Az érsekújvári Vunar Galériában új kiállítás nyílt február huszonkettedikén: Lábik János párkányi festőművész posztumusz tárlata. A képeket a mester még maga válogatta családi gyűjteményéből, hogy közelgő nyolcvanötödik születésnapján felmutathassa alkotásainak javát, ám közbeszólt a sors: egy hónappal a tárlatnyitó előtt befejeződött földi élete.
A gondosan előkészített kiállítás nélküle zajlott, és az érsekújvári közönség egyperces néma csenddel, felállva tisztelgett emléke előtt. A megnyitón Gémesi Julianna, a Vunar – Szerszámkutató Intézet igazgatója köszöntötte a közönséget, majd Gémesi Károly mutatta be Lábik János életének fontosabb eseményeit, pályájának állomásait, és hasznos kultúraszervező munkásságát.
Lábik János ú.n. autodidakta képzőművész volt, nem végzett akadémiát. „A saját útját járta, önmagából építkezve jutott el a személyiségében rejlő lehetőségek kiteljesedéséig” – írta róla Bárdos István kultúratörténész.
Prokopp Mária művészettörténész pedig így jellemezte: „Képein ritkán szerepelnek emberek. Ő a természetet tisztábbnak, őszintébbnek, igazabbnak látta, ezért szerette különösen az őszi és a téli tájat, amikor a fák sötétlő ágait nem fedi el lomb. Így tisztábban tárul a szem elé a törzsek és az ágak törekvése az ég felé.”
Maga a művész egykor így nyilatkozott: „Én a Dunát és a vizeket, a Garamot és az Ipolyt festem.” Ezért is lett a szép tárlat mottója: Víz, víz, éltető, tiszta víz!
A művész nem csak alkotásaival, hanem közéleti megnyilvánulásaival is az értékes hazai magyar egyéniségek közé tartozott. Ő már akkor építeni kezdte a Párkány és az Esztergom közötti szellemi hidat, amikor a második világháborúban lebombázott, csonka Mária Valéria- hídon még nem lehetett átjutni egyik városból a másikba. És képzőművészeti kört szervezett Párkányban, szorgalmazta a városi képtár (ma Barta Gyula Galéria) létrehozását, melynek egyik alapítója, majd vezetője lett.
A nyolcvanötödik évében elhunyt párkányi alkotó munkái – a festményeken kívül akvarelljei és rajzai – nem csak a szülőföldjén és a szomszédos Magyarországon szerepeltek kiállításokon, vagy kerültek a gyűjtők otthonába, de eljutottak Csehországba, Romániába, Izraelbe, sőt Japánba és Ausztráliába is.
Az érsekújvári tárlat előkészítéséhez és a szervezéshez nagyban hozzájárult Lábik Etelka, a művész özvegye és családtagjai, valamint Zmeták Zita művészetpártoló, műgyűjtő és mecénás.
Elmondható, hogy Janiga József festményeinek nagy sikerű tárlata után most egy újabb izgalmas és szép kiállítást nézhet meg Érsekújvár és környéke művészetszerető közönsége olyan lelkes embereknek köszönhetően, akik egy műszaki kutatóintézet dolgozóiként szabad idejükben alkalmi képtárat rendeznek be az egyik emeleten, hogy időről-időre kiállításokkal szerezzenek élvezetes perceket a közönségnek.
