A kormánykoalíció és az ellenzék közti vita a Lisszaboni Szerződésről minden bizonnyal e választási ciklus politikai szemfényvesztésének ékes példája marad. Fico miniszterelnök és csapata egyszeriben azt vette észre, hogy politikai ellenfelük – legalábbis átmenetileg – nem a média, hanem az ellenzéki pártok képviselői.
Tudatosították továbbá azt is, hogy legalább néhányukra szükség van az uniós szerződés elfogadása érdekében. Miután felhasználták őket, természetesen ismét félrelökik ellenzéki kollégáikat, és minden visszatér a régi szociáldemokrata politizálás vágányaira, továbbá a csalásokhoz és a hazugságokhoz.
Mindamellett olyan meglepő szituáció, mint amilyen az ellenzék jóvoltából az országban keletkezett, már régen nem volt. Úgy vélem, hogy Fico hisztérikus kijelentései, Paška házelnök kibodorított beszédei és Gašparovič köztársasági elnök viccelődése az ország európai struktúrákba történő integrálódásával kapcsolatos összefüggésekben elég jól rámutattak arra, hogy a jelenlegi szlovák államvezetés éppen eléggé kiakadt az ellenzék viselkedésétől. Éppen úgy, ahogy a többiek is.
Egyébként, még ha első látásra úgy tűnik is, hogy az ellenzéknek célja van azzal, hogy az uniós szerződés támogatását a sajtótörvény átdolgozásától tegye függővé, valójában nem ez a helyzet. Mégpedig legalább két okból. Az első az, hogy Szlovákián kívül Európa többi része is tisztában van azzal, hogy a parlament egy nagyon rossz sajtótörvény-tervezetre bólintott rá, amely ráadásul a gyakorlatban kivitelezhetetlen és érthetetlen. A második, hogy hát mindezt az európai szocialisták is látják, akik februárban kellene, hogy foglalkozzanak Fico pártjának ismételt tagságával. Ha a tervezet ellen azok tiltakoznak, akik számára jogokat és kötelességeket ír elő, valami biztosan nincsen rendjén. A kormány minden megnyugtató kijelentése ellenére is, hogy márpedig minden rendben van.
Az ellenzék jelenleg sakkban tartja a kormánykoalíciót, bár matt ebből nem lesz. Az ellenzék legalább arról dönt, hogy mikor kerül a szerződés elfogadásra. Mindezt úgy is fel lehet fogni mint egyfajta zsarolást, bár igazság szerint mindenki, aki valamilyen javaslattal áll elő, igyekeznie kell azt elfogadtatnia. Tudják ezt a piaci kofák és a kormánykoalíció is, ennek ellenére az egész dolgot úgy gondolták megoldani, hogy „itt van, tessék jóváhagyni!“
Az, hogy Szlovákiában még létezik egy ilyen-olyan, de mégiscsak parlamenti ellenzék, kulcsüzenettel bír az uniós szerződés körüli jelenlegi csetepatéhoz. Ugyanakkor nem is annyira természetes mindez. Az én értékelő véleményem szerint Robert Fico és kormánya valamint három koalíciós partnerének – SNS, HZDS, a köztársasági elnök – felfuvalkodott és hatalomittas viselkedése egyre inkább arra irányul, hogy a parlamentből szolgálóleányt, a köztársasági elnökből pedig Bólogató Jánost csináljon. Az országban ilyen módon újból a többség diktatúrája áll vissza, a történelem pedig jó példa arra, hogy az efféle szituációkból nem lehet mindig sérülések nélkül kimászni.
Hrabko Juraj, SME, FelvidékMa
Kapcsolódó cikkek:
Mint az óvodában – a Pravda publicistája a szlovák parlament legutóbbi üléséről
Fico szerint az ellenzék „sokkolja” Európát
Európa „megosztotta“ a szlovák parlamentet
Dzurinda megegyezési javaslata a Lisszaboni Szerződésről
Pozsonyi túsz lett a Lisszaboni Szerződés?
Nem egységes az ellenzék
