Közös ökumenikus megemlékezésre került sor vasárnap Ipolybélen, a falu önkormányzata szervezésében a község központjában található hősök emlékművénél.
Minden évben, a Mindenszentek és Halottak Napjához legközelebb eső vasárnapon Szkladan Irén polgármester összehívja a falu lakosságát, hogy közösen emlékezzenek a háborúkban elhunytakra és az abban a naptári évben elhalálozottakra.
Az idén Rédli János, az Ipolysági Művészeti Iskola hegedűtanára gyönyörű játéka, ünnepi beszéd, a római katolikus és a református lelkészek szolgálata, koszorúzás követte egymást. Röviden, szavakkal így lehetne összefoglalni azt az egy órát, amit a falu lakossága ott tölt az emlékmű előtt. Azonban, hogy mi minden van e mögött?! A hősökre való emlékezés, mint tiszteletadás, az ünnepi szónok Bengyík Márta, az Ipolysági Honti Múzeum munkatársa, beszédében elmondta: 32 férfi esett áldozatul a világégésekben Ipolybélről. Sokról azt sem tudni, hol haltak meg, hol a sírjuk, van-e, aki itt-ott egy-egy szál virágot tesz sírjaikra. S ott van mindenkiben a sajátjai fölötti gyász és emlékezés. Kell-e emlékezni? Föltépni a sebeket, amelyek amúgy is lassan gyógyulnak? Igen, kell, nem csak a tiszteletadás miatt, s hogy ne felejtsük el, milyen szörnyűségeken kellett a hősöknek, s itt maradt, magukra maradt családjaiknak keresztülmennie, hanem azért is, mert saját szeretteinket sem feledhetjük, s a gyászt, az emlékezést lehet és kell is tanulni. Mindenki másként éli meg a fájdalmakat, a veszteségeket, de meg kell tanulnunk, hogy azok elviselésében nem maradtunk magunkra: velünk van az Úr. Meg kell tanulnunk azzal a keresztyén reménységgel emlékezni rájuk, melyet az Úr adott szíveinkbe, hogy ne szomorkodjunk, mint akiknek nincs reménységük. Mindkét lelkész, Krizsan Marian római katolikus és Ambrus Erika református lelkipásztor is ezt emelte ki az ige fölötti rövid magyarázatában.
S hogy az ilyen közös emlékezésre szükség van-e, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az emberek eljönnek. Ha esik, ha fúj a szél, ha hideg van, vagy ha ilyen enyhe idő, mint az idén, eljönnek; imádkoznak és emlékeznek. S szívükben magukkal viszik a hallottakat – számolt be az eseményről Ambrus Erika.
Reformata/Felvidék.ma
