(videó is) A nemzettel való időfölötti együvé tartozásban él bennünk 1848 igaza és fensége – állítja Csáky Pál MKP-elnök nemzeti ünnepünk alkalmából írt jegyzetében:
Nem először állunk nehéz kihívás előtt. Ha kellő alapossággal tekintünk vissza történelmünkre, be kell látnunk, jóformán minden generáció élete tele van ilyen kihívásokkal. Talán ennek a tapasztalatnak hatására mondta Madách Imre: az élet célja a küzdés maga.
(* A cikkel kapcsolatos videó itt tekinthető meg *)
Magyarországnak a jó európai indulás után – ami a honfoglalást és az államalapítást jelenti – egyre súlyosabb gondokkal kellett szembenéznie. Külső ármánykodás, belső megosztottság csökkentette erőinket, sodort bennünket újabb és újabb hullámvölgyekbe. Néha összefonódott a kettő: a külső akarat pénzzel, zsarolással, az emberi gyöngeségek, jellemtelenségek mesteri kihasználásával is igyekezett esélyeink lefaragására. A belső, hátunkban burjánzó álnokság néha veszélyesebb volt, mint a kívülről jövő, látható és behatárolható hadak.
Nemzetünk jobbjai az esetek java részében helyre tudták billenteni az egyensúlyt. Hálával gondolunk ezért nagy királyainkra, de Hunyadi Jánosra, Kapisztrán Jánosra, Kinizsi Pálra is. Magyarország nagyjaink uralma alatt Európa egyik legfontosabb hatalma, elismert birodalma volt. Szent László, III. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás idején nem történhetett fontos dolog Európában a magyar király beleegyezése nélkül.
Végül is a geopolitika az, amivel nem tudtunk hatékonyan szembeszállni. A – mai szóhasználattal élve – civilizációk küzdelmét megtapasztalta a középkori Spanyolország csakúgy, mint a Magyar Királyság. Mohács után új időszámítás kezdődött, s mire oda jutottunk, hogy egyesült európai erővel ki tudtuk űzni a törököt, az ország romokban hevert.
Újra és újra neki kellett veselkedni a jövőnek: erről szól a reformkor, erről az egész 19. század. A nagy töréssel, az 1849-67 közötti interregnummal egyetemben.
Mert a nyers erő megint megpróbált eltiporni bennünket. Legjobbjaink pontosan látták az ország, a nemzet helyzetét és gondjait 1848-ban, s nyíltan ki is mondták azt. Megfogalmazták a jövőbe vezető utakat is. Voltak, akik Pesten foglalták 12 pontba a továbblépéshez szükséges kívánalmakat, mások Pozsonyban, az Országgyűlésben fogalmaztak meg hasonló elvárásokat. Egy dolog világos volt: a magyar jövőnek akkor van esélye, ha a magyar fejekben megfogalmazódott gondolatokhoz reális cselekvési lehetőségek is társulnak.
S itt ütközött össze az elképzelés a császári udvar érdekeivel. A Habsburg-pereputtyéval, amely csak a saját hatalmi érdekeit volt hajlandó figyelembe venni, amely csak a maga anyagi és családi érdekeinek nyomvonalán akart cselekedni.
A csatatéren és a kivégzőhelyeken – hatalmas orosz segítséggel – ők voltak az erősebbek. Ám a nemzetet nem lehetett legyőzni Világosnál. A nemzet tudta a Bach-korszakban is: nem szabad feladni a küzdelmet, nem szabad elbizonytalanodni egy pillanatra sem, mert az a közösség halálát jelentené. A herderi jóslat bekövetkeztét.
S a nemzet ment tovább a maga nehéz, rögös – de egyértelmű, s végső soron győzedelmes útján. 1867-ben a königrätzi csatavesztés után a császári ház arra kényszerült, hogy kiegyezzen velünk. Nem az osztrák titkosszolgálat által kreált, üzleti indíttatású kft-kkel, nem is a jobbra-balra bokázgató, mindenkit kiszolgálni kész szélhámosokkal. Velünk: a nemzettel.
Ebben az időfölötti együvé tartozásban él bennünk továbbra is 1848 igaza és fensége. Ez erősíti meg hitünk igazát, hogy helyes úton járunk, ha az elvek, és nem a pőre érdekek, ha a nemzeti horizont, és nem a kisstílű jellemtelenségek határozzák meg gondolatainkat és tetteinket.
Ehhez az elszántsághoz kérjük mindenki támogatását 2010-ben is. Az igaz úthoz, a kiszámítható biztonság útjához, a meghasonlás és az árulás elvetéséhez.
A jövő – jövőnk érdekében.
Csáky Pál (az írás az MKP Hírvivőben jelent meg)
