Immár nyolc éve, hogy nem vagy közöttünk. Éltél, ameddig éltél. Elhullattad leveleid, szirmaid, mint tövis nélküli rózsa. Röpke életed mégsem volt hiábavaló. Megmutattad miként kell élni, gondolkodni, cselekedni. Kitártad tiszta lelked, egyenes gerinccel jelezted a helyes irányt, hogy vállaljuk fel gyökereinket, magyarságunkat.
Spirituális ars poeticád is arra int, hogy ki kell állnunk nemzetiségünk mellett és nem szabad örökségünket eldobni.
Mindvégig küzdötté a kórral, bár ebben a küzdelemben alul maradtál, de tudomásunkra adtad, hogy mindez nem volt hiábavaló. Nem elég reménykedni, hanem tenni is kell a szebb jövőnkért.
Bár nem ismertelek személyesen, csak 2005-ben hallottam Rólad először, de a földi léten túl még most is oly nagy az erőd, hogy egyszerűen megragadtál, lenyűgöztél. Mintha mindig is ismertelek volna…
Amíg egy ember is emlékszik nevedre és tetteidre, addig ugyanúgy köztünk élsz. Bár sosem fogsz megöregedni, mégis nagyon sokáig itt leszel az emlékezetekben, szívekben.
Kantár Csaba:
Miért magyar?
Spirituális ars poetica
a szellemi épülésben
testemre öltöttem a magyart
hogy legyen iskolám
és vezeklésben teljes utam
az igaz hazába
(2001 augusztus)
Ando Krisztina, Felvidék Ma
