Alig két hónapja írtam, hogy valós igény mutatkozik az egységes felvidéki magyar politikum kialakítására, aminek gyakorlatilag nincs alternatívája. Immár tudjuk, hogy ez nem valósul meg, a Most-Híd ugyanis a csendes, magányos kimúlást választotta.
Egységet csak azzal lehet létrehozni, aki akarja azt és minimum szemernyi úriemberi tisztesség szorult belé. Ez nyilvánvalóan hiányzott Bugárék tárgyalódelegációjából, akik mindig más-más elképzelésekkel, feltételekkel rukkoltak elő. Mint kiderült, valószínűleg időhúzó jelleggel. A kedves olvasók biztosan ismerik azt az embertípust, aki úgy áll hozzá bármely probléma megoldásához, hogy mit miért, hogyan nem lehet.
Ez a mentalitás a legkárosabb dolog, amitől jómagam igyekszem tartózkodni, mert nem visz előre. A hidasok tárgyalási potenciáljára márpedig ez volt jellemző…
S bár a kibicnek semmi sem drága, ahogy mondani szokás, a kötelező köröket mégsem lehetett megspórolni. Persze, sokan eleve ódzkodtak tőle, s mondták előre, hogy az MKP-Híd tárgyalás csak felesleges időhúzás, sőt megannyian borítékolták is, hogy ebből úgysem lesz 1867-es kiegyezés. Ugyanakkor ezeket a köröket egyszerűen nem lehetett megspórolni.
Közösségünk részéről ugyanis egyértelmű és világos igény mutatkozott rá.
Ezért mindenképp ki kellett deríteni, hogy van-e mód rá, hogy tető alá kerüljön az egység, akkor is, ha kényszerházasság. Ám kiderült, hogy egyszerűen nincs rá mód. Jelenleg, ezekkel a komponensekkel a képlet sehogy sem jön ki.
A hidasok túlzottan nyeregben érzik magukat, holott a lovuk már régen kilehelte a lelkét. Nyakig ülnek a botrányokban, teljesen összekočnereződtek és megbélyegzettként néznek rájuk már mindenhol. Fico és sleppjének közönséges lakájai lettek, súlyos korrupciós vádakba bonyolódtak, maffiakapcsolatokkal kerültek hírbe. Ilyen helyzetből az MKP-val való magyar egység megteremtése jelentette volna számukra az egyetlen kiutat a pöcegödörből. Az MKP-nak ehhez persze nagyon nem fűlt a foga, de közösségi szempontokat szem elé helyezve, tengernyi békát lenyelve, minden szemet behunyva feláldozta volna magát.
Ám aki csatornaszaghoz van szokva, annak a babaszappan irritálja az orrát.
Fordult a lapjárás
Korábban éppen a Most-Híd játszotta ki a jó magyar – rossz magyar lapokat, az MKP-ra mutogatva, hogy nem képesek az együttműködésre, bezzeg ők. Nos, változnak az idők, ma már a
Híddal egyik demokratikus jobboldali párt sem kíván közösködni és a Smer-SNS-Kotleba karanténjába kerültek, míg az MKP az új modern pártoknak elfogadható partner lett ismét.
Magyar szempontból persze valamennyi szlovák párttal kapcsolatban ezernyi kifogást tudunk találni, az egyik túl liberális, a másik túl populista, a harmadik nem elég magyarszimpatizáns, a negyediknek nem tetszenek a színei és így tovább. Ám a politika nem szerelemjáték, hanem az érdekérvényesítés pragmatikus eszköze, esetünkben a magyar érdekek védelméért és érvényesítéséért. Ahhoz, hogy közösségünk érdekeit megfelelően érvényesíteni tudjuk, szövetségesekre van szükség. S bár az alapvető nemzetpolitikai szempontok merőben szembe helyezik a magyar és a szlovák stratégiai érdekeket, a politikai játszmák mégis képesek úgy alakulni, hogy például a jelenlegi ellenzéki pártoknak szükségük mutatkozik a „magyarokra” a kormányváltáshoz. Jelen állás szerint pedig – akárcsak 1998-ban – nélkülünk nem mozdítható el a jelenlegi Smer-SNS-Híd kormány, ha még belekalkuláljuk, hogy e triumvirátus mögött a háttérben ott van vésztartalékként a Kotleba-féle ĽSNS is – mint kiderült a Kočner-féle Threema-üzenetekből.
E tálentumot és helyzetet márpedig vétek lenne veszni hagyni, éppen elég mulasztás és tékozlás volt tapasztalható az elmúlt években (évtizedekben) politikai színtéren.
Így az MKP számára nem marad más út: a megfelelő partnerek szövetségében le kell váltania azt a kormányt, melynek egyes tagjaihoz annyi kárhozat tapadt.
Ki kell hozni a helyzetből közösségünk számára a maximumot, s biztosítani kell egy magyar képviseletet-töredéket, melyre megalapozható lesz a jövőben egy új átfogó egység felépítése.
Nagyon nem lesz könnyű véghez vinni. Számtalan buktató lesz az úton. Megszámlálhatatlan fanyalgás, nyafogás, kétkedés és arrogáns károgás, kioktatás fogja övezni minden oldalról, de ezeréves szülőföldjén egyszerűen nem maradhat képviselet nélkül a felvidéki magyarság. A felelősségteljes viselkedés a politikumunk részéről megköveteli, hogy akár véráldozatokkal, gúzsba kötött kézzel, sebes ajakkal, lázadó vérrel juttassanak át minket arra a bizonyos túlsó partra.
