A nemzet tanító nénije című, Tamás Ilonka néniről szóló könyvről már írtunk portálunkon, most Mihályi Molnár László eredetileg Tények.sk-n megjelent írását közöljük annak apropóján, hogy a könyv már meg is rendelhető.
Egy nép történelme sokféle módon közelíthető meg. A tankönyvek a nagy változások, háborúk, uralkodók, eszmerendszerek vagy a gazdasági létfeltételek és eszközök irányából kínálnak egy magaslati rálátást, gyakorta figyelmen kívül hagyva mindazt, ahogyan az ott élők tömege élte meg vagy érzékelte a történéseket.
Amikor a kedvesnek és jóságosnak hirdetett csehszlovák kommunista rendszer a magyar nép történetének igazságait szőnyeg alá akarta söpörni, és egyes témákat (mint Trianon, Beneš, deportálás, reszlovakizáció, Esterházy János stb.) be is tiltott, akkor művelődési klubjainkban, táborainkban szorgalmaztuk azt, hogy találjanak olyan embereket, akik „csak” elmondják életük történetét, beszéljenek családjukról, iskoláikról, tanítóikról, papjaikról, munkájukról, hétköznapjaikról és ünnepeikről, háborúról és békéről, s akkor is benne lesz minden, mert az egyes emberek életrajzát elfelejtették betiltani.
Ez jutott eszembe Ilonka néni könyvét kinyitva, amely átöleli a huszadik századi felvidéki magyarság minden sorsfordító eseményét, s a gazdag és kiváló képanyag emberközeli élményként ad hitelt a leírtaknak. Ezt azzal is tudom igazolni, hogy a gyerekkori táj mindkettőnk számára szinte ugyanolyan lehetett emlékezetünkben, mivel innen származom, és a Gortva völgyében fekvő Várgede szomszédságából kezdtem kémlelni én is az eget. Négy évig ugyanúgy Várgedén koptattam az iskola padjait negyvenöt évvel később, és (akkor még nem sejtve, kiről van szó) édesapját is megismertem, amint az egyik porta hátsó részében egy kis cipészműhelyben szorgoskodott. Akkor is ő jutott eszembe, amikor József Attila Csoszogi, az öreg suszter című elbeszélését először olvastam. Persze mi már az egykori fürdőhely elhanyagolt, romosodó világát láthattuk csupán. Akkor még nem ismertem Ilonka nénit, legfeljebb az édesapám, aki falusi magyar tanító lévén ugyanezen vidéken ugyanazt a küldetést vállalta. Igazolni tudom tehát ennek a könyvnek az igazságtartalmát.
Részlet a Tamás Ilonka – A nemzet tanító nénije könyvből (Fotó: HE/Felvidék.ma)
Ami viszont többlet az egyszerű életrajznál, hogy a megharcolt élet, a pedagógusi pályafutás után még közel fél évszázadot adott számára a Teremtő, hogy ismereteit, tapasztalatait, bölcs és kiérlelt gondolatait felnőttekkel is rendszeresen megossza.
Majd közel 100 évesen merészelt szembe menni a hatalommal, amely ismét megfosztotta állampolgárságától, bár minden költözés nélkül is meg lehetett itt élni hét országot, vagy 15 államfőt túlélni ennyi idő alatt. Erről viszont már akkor győződhettünk meg,
amikor például a jászói nyári szabadegyetem sátra alatt száz esztendősen is késő estig kitartott, minden érdekelte, mert erről is be akar számolni nyugdíjas társainak odahaza. Halálig tartó nyughatatlan küldetéstudat hajtotta és éltette.
Kitartó magyarságtudat és erős hit táplálta mindig, s a megtartó gyökereket jó szóval, optimizmussal, reménységgel és bizalommal tudta ápolni. Kivételes egyéniség volt, amilyenből nem sokat kap egy nép, de általuk tud megmaradni és tovább gyarapodni. Életének egyes állomásait részletesen megismerhetjük a könyvből, amit lánya, Fehérné Tamás Judit írt és szerkesztett, felhasználva a személyes visszaemlékezéseket, hangfelvételeket, a családi albumot és a sajtóban megjelent híreket is. Lapozás közben egy gazdag életút dokumentumai kelnek újra életre.
Magatartásunkat megerősítő vagy igazoló életpéldája sok ember számára adhat útmutatást. A várgedei gyermekévektől kezdve a rimaszombati, majd pozsonyi diákéveken át a férjét követve Tornára, Szepsibe, Kassára vagy a pedagógusi hivatásnak élve a Balog völgyében, majd Rimaszombatban élve….
S ha már belevesztünk a képek és dokumentumok halmazába, akkor csemegézhetünk abban, amint száz esztendősen járja a Kárpát-medence tájait, jeles emberekkel, helyszínekkel találkozik, ahol ismerik és megbecsülik őt: emberségéért, hivatástudatáért és bátor helytállásáért.
Búcsúztatásakor a rimaszombati temetőben a jeles személyiségek mellett egykori kollégái, tanítványai, tisztelői is ott voltak, és kint az utcán fiatal motorosok dübörögtek rendezett sorokban: fekete karszalaggal az egykori tanítványok unokái, dédunokái. Melyik pedagógus kívánhatna nagyobb kitüntetést, méltóbb elismerést ennél… mert amit átadott, az jó mag volt és termékeny talajba hullott. Ezért lehet a címlapon is, hogy Tamás Ilonka – A NEMZET TANÍTÓ NÉNIJE.
A 250 oldalas könyv a Mery Ratio és a Pro Minoritate Alapítvány kiadásában Németh Zsolt ajánlásával, B. Kovács István előszavával az elmúlt napokban vált elérhetővé. Könyvesboltok híján megrendelhető itt.
Köszönet e könyvért mindazoknak, akik segítették a megjelenését, és különösen lányának, Juditnak, aki ezt a szép ajándékot ily csodálatosan elénk tette. Okulásunkra, épülésünkre, példamutatásként és megmaradásunk makacs akarásának érdekében is.
(Mihályi Molnár László/Tények.sk)
