Április 12-én emlékezünk a Felvidékről kitelepített magyarok tízezreire. A magyar Országgyűlés 2012 decemberében a 86/2012 (XII. 7.) számú határozatával nyilvánította emléknappá április 12-ét. Felvidék-szerte pénteken és a hétvégén is több településen tartanak megemlékezést. (Cikkünk folyamatosan frissül!)
Azért ezt a dátumot választották, mert 1947-ben ezen a napon kezdődött a felvidéki magyar lakosság kitelepítése. A szlovák–magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, és május 14-én fogadta el a parlament. A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult a Felvidékről, és 1949. június 5-ig több mint 76 ezer embert szállítottak át Magyarországra.
Megemlékezés a kitelepítésről Csatán és Kamocsán
A Felvidéken az első, történelmi konferenciával egybekötött megemlékezésre 1997-ben került sor Udvardon, a kitelepítések és deportálások 50. évfordulója alkalmából. Az akkori kezdeményező dr. Molnár Imre történész és a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya volt. Ehhez társult és adott helyet az akkori önkormányzat Száraz József polgármester vezetésével.
A kiállítással és nemzetközi részvétellel megvalósított rendezvény indította el még ebben az évben HAZAHÍV A HARANGSZÓ címmel településeinken az emlékezések sorozatát. Az országos megemlékezés sem véletlenül volt az Érsekújvári járás legnagyobb községében. A korábban színmagyar községből 1946-1948-ban 1200 magyar nemzetiségű lakost telepítettek ki, s a helyükre szlovákok érkeztek, mint megannyi magyar településre.
(Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
Az udvardi emlékmű körüli botlóköveken annak a 69, zömmel magyarországi településnek a neve olvasható, ahová az elűzötteket telepítették. (A feliratok között szerepel Dachau neve is, ahová korábban az Udvardon élő zsidókat hurcolták el, illetve voltak olyan magyarok, akik a csehországi Szudéta-vidékre kerültek.) Az emlékművet készítő Lebó Ferenc az egyik Magyarországra telepített udvardi család leszármazottja.
Az első országos megemlékezésen, szoboravatón beszédet mondott Dobos László író, a Magyarok Világszövetségének alelnöke. Azóta több településen folytatják a találkozásokat, inkább már a leszármazottakkal, vagy az önkormányzatok tartják a kapcsolatot, s kölcsönösen emlékeznek.
Így van ez Csatán is. Itt első alkalommal a Csemadok alapszervezete szervezte meg a nagyszabású találkozót 2007-ben. A faluból több magyarországi településre kerültek lakosok, mintegy 348 személy, s persze Csehországba is hurcoltak el családokat. Összesen közel hatszáz embert kényszerítettek szülőfaluja elhagyására.
Csabacsűdön (ahová a legtöbb csatait telepítették) emléktábla is őrzi az odatelepítettek emlékét. Arra az első nagy találkozóra még Los Angelesben élő leszármazottak is eljöttek – mesélte el Antal Piroska, a Csemadok akkori és mai elnöke. Azóta is szervezik, ma már az önkormányzattal, sőt inkább önkormányzati szinten találkoztak e hétvégén képviselők, polgármesterek. Szentmisével és koszorúzással, megvendégeléssel idézték a szomorú időszakot.
Megemlékezés a kamocsai temetőben (Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
Kamocsáról a Vág menti faluból 63 családot, 195 személyt szórtak szét Magyarország területén. A kapcsolatot a Kisjakabfalvára és Dombóvárra telepítettek hozzátartozóival tartják a falubeliek napjainkban is. Tavaly Kamocsán volt nagyszabású rendezvény, melyet a Csemadok, az önkormányzat és az egyházközség szervezett, erre huszonkét család hetven leszármazottja jött el.
Idén Dombóvárról jött az invitálás, ahol egy második generációs leszármazott meghívására vett részt a falu lelkésznője, Pogány Krisztina, a LAUDATE egyházi kórus, és a faluból néhányan. Egy nagyon szép megemlékezésben volt részük, melynek keretében a Felvidékről betelepítettek emlékére egy kopjafát szenteltek fel.
***
Szőgyénben virágvasárnapon emlékeztek a községből elűzött családokra
Százharmincöt család volt kénytelen elhagyni szülőföldjét, otthonát, Szőgyént a felvidéki kitelepítések idején. Sokan közülük Tatán és Tata környékén leltek új otthonra. A testvérváros Tatán április 12-én közösen emlékeztek tataiak, szőgyéniek és volt szőgyéniek.
A virágvasárnapi szentmisét ft. Farkas Zsolt esperesplébános a kitelepített családok és a felvidéki magyarság meghurcoltatásának emlékére ajánlotta fel. A keresztény egyház ezen a napon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik.
A szertartás a barka megszentelésével kezdődött a Nagyboldogasszony-templom előtti téren. A szentmisén az egyházközség énekkara a Passiót énekelte, mely Krisztus szenvedéstörténetét idézi, jelezve a nagyhét kezdetét. A szentmisét követően az emlékparkba vonult a hívő közösség, a kitelepítettek emlékkeresztjéhez, mely a tatai emlékkereszt ikerpárja. Miként Tatán, Szőgyénben is a magasba emelkedve hirdeti Krisztus szeretetét, mely a megbocsátásra tanít bennünket. Ám megbocsájtani csak annak lehet, aki bocsánatot kér.
Zsolt atya imádkozik a Felvidékről és a Szőgyénből elűzött családokért (Berényi Kornélia felvétele)
Zsolt atya imádkozott a keresztnél, majd elhelyezte az egyházközség koszorúját. Méri Szabolcs polgármester és Leboc Szabolcs önkormányzati képviselő, valamint Szarka Andrea igazgató és Nothart Erika helyettes a Csongrády Lajos Alapiskola nevében hajtott fejet és helyezte el az emlékezés virágait. Díszőrséget álltak és a koszorúzásnál, valamint a szentmisén, a 32. sz. Szent Mihály cserkészcsapat tagjai szolgáltak.
Virágvasárnap a „szeretet hatalma” kerül a középpontba. Jézus megérkezik küldetése beteljesítésének helyszínére, hogy megváltásunkért vállalja a szenvedést és a kereszthalált. Két szó: szeretet és hatalom, melyet, ha felcserélünk, lényegesen más értelmet kap. A „hatalom szeretete” kétezer éve nem nyilvánult meg, ahogy nem nyilvánult meg 72 évvel ezelőtt sem. Az elszakított országrészeken, a szülőföldjén maradt nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése értelmében a hatalomnak még bőven van gyakorolni valója, Krisztus szeretetének parancsa szerint. (Berényi Kornélia)
***
„Ez a mi szülőföldünk, amiért áldozatokat hoztak az elődjeink”
Somorján a Csemadok Somorjai Alapszervezete és a Via Nova ICS Somorja szervezett megemlékezést a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján.
Az ünnepi műsor a Szózat eléneklésével kezdődött, majd Csáky Pál lépett a mikrofonhoz, aki beszédében kifejtette, hogy tisztelet jár mindenkinek, aki hét–hét és fél évtizeddel ezelőtt átélte azt, amire ma emlékezünk. Tisztelet jár azoknak is, akik napjainkban, a huszonegyedik században sem feledkeznek meg erről a napról és az emberi helytállást minden körülmények között méltányolják.
A sértett, hataloméhes Beneš még a második világháború vége előtt arra esküdött, hogy az összes németet és az összes magyart Szlovákia területéről kitelepítik. Erről szólt a Kassai Kormányprogram. Céljának elérése érdekében megkérte kebelbarátját, Sztálint, akinek Kárpátalját adta azért, hogy ezt az álláspontot képviselje a hármak tanácsán Potsdamban, ahol Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok kormánya egyetértett azzal, hogy Csehszlovákia területéről az összes németet kitelepítsék, de nem értett egyet azzal, és megvétózták azt a javaslatot, hogy a magyarokat is kitelepítsék.
Csáky Pál. (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)
Ennek köszönhetjük, hogy ma itt lehetünk Somorja főterén. Viszont 1945 májusa után az akkori csehszlovák kormány államtitokká minősítette azt, ami itt a magyarokkal és a németekkel történt. Ennek ellenére találtatott pár felvidéki magyar értelmiségi, valamint protestáns és katolikus papok, tanítók, akik adatokat gyűjtöttek Mindszenty Józsefnek, aki a bécsi kapcsolatain keresztül juttatta ki a történéseket Londonba.
Tehát az angolszász hatalmak, nem valami megvilágosodás miatt, hanem a felvidéki magyar értelmiség vállalása miatt kapott információt és tudott később cselekedni. Ezek az emberek voltak a Mindszenty per vádlottjai. Amikor a kitelepítés áldozataira emlékezünk, akkor emlékezzünk meg ezekről az emberekről is, mert miattuk nem jutottunk olyan sorsra, mint a szudétanémetek.
Csáky Pál kifejezte, hogy számára Szlovákia akkor lesz igazán tisztességes, élhető ország, ha ezt a második világháború utáni megtorlások kérdését is rendezi. A csehek évtizedek után találtak magukban erőt, hogy több alkalommal írásban és szóban is bocsánatot kérjenek a németek kitelepítéséért. A szlovák parlamentnek is meg kell tennie ezt.
„Figyelmeztetnünk kell a szlovák hatalmat, hogy nekünk magyar kisebbségnek ez a számla rendezetlen. Ha végignézek az itt jelenlévőkön, akkor el kell mondanom, hogy a helyzet nem reménytelen, mert amíg ennyi tisztességes ember van, akinek ez az ügy fontos, addig van remény. Ez a mi szülőföldünk, amiért áldozatokat hoztak az elődjeink. Nem szabad feladnunk iskolástól, kultúrástól, templomostól kulturális hagyományainkat, ez a miénk volt, miénk és a miénk kell, hogy maradjon, mindaddig míg ki tudunk állni így mint ma, ezen a megemlékezésen” – zárta beszédét Csáky Pál.
Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma
A programot közös imádkozással, majd a jelenlévők és a Híd vegyeskar közreműködésével nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárták. Közreműködött még a Csali Gyermek néptáncegyüttes és a csenkei Kalászka néptánccsoport.
***
„Isten éltesse Tata és Szőgyén barátságát!”
Szőgyéniek, tataiak és volt szőgyéniek emlékeztek Tatán, a Felvidékről kitelepítettek emlékkeresztjénél. 1947-ben Szőgyénből 135 család volt kénytelen elhagyni otthonát a Beneš-dekrétumok értelmében. Közülük sokan Tatán és Tata környékén leltek új otthonra. Tata Város Önkormányzata évente tisztelettel adózik nekik, és rajtuk keresztül azoknak a felvidéki magyaroknak, akik állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve, kemény akarással otthont teremtettek maguknak, és nagyrabecsülését fejezi ki mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.
Szőgyéni emlékezők a tatai keresztnél (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Kezdetben a Szőgyéni utcában lévő emléktáblánál tartottak közös megemlékezést. 2015. június 4-én Tata Város Önkormányzata – Vígh Gábor akkori polgármester és Szőgyén Község Önkormányzatának segítő közreműködésével, Smidt Róbert szőgyéni fafaragó és Baracska Árpád szőgyéni grafikus munkájával – keresztet állított a Felvidékről 1947-48-ban elűzöttek szenvedéseinek emlékére. A kereszten függő korpusz eredetijét a szőgyéni Méri család vitte magával a száműzetésbe. A 18. századi alkotást a család ajánlotta fel a városnak. 2015-ben Szőgyénben is felállították a tatai Mindszenty téren álló kereszt ikermását.
Michl József, Tata polgármestere ünnepi megemlékezésén elmondta, hogy Szőgyén és Tata kapcsolata szomorú eseményen alapul, mégis nagy ajándék mindkét település számára, hiszen a Teremtő a rossz dolgokat ebben az esetben is jóra fordította. „Az ember keresztet két dologból állít. Vagy hálából, vagy fogadalomból. Hálából, hogy a szétszakítottság ellenére is összetartozunk. Fogadalomból, hogy nem felejtjük el a jogfosztottak szenvedését. Azt szeretnénk, hogy a két település olyan testvérek legyenek, akik akkor is gondolnak egymásra, amikor nem találkoznak, s a barátságuk ne csak április 12-én, hanem az év minden napján tartson” – mondta a polgármester. Beszédében kitért arra, hogy a felvidéki magyarok jogfosztottsága a mai napig tart, nem csak a Beneš-dekrétumok érvényben tartásával, de a jelenlegi Himnusz-törvénnyel, mely megtiltja a nemzeti imádság éneklését a felvidéki magyaroknak. „Isten éltesse Tata és Szőgyén barátságát!” – fejezte be Michl József polgármester ünnepi köszöntőjét.
Michl József, Tata polgármestere emlékezik a felvidéki kitelepítésekre (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A szőgyéni küldöttséget Méri Szabolcs polgármester vezette. Ünnepi beszédében elmondta, hogy a korpuszt menekítő Méri család feje, a nagypapája testvére volt. „Az emlékkereszt nem csupán a jogfosztottságunkra, de az összetartozásunkra is emlékeztet. Az emlékkeresztek fáját a szőgyéniek, a talpazatul szolgáló tardosi köveket pedig a tataiak adományozták. A szőgyéni talpazatba a következő mottó van belevésve: „A múlt erős gyökér, jelen és jövő belőle él.” Ennek tükrében kívánom, hogy a múlt erősen tartsa meg nemzetünket minden megpróbáltatásban. Éljük meg jelenünket hűséggel és elhivatottsággal, bízzunk a jövőbeli bocsánatkérésben, hiszen mi készek vagyunk elfogadni és megszorítani a felénk nyújtott kezet. Készek vagyunk megbocsátani, de mindig emlékezni fogunk” –mondat a polgármester.
„Isten éltesse Tata és Szőgyén barátságát!” Méri Szabolcs és Michl József polgármesterek (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A megemlékezésen közreműködtek a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola tanulói Szarka Andrea igazgató és Alt István tanár vezetésével. Verset mondott Berényi Kornélia. Díszőrséget állt Leboc Szabolcs, a 9. Vörössipkás Zászlóalj felvidéki hagyományőrzője. Befejezésül a szőgyéni és a tatai közösségek képviselői elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit az emlékkeresztnél.
Ezen a napon nyitották meg a tatai Kuny Domokos Múzeumban a Szőgyéni Tájház és Múzeum bemutatkozó kiállítását a Mozaik Múzeum tatai rendezvénysorozat keretében. Az érsekújvári székhelyű Thain János Múzeum mellett működő Szőgyéni Tájház és Múzeum vándorkiállítása „A kender útja” címmel képekkel és tárgyi eszközökkel mutatja be a kender feldolgozásának folyamatát a tatai várban. Méri Szabolcs polgármester, és a tájház vezetője, Svajcer Edina nyitotta meg a kiállítást. (BK)
***
Dunaszerdahelyen is megemlékeztek a Felvidékről kitelepített magyarokról
Az időjárás sem kedvezett a kitelepítettek emléknapjának, melyre a Pázmaneum és a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás közös szervezésében került sor.
Kovács László történész előadása (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)
A város lakóit láthatóan szó szerint hidegen hagyta a városi gyásznap, hiszen a kitelepített felvidéki magyarok dunaszerdahelyi városi Sport- és Szabadidőparkban található emlékművéhez a képviselő-testületen és civil szervezeteken kívül mindössze néhány helybéli látogatott ki.
Kovács László történész, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje ünnepi beszédet tartott a szomorú eseményről. Történelmi beszámolójában azt is kiemelte, hogy sokakat azért üldöztek el, mert háborús bűnösnek számított, aki vagyonos volt. A történelemből megtanultuk, hogyan kell szenvedni, de a magyarokat nem lehet megsemmisíteni, még akkor sem, ha messze földre űzik őket. A jogfosztottság egy gyalázatos politikai cél, mely a mai napig él.
A kultúrműsorban felléptek: Nagy Noémi és Lőrincz Roland énekesek; Varga Zaránd, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulója, Patassy Andrea, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja.
Dunaszerdahely város koszorúja (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)
Ezt követően a városi és civil szervezetek elhelyezték az emlékezés koszorúit a második világháború utáni években kitelepített (cseh)szlovákiai magyarok tiszteletére emelt emlékműnél, amelyet a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás állíttatott.
Azon a napon, amikor Andrej Kiska államfő megvétózta az állami jelképekről szóló törvényt, a himnusz halk fohászként csendült fel a jelenlévők ajkán. (BT)
***
Rozsnyói reformátusok a kitelepítés idején
Csütörtökön a rozsnyói Rákóczi Magyar Ház nagytermében a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából különleges előadásra került sor. Nt. dr. Búza Zsolt rozsnyói református lelkész Morvaországi konfirmáció margójára címmel adott elő a térségben élő reformátusok kitelepítéséről.
A hallgatóság a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban (Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)
***
További felvételek a megemlékezésről ITT tekinthetők meg.
