A Felvidék Házban Popély Gyula tart előadást 2022. június 1-én Miskolc a cseh és a szlovák nemzeti terjeszkedés célkeresztjében (1917–1947) címmel.
Popély Gyula így ír a témával kapcsolatban:
„Miskolc Borsod vármegye székvárosa. Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint lakossága 51 459 fő, ebből 49 099 magyar, 948 német, 749 tót, azaz szlovák nyelvű. A vármegye összlakossága 238 455 fő, ebből 97,6 százalék magyar és csupán 1,4 százalék szlovák.
A város és az egész vármegye a dualizmus utolsó népszámlálása idején abszolút magyar jellegűnek minősült. Ennek ellenére hozzávetőleg harminc éven át ott szerepelt a cseh és a szlovák nemzeti expanziós törekvések célkeresztjében.
E törekvések első nagy hulláma az első világháború utolsó évére, valamint az utána következő békekonferencia idejére esik. Ekkoriban Miskolc és az egész Borsod vármegye kimondottan a cseh hegemonista törekvések egyik célpontja és egészen a trianoni békediktátum aláírásáig, Benešék reálisan számolnak is a terület megszerzésének lehetőségével.
A második etap a két világháború közötti évekre esik. Ekkor nem történnek ugyan hivatalos diplomáciai lépések a város és a vármegye bekebelezése érdekében, de azért csendben folyik a hangulatkeltés. Politikusok, történészek, valamint különböző rendű és rangú közéleti potentátumok szítják a tüzet, azt bizonygatván, hogy a csehszlovák–magyar országhatár a régióban úgymond igazságtalan, amivel annak a Bükk-hegység alatt kellene húzódnia.
Az akkori politikai közvélemény jelentős része el is fogadja ezt az érvelést, és Miskolcra máris úgy tekint, mint szlovák Miskovecre.
A harmadik etap az önálló és független első Szlovák Köztársaság hat esztendeje 1939-től egészen 1945-ig. A szlovák politikai elit ezekben az éveben nemcsak az első nemzetközi, bécsi döntőbírói határozattal Magyarországhoz visszacsatolt magyarlakta területek visszaszerzéséréről álmodozik – sőt intrikál Berlinben – hanem a trianoni Magyarország további területeire is feni a fogát, többek között Miskolcra.
A negyedik etap a második világháború utáni évek, egészen a békeszerződés aláírásáig 1947 februárjában. A szláv vágyak ekkor sem váltak valóra, a szándék azonban tovább él.
Napjainkban is tanúi lehetünk annak, hogy egyes szlovák történészek micsoda igazságtalanságnak tartják, hogy az 1919. év tavaszán egyszer már birtokba vett Miskolcot nem sikerült megtartani, elvégre szerintük ez is ősi szlovák föld, mint például a Dunántúl is az, le egészen a Balaton déli szegélyéig. Memento: „Vigyázz Magyarország!” – írja Popély Gyula.
(Felvidék.ma)
