Volt egy időszak a magyar nemzet legújabb kori történelmében, amelyben egy világverő labdarúgócsapat tartotta bennünk a lelket. A második világháborút követően, az 1952-es helsinki olimpia után, (melyen tizenhat bajnokságot nyertünk), foci válogatottunk is a legjobbnak bizonyult, így született meg az Aranycsapat kifejezés.
A Trianonban szétszakított nemzet, és annak a határon túlra került részei ma már elképzelhetetlen elnyomásban, gazdasági kifosztottságban, megalázottságban éltek akkoriban: a hatalmon lévő kommunisták szétverték a hagyományos társadalomszerkezetet, és erőszakkal szovjet minták átvételére kényszerítették a falvak és városok népét. Még a hagyományos sportegyesületek elnevezését is meg kellett változtatni!
És mégis: a magyar alkotóerő és tehetség utat keresett magának, hogy örömöt szerezzen a nemzet minden tagjának – az Aranycsapat egymás után aratta győzelmeit a világ futballpályáin. Bár 1954-ben „csak” az ezüstérmet sikerült megszerezni a világbajnokságon, az 1953-as londoni hat-három után mind a nagyvilág szakemberei, és a szurkolók is elismerték: Puskásék játsszák a legszebb, legeredményesebb focit.
Gyermekkoromban én is megéltem, milyen boldogok voltak a szüleim és falunk népe, amikor – Szepesi György közvetítéseinek köszönhetően – rendre megtapasztalhattuk a győzelmeket, vagyis azt, hogy hiába próbálnak megnyomorítani: ahol nincs erőszak, ott mi, magyarok kerekedünk felül. Akkoriban persze, nem volt még tévé, így például a londoni diadal pár perces filmösszefoglalóját is egyetlen (!) kamerával rögzítette az operatőr, de a mámoros érzés így is megsimogatott.
Nincs már közöttünk az Aranycsapat egyetlen játékosa sem; a riporter Szepesi György is elhunyt idén, de azok szívében is tovább él a játékosok emléke, akik sohasem láthatták őket „élőben” játszani, csak a megőrzött hangfelvétel és film közvetíti feléjük a hajdani diadalokat.
Az elmúlt hétvégén a CSEMADOK komáromi székházában izgalmas, jó hangulatú összejövetelen elevenítették fel a világverő csapattal kapcsolatos emlékeiket mindazok, akik elfogadták a Pallag György vezette Kárpátia Sport Polgári Társulás meghívását. Pallag György évek óta tanulmányozza az Aranycsapatról szóló szakirodalmat, kapcsolatot tart a magyarországi és a Kárpát-medencei kutatókkal. Egy sor olyan vendéget is meghívott az emlékestre – melynek egyúttal a házigazdája volt –, akik sokat tesznek e hazafiak emlékének életben tartásáért. Így például eljött Komáromba id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat-emlékév Testület elnöke, ifj. Buzánszky Jenő, a legendás jobbhátvéd, Buzánszky Jenő fia, Takács Tibor, a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület elnöke, Kozenkow Ferenc, a győri Rába ETO egykori játékosa, a dél-komáromi Czibor Zoltán emlékszoba megálmodója, és Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, az Aranycsapat-emlékév Bizottság tagja. És ott volt a vendégek között Czibor Zoltán nővére is, aki a családban az egyetlen lány volt a három fiú mellett.
Meglepő kijelentést hallottunk Czibor Zoltán nővérétől, aki elmondta, hogy mindhárom fivére kiváló labdarúgó volt, de nem Zoltán volt a legtehetségesebb, bár a magyar válogatott, majd a Barcelona játékosa lett! Czibor Zoltán a rendszerváltás után haza jött, és nekilátott a romokban heverő komáromi labdarúgás felvirágoztatásának. Így derült ki, hogy nem csak játékosnak volt rendkívüli, hanem edzőnek is: csapata minden esztendőben feljebb jutott, mígnem az NB I küszöbére érkezett!
Czibor Zoltán tudása és eredetisége nagy hatással volt a játékosaira, akiket a Barcelonában szokásos módszerek alapján tanított meg játszani. Egyúttal nevelt is, és meg tudta mutatni, mit, hogyan kell megvalósítani a pályán a siker érdekében. A hatalmas, évről-évre sikeres feljebbjutást úgy köszönte meg játékosainak, hogy elvitte őket – negyvenen voltak – Barcelonába! Minden költséget állt, és bemutatta nekik a világhírű klubot.
Id. Lomnici Zoltán, Fischl Tibor és Takács Tibor a magyar labdarúgás múltjának megismertetésével, a hagyományok tiszteletével szeretne hozzájárulni a nemzetegyesítéshez, és ahhoz, hogy a magyar foci ismét jelentős szerepet játsszon a nemzetközi porondon. Hihetetlennek tetszik, de elhangzott, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elzárkózott a velük való együttműködéstől és egyetlen forinttal sem támogatja munkájukat, pedig az a Kárpát-medencére kiterjedő.
Az emlékest résztvevőjeként én is felvillantottam néhány találkozásomat az Aranycsapat játékosaival, köztük Puskás Ferenccel, aki egy időben a görög Panathinaikosz edzője volt, s aki eljuttatta csapatát a Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjébe! Én 1970-ben Pozsonyban hosszú interjút készítettem vele, csapata ugyanis összekerült a Slovan Bratislavával, és ki is verte azt! Pozsonyban megfigyelhettem, hogy a Slovan volt játékosai, Puskás Ferenc kortársai milyen tisztelettel néztek a világhírű labdarúgóra, miközben levezette a mérkőzés előtti esti edzést. Én másnál azóta sem látott rúgótechnikáján ámultam: ő valóban oda rúgta a labdát, ahová akarta, és annyiszor, amennyiszer jónak látta.
A Pallag György által kezdeményezett emlékest kiválóan sikerült. A megjelenteket Michač Szilvia köszöntötte, az eseményt Stubendek László polgármester támogatta. Az eseményen részt vett Keszegh Béla alpolgármester, valamint Knirs Imre és Héder Ágnes polgármester-jelöltek is.
