Engem politikusaink már évek óta nem tudnak meggyőzni, arról, hogy a parlamentben a felvidéki magyarság érdekeit képviselik. Nem azért nem hiszek nekik, mert önfejű vagyok, vagy éppen mindennel elégedetlen, ami nem magyar.
Én még azon kevesek közé tartozom, akik már kenyerük javát megették, és még csillog bennük az értelemnek egy kis szikrája. Éppen ezért nem lehet megetetni bármivel, még ha azt szép körítéssel tálalják is fel. Mert ahányszor számunkra kielégítő kisebbségi törvényt nyújtottak be a parlamentben, annyiszor nyirbálta meg azokat a mindenkori koalíciós partnerek hada, és a demokratikus ellenzék. Mi meg a lerágott csonttal kezdtünk dicsekedni imigyen: „Nagyszerű kisebbségi jogokat garantáló törvényt sikerült elérnünk. Igaz, bizonyos engedmények, lemondások és kompromisszumok fejében, de a kisebbségi törvény úgy jó, ahogy van”. Nos, szerintem éppen a fordítottja igaz. A jelenleg már elfogadott kisebbségi törvény, úgy, ahogy van, terjedelmében, megállapításaival egyetemben, rossz. Tudják miért? Mert nem a miénk. Sőt még csak nem is a Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes által benyújtott forma köszön vissza ránk, hanem egy ránk kényszerített, Matovič féle kotyvalék. És Bugárék Most- Híd pártja elfogadta ezt a kilúgozott, sótlan, íztelen keveréket. Miért? Mert fel kellett végre mutatnia a felvidéki magyarságnak valamilyen pozitív eredményt?! Bizonyára. De talán nem kellett volna köszönetet mondania érte Szlovákiának. Hiszen a végén a nemzetieskedők valóban elhiszik, hogy nagyszerűen kezelik nálunk a kisebbségi ügyeket.
Pedig mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Akkor meg miért áltatjuk egymást? Vagy a politikában mindent szabad? Nem beszélve arról, hogy szlovák oldalon is nagy a boldogság, hiszen nem csorbultak a szlovák érdekek egy cseppet sem, mondják ők. S mint tudjuk, valóban nem, hiszen a parlamentben a mi jogállásunkról kellett dönteni. Önök értik ezt? A Chmel által beterjesztett kisebbségi törvényt kellett volna jóváhagyni a honatyáknak, és megint ott végeztük, ahol szoktuk: a szamárpadban. Jogainkat megcsorbították, annak fejében, hogy ne legyenek diszkriminálva a Dél-Szlovákiában élő, vagy oda betelepülő szlovák atyafiak. Mi meg beleegyeztünk. Holott egy kisebbségi törvény akkor jó, ha a többséget is engedményekre készteti! Nos, én a többség részéről valami nagy engedményt nem látok. Mert a nyelvküszöb 15 százalékra való csökkentésének kb. 10-20 év múlva, nem tudom, lesz-e még értelme. És ha igen, már nem szeretném megélni ezt a nagyvonalúságot. A folytonos időkitolás, és a bűnösség érzetének belénksulykolása egyszerűen undorító és megalázó számomra, és az is, hogy Dél-Szlovákiában, a mi szülőföldünkön – ott, ahol szüleink ősei már a kezdetektől fogva éltek – állítólag burkolt magyarosítás folyik. Mert ha van is néma ellenállás részünkről a hatalommal szemben, az csak természetes, főleg akkor, ha Csehszlovákia utódállamában, Szlovákiában nyílt szlovákosítás folyik. És amint látjuk: ez utóbbi az eredményesebb, hiszen az uralkodó nemzet messzemenőleg visszaél hatalmával, amikor kisebbségeit csak nyűgként kezeli az országban. Mi meg, ha meg akarunk maradni, és fel merjük emelni fejünket, vagy a szavunkat, akkor mindennek elmondanak bennünket, csak jó gyereknek nem. Mert a jó gyerek, az mindig hallgat, és szót fogad szüleinek.
Aztán meg: az új törvény értelmében mindenhol beszélhetünk magyarul „ha” pityipalkó is egyetért vele, azaz finoman rákényszerítenek bennünket továbbra is az államnyelv gyakorlására, még az egészségügyben is. Sajnos, mindezt a mi segédletünkkel teszik. Mert fordítva ez nem dukál!
Újdonság még, hogy lesznek magyar feliratok! Itt jegyzem meg, hogy eddig is voltak; majd a hatvanas években kirakatfestések és egyéb menedzseri módszerek eredményeként lassan eltűntek a boltokról és az utcákról. Tehát megint olyasvalamit adnak nekünk, amink már egyszer megvolt, sőt még több is volt ennél.
Szomorú, hogy egy nemzet így viszonyul kisebbségeihez. Mi meg hagyjuk magunkat becsapni, rászedni, és a nagy várakozás reményében szépen meghalunk, vagy lassan észre sem vesszük, de egy követ kezdünk fújni még a nacionalistákkal is.
Ezek után döntsék el Önök, hogy mi a megoldás. Szerintem az autonómiáknak valamely formája, amely nem tűr újabb halogatást!
Mészáros László
