor indult meg a Kosztolányi- és a Krivácsy-csoportosítás, s hamar leküzdötték a mocsai sáncok császári őrségét, melynek lovassága menekülésre fogta a dolgot, gyalogsága pedig megadta magát. A támadók hátában ekkor óriási porfelhő kerekedett, melyről azt hitték, ellenséges erősítés. Hamar kiderült, nem császári erők érkeztek a csatasíkra, hanem egy – a császáriak élelmezésére küldött – marhacsorda, amely a honvédek kezére jutott.
A Duna jobb partján lévő császári dandárparancsnok, Joseph Barco vezérőrnagy felismerte a magyar fél szándékát, így csapatait összevonva Csémpuszta felé nyomult előre, ahol Csém és Herkálypuszta között, erősített állásokban várta a magyar támadást, és a többi császári csapat megérkezését – melyek meg is érkeztek, csakhogy az ütközet végére. Klapka Aschermann oszlopának érkezését várta, amely nem érkezett be, ezért délután 17 órakor megindította a döntő rohamot. Mivel a megkerülő hadoszlop nem érkezett meg, a császáriak kicsúsztak a bekerítésből, s átkeltek a lovadi hadichídon, melyet maguk mögött felszedtek. A császári II. hadtest ezután feladta csallóközi állásait is, majd Csorich altábornagy katonái Dunaszerdahely felé vonultak vissza.
A július 30-i és az augusztus 3-i összecsapásokban a honvédek véres vesztesége 210 fő volt, a császáriaké pedig 1018 fő volt – akik közül 672 katona esett fogságba vagy tűnt el.
A honvédek sikeresen szétzúzták a Komárom körüli ostromzárat és Győrig nyomultak előre, miáltal Bécs és Haynau főserege között az összeköttetés napokra megszakadt. Klapka 10 gyalogzászlóaljból, 6 lovasszázadból és 30 lövegből álló csoportosítása augusztus 6-án, délután 14 órakor vonult be Győrbe. Klapka győzelme Székesfehérvárott népfelkelést robbantott ki és az újból magyar kézre került területeken újoncozás (18-30 év között) vette kezdetét, s így ennek köszönhetően, ill. a Komáromba bevonult Noszlopy Gáspár-féle szabadcsapatnak, a védősereg létszáma 20.000 fő fölé emelkedett. Hozzávetőleg 5-6000 18-30 év közötti újoncot sikerült bevonultatni, akikből a 201-204. honvédzászlóaljakat szervezték meg, míg Noszlopy gyalogságából a 127. honvédzászlóaljat.
Dékány Rafael, a pesti 25. honvédzászlóalj őrmestere zászlóaljával együtt Aschermann ezredes hadoszlopában vett részt az augusztus 3-i eseményekben és az alábbiakat őrizte meg emlékezetében: „mi képeztük az előcsapatot, előttünk 40-50 lépésnyire ment egy század huszár, fele jobbról-balról csatárlánczban, fele tömegben az úton. Éjfél után 2 óra lehetett, midőn egy hídhoz értünk, s a mint a huszárok lovai a hídon dobogtak, rögtön felhangzott jobbról-balról a »Halt Wer da!« azaz »Állj ki vagy?!« huszár, feleli egyik előcsapatunkból egykedvűleg. »Tábori jel?« kérdezősködött tovább a sógor, s a huszár elkezdi elősorolni a német édes anyja testének egyes részeit, mire a sógor felháborodott, hogy karabélyát a hang felé irányítva eldurrantotta és hátranyargalt a gyalog őrséghez. Aschermann pedig hozzánk kiált, fiúk! félszázadokba fejlődve 1. 2. század jobbra a község fölött, 3. 4. a közép útczán 5. 6. a Dunaparton gyorslépésben előre! (…) ez volt Almás (…) az útczában nagy zaj támadt, doboltak, trombitáltak, arra azonban már nem jutott idejök a bennlévőknek, hogy rendezkedhessenek, hanem némely része még a nadrágot is nyalábján kapva futott Neszmély felé (…) Almást kitisztítva visszamegyünk a község keleti végére pihenni és reggelizni, de alig szedtük elő kenyerünket és szalonnánkat, midőn tőlünk nyugatra, Kis-Igmánd mellett, óriási porfelleget láttunk fölemelkedni. Rakovszky [Sámuel alezredes] rögtön lóra parancsol egy század huszárt és vágtat a porfelleg felé, mi indulunk utána gyors lépésekben, egy jó negyed óra múlva oda érünk, hol a porfelleg megállapodott és már ekkor kezet karba fűzve s a fegyvert gúlába állítva találjuk a Baumgertner [Helyesen: Paumgartten] ezred egyik zászlóalját, mellettük 6 ágyúval. Ezek épen Ácsra akartak illanni, de Rakovszky megjelenése által annyira meg voltak lepetve, hogy egy szavára megadták magukat, s mire mi odaértünk, Rakovszky már barátságosan beszélgetett a zászlóalj tiszteivel, kiket aztán egy zászlóalj gyalogság és egy század huszár bekísért Komáromba. (…) Ácson 3000 fegyver, ládákba pakolva, azonkívül még mintegy kétezret elszedtünk a foglyoktól, a sánczokban ott maradt minden tábori ágyú és számos 18 fontos sánczágyú, töltények, 7-800 mázsa lőpor, néhány száz láda röppentyű, 100 ezer mázsa liszt, 40 ezer darab ruhanemű, egy szállító hajó tele czukorral, kávéval, theával és rummal, három hajó tele zabbal, az egész pénzkészlet stb. stb. mintegy két millió forint értékű élelmi és hadi szerelvény, ehhez számítva még a 3000 darab hízott marha árát; bátran elmondhatjuk, hogy e nap mind katonai dicsőség, mind anyagi nyeremény tekintetében hadjáratunk legfényesebb napja volt, de, de, de. Oh! fájdalom a legutolsó is.”
Klapka György tábornok a következőkben összegezte a kitörés eredményét: „Augusztus 3. tűzetett ki ezen nagy kirohanás napjául, és ez, amint általánosan ismeretes, teljesen sikerült, s az ellenséget valamennyi állásának feladására s egész Pozsonyig való visszavonulásra kényszerítette. Az ellenség vesztesége halottakban és sebesültekben fölülmúlta az ezret, és ezernél több közharcos és nagyvennyolc tiszt estek fogságba. Számtalan győzelmi jel és tán még több zsákmány lőn e napnak eredménye. A csatatéren 12 ágyút foglaltunk el, ezen kívül a léli hídfőnél 18 db tizennyolc fontos löveget hagytak az osztrákok. Mintegy 3000 fegyver, jelentékeny hadszer- és lőporkészlet; számos poggyász és társzekér, temérdek élelmiszer, 2000 ökör, melyet az osztrák-orosz főhadseregnek volt szánva – mindez kezeinkbe esett. A legfőbb nyereség azonban az volt, hogy ez által a győzelem által az osztrák operáció vonalát áttörtük; Haynaunak Ausztriával fő s egyenes összeköttetései a mi birtokunkba jutottak; végre hogy az osztrákok mögötti felkelés, azon esetben, ha ezek délen döntő vereséget szenvednének, őket a legnagyobb veszéllyel fenyegetné. Kossuthoz és Görgeyhez futárokat küldöttem, ígérvén nekik, hogy négy hét alatt a komáromi helyőrségen kívül még harmincezer embert síkra állítandok, miről nekem a Duna jobb part derék népének lelkesültsége kezeskedik. Közöltem velük a hivatalos tudósítást, melyet [gróf Fjodor Fjodorovics] Berg orosz vezérőrnagy a cárnak írt, amelyből látható volt, hogy Haynau és az oroszok az ősz közeledtétől féltek, hogy addig a háborút mindenáron be akarnák végezni, és ha ez nem sikerülne nekik, akkor a közlekedés rossz és az élelmezés rendkívül nehéz volta által kényszeríttetnének a háború befejezését jövő tavaszra elhalasztani; kifejeztem nekik azt a nézetemet, hogy Magyarországot és a mi szent ügyünket még meg lehetne menteni, ha tudnók a harcot minél tovább húzni-halasztani. Követeim, fájdalom, ne érkeztek meg elég korán arra, hogy a végzetes katasztrófának eleje vétethessék. Kossuth már csak a török földön hallotta meg az augusztus 3-i győzelmet és annak következményeit; Görgey pedig Nagyváradon, akkor, mikor seregével a végzetes fegyverletételt végrehajtatta.”
Habár az augusztus 3-i kitörés jelentősen emelte Komárom védőinek harci morálját, érdemben mégsem tudta befolyásolni a főhadszíntér eseményeit. Haynau joggal vélte, miután elbánt a magyar fősereggel, Klapka előbb-utóbb kénytelen lesz visszahúzódni Komárom falai közé. Így is történt, hiszen a honvédek augusztus 13-14-én feladták Győrt és Komáromba vonultak vissza. Klapka tábornok visszaemlékezésében írta, hogy a főhadszíntérről érkezett lesújtó hírek hatására „azonnal megtettem az intézkedést (…) s elhatároztam, hogy mostantól fogva csak az elsáncolt tábor és a reám bízott várművek védelmezésére szorítkozom.”
