„Egy titkosszolgálati illető kapcsolatba lépett velem, hogy hozzá tudna juttatni öt-tízmillió koronához, ha jelképesen visszaadnám neki az egész ügyiratot és szavatolnám, hogy az ügyről nem fogok írni” – nyilatkozta a Sme napilapnak adott interjújában Tom Nicholson újságíró.
És én arra gondolok, mennyibe kerülne a titkosszolgálatnak, a pénzügyi csoportnak és a politikai elitnek, hogy a Gorilla-ügyről több ezer, százezer ember s a választási időszakban remélem mintegy kétmillió szlovákiai választópolgár elfeledkezzen.
Ha meg kellene feledkezniük a Gorilla-ügyiratról. Mert aki ezt az iratot elolvassa, az már nem tudja elfelejteni. Még mindig nem világos, ki hozta az ügyet nyilvánosságra, de tény, hogy az köztulajdonná vált, s attól függően, hogyan értékeli a szlovákiai polgárok nagy többsége, kapjuk majd meg a 2011-12-es év fordulójának nyilvánvaló kérdésére a választ: azazhogy hogy birkák vagyunk-e avagy sem?
Ha az „a” változat az érvényes, nem is kell tovább folytatni – az olvasást sem. Tegyük fel azonban, hogy nem vagyunk csupán a birkák nemzete és az, amit a társadalomban lévő viszonyokról a Gorilla mond, sok embert felbosszant majd. Az erről megjelent cikkek alatti kommentekben – főleg a Sme napilapban, mert a többi nyomtatott sajtó szégyenteljesen és végzetesen csődöt mondott a tájékoztatást illetően erről a köztársasági elnök fiának elrablása óta legnagyobb botrányról – nagyon gyakoriak az olyan visszafogott megjegyzések, hogy: „ugyan, mit tehet az egyszerű polgár, hiszen mindenről a korrumpálódott politikai elitünk dönt, és a pártok már előre megegyeztek a választások utáni elrendeződésben, a rendőrök meg, úgy mint eddig is, semmit sem oldanak meg, de még ha valamit meg is oldanának, leállítja majd az ügyész vagy a bíró, a polgár szava semmit sem jelent”… Egyelőre legalábbis többnyire így áll a dolog a kommentek terén.
Pedig nem kellene, hogy így legyen. Azt hiszem, nincs értelme találgatni, mit kellene Ivan Gašparovič köztársasági elnöknek tennie, mert ahogy a vaktyúk is talál szemet, a Gorilla-ügyben emlegetett személyeknek ugyanúgy jól jön Jozef Čentéš főügyésszé való eddigi ki nem nevezése. Világos, hogy ez a változás sem garantálná a Gorilla-ügy alapos kivizsgálását, de a Főügyészség élén történő változás nélkül erről még csak nem is álmodhatunk. Mert ha Trnkával kapcsolatban valamiben biztosak lehetünk az az, hogy kritikus helyzetekben mindig tudja, mi a dolga. Mint ahogyan azt végeredményben már x-szer bizonyította. (Tudták például, hogy Trnka vizsgálta az Amerika Nagykövetség 1992-es lehallhatási ügyét is?) Igyekezhet ezentúl Gašparovič bárhogy is, az Alkotmány eme tetten érhető semmibevétele ugyanolyan folt marad az életrajzában, mint 1994 novemberében a hosszú kések éjszakáján a szlovák parlament irányítása.
A minimum, amit ebben a helyzetben a gazdasági miniszter, Juraj Miškov megtehet, hogy javasolja a kormánynak, ha nem is leváltani, de legalább felfüggeszteni a Nemzeti Vagyonalap ügyvezető bizottsága elnökének, Anna Bubeníkovának a tevékenységét. Az egész ügy pikantériája, hogy az SDKÚ-DS számára ebben az ügyben nincs jó megoldás – ha támogatják ezt a javaslatot, közvetve elismerik, hogy a Gorilla ügyiratban lehet igazság, ha viszont elutasítják Miškov javaslatát, egy olyan ember mögé állnak, akinek a támogatása számukra semmi pozitívumot nem hozhat. Csodálkozom, hogy Bubeníková nem érti ezt, és nem követi az Állami Tartalékalap volt igazgatónőjének, Eva Hrinkovának a példáját, mivel minden egyes nappal egyre többet tudunk meg a Gorilla-ügyről, s az ő helyzete a Nemzeti Vagyonalap élén egyszerűen tarthatatlan az őt jelölő párt presztízsvesztése nélkül.
A további minimum, ami a parlamenti képviselők előtt áll – egy ilyen helyzetben egyenesen kötelező rendkívüli parlamenti ülést összehívni (még ha mindjárt titkosat is a két utolsó titkosszolgálati igazgató kihallgatása okán). A rendkívüli ülés összehívásáról az SaS képviselői is beszéltek vasárnapi nagygyűlésükön a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés terén, bár maguk is megvallották, hogy ez nem lesz egyszerű. Az SaS-nek 18 képviselője van, hozzászámolhatjuk még az Egyszerű Emberek négy képviselőjét és a két OĽaNO-listán induló OKS-es képviselőt, illetve az OKS SaS listáján induló képviselőjét – ez így is csak 25 összesen. A rendkívüli ülés összehívásához viszont 30 képviselői aláírás szükséges. Hiányzik tehát a többi parlamenti párt (Smer-SD, SDKÚ-DS, KDH, Most-Híd, SNS) egy-egy képviselője. Az SNS alelnökének kijelentése arra enged következtetni, hogy pártjának támogatása nem teljesen lehetetlen. Ennek ellenére méltán tehetjük fel a kérdést, hogy a sasosok rendkívüli parlamenti ülés összehívására irányuló kezdeményezését nem kellene-e megtámogatniuk az úgymond szolidabb képviselőknek, mint amilyen például Rado Procházka, Miro Beblavý, Jana Žitňanská, Jana Dubovcová vagy František Šebej. Lehet, hogy csak az én keresőmmel van a baj, de én egyetlen saját soraikra irányuló kritikus hangra sem leltem tőlük ez idáig, pedig ha valakitől, akkor tőlük joggal elvárható lett volna ez. Persze ugyanolyan jól tudom, mint ők, hogy a választások napjáig még különböző hókusz-pókuszok vihetők végbe a választási listákon. De ha ez, a köztársasági elnök fiának elrablásához és Robert Remiáš meggyilkolásához hasonlatos botrány sem ébreszt fel legalább egynéhány képviselőt a többi klubból csipkerózsikaálmából, akkor arra következtethetünk, hogy kiegyeztek a jelenlegi korrupciós rendszerrel. És ennek az ismeretnek a tudatában kell ezután valamennyi moralizáló parlamenti beszédüket vagy blogbejegyzésüket értékelnünk. Mert ez az eddigi csönd a parlamenti klubok és az „érintett” pártok háza táján hasonlóképpen szörnyűséges, mint a médiák hallgatása. És érvényes ez a művészvilág vagy a kulturális élet celebjeire is, akik mintha hangjukat vesztették volna (a Danubiana talán nagyobb botrány volt?).
Az alagsorban már jó ideje egypár úgymond véleményformáló és bulvármédium is mozog – a döglött bogarak a Pravdában és a Hospodárske novinyban sokkoló jelentés a szlovák újságírás egy részének állapotáról. Mondjuk ki nyíltan, ha a média nem tartja a Gorilla-ügyet figyelemre méltónak, kérdéses, hogy ők maguk megérdemlik-e azoknak az olvasóknak a figyelmét, akik ezt a botrányt a november utáni politizálásunk legmélyebb pontjának tartják. Világos, hogy az újságok a hirdetésekből élnek és a hirdető szava sokkal fontosabb, mint az olvasó szava, de a nyilvánosság érdeklődésének csökkenése egy ilyen megcsonkított termék iránt és az eladott példányszám jelentős csökkenése jelzésértékű lehetne a szerkesztőségek és a tulajdonosok számára is, hogy valami fontossal adósai maradtak az olvasóknak, akik így máshol keresik azt. Önök megvennének egy olyan labdát, amelyet nem lehet felfújni? Akkor minek egy hasonlóan hibás újság…? Ez meg az a minimum, amit az olvasók megtehetnek.
Róbert Kotian, SME nyomán / Felvidék ma (ford. dé)
{iarelatednews articleid=”31738,31675,31659″}