Egész életünk Isten- és imazarándoklat igeösvényeken

A hívő emberek élete Isten-zarándoklat. Egész életünkben úton vagyunk Isten felé, a Biblia Ige-ösvényein, az egyéni imádság személyes szerpentinjein. Lélekben és tényleges, fizikai utakon. Hitben és imában töltött évek és évtizedek nyomán mindenki megrajzolhatja a saját imatérképét: hol és mikor, mi okból és mi célból izzította fel Urunk, Istenünk Szentlelke a szívét.

Augusztus 1-jén én is imazarándoklatra indulok. Imanyomokat látok a Szentlélek-szélben: határtalan Lélek-szabadságban, magyarhoni, erdélyi, délvidéki, majd egyre szélesedő körben osztrák, német, svájci, olasz, svéd, s határtalanul, tengerentúli imapontok villannak fel emlékezetemben. A Szentlélek-járás különleges imalokációjával. Ahol az Istennek Lelke, ott az egyház protestáns, református, evangélikus, valdens, hugenotta Lélek-igazságával kikeresztezett, megjelölt helyeken suhan át az emlékezetem (s nem fordítva: ahol az egyház, ott a Szentlélek római katolikus vélekedéssel). Istenünk túlcsorduló gazdagságában, Szentlélek árasztó, minden igazságra elvezető fényességében felismerheti mindenki, aki hitben, imában, igeolvasásban fedezte fel az igazi és élhető földi létezés kulcsát, a végtelen Isten-Létbe ölelt véges egyéni, családi, nemzeti, planetáris emberlét értelmét. Ebben saját élete Isten-közeli koncentrációs téridői pontjait, személyes szakrális helyeinket. Kérem a kedves Olvasót, próbálja Isten-csendjeiben felfedezni, megrajzolni saját Isten-, és imatérképét, akár csak virtuálisan, az Úrral történt nagy találkozások stációit. Nagy hála és öröm forrása, hogy földi létet szabdaló korunkban, a digitális és geográfiai, katonai, polgári, földrajzi térképek mellett és mindezek fölött kinek-kinek megadatik a Szentlélek és az Ige, meg imatérképe. Ráébredhetünk: az Úr csodásan működött és működik valamennyiünk életében. Még azokéban is, akik nélküle vagy ellenében próbálták, próbálják „önmagukat megvalósítani”.

Kossuth házától a hét svájci imacsúcsig Szentlélek-zarándoklaton

Fizikailag pár száz kilométer, lelkileg határtalan az út, amit ma (is) megteszek. Lábbal és lélekben. A nagy utazás külső végcélja Svájc, ahol augusztus 1. a nemzeti, kantonszövetségi hálaadás napja. Ilyenkor imanapot is tartanak a nemzetért, hálaadással, bűnvallással. És este szerte az alpesi csúcsokon, magaslatokon őrtüzek lángjai lobbannak fel, a 700 évesnél korosabb, mégis örökifjú szövetségi, bibliai gyökerű szövetséges lét ünneplésére. A világtörténelemben páratlanul meggyökerezett, a lelkek mélyén honoló, elvehetetlen polgári létformáért. A nyelvi, etnikai, vallási türelemben nagy történelmi kataklizmákat kikerülő jóléti, mert Istenben hont foglalt és őriző jólléti nemzetért, az elődök és a maiak tiszteletére, vigyázására, egymás megbecsülésére épülő „svájciságért”. Valahol mélyen ott van ebben a nemzeti hálaadó napban anyai őseim, a Hotzok hálaadása is. Jakob Johann Hotz ősöm a 18. század közepén Partiumba, Szilágyságba indult otthont, házat, egyházat alapítani. Nagykároly, Hadad vidékére. Meg a tűzlángok és a Szentlélek fények különös egybelángolásában ott látom karcagi, bácskossuthfalvai apai kun őseim református egyházszerető tartását, kitartását, és konok magyarságát. Hallani vélem „switzerdütsch” és ősi magyar imáik egybeolvadó mormolását, mint messzi imatengerek zúgását.

Innen, a torinói Kossuth-ház előtti Kossuth-mellszobor nemzeti színű szalaggal felpántlikázott emlékhelyéről indul imazarándoklatom. Egyéni utakon. De talán másoknak is tanulságos stációkkal, amiért már az első lépésnél imádkozom. Ahogyan Lélek-sugallattal fogalmaztatta meg erdélyi Szentlélek-széljárással a történelem Ura a temesvári templomban, Tőkés László történelemalakító ellenállása színhelyén, a 30. évfordulóra készített Szolid Temesvári Hitvallás bemutatásakor velem az ottani úrasztala előtt: Prima et ultima ratio – oratio – első és végső (nem pedig utolsó!) legészszerűbb lehetőségünk – az ima. Ebben a mondatban egy élet, és sokak, keresztyén milliók életének pneumatikus summája rajzolódott ki. Ezt is viszem hálakincsként mai imazarándoklatomra.

Zarándokutam fizikai, földrajzi iránya: Torinó, majd Torre Pellice, az olasz „reformátusok”, a valdensek egyik szellemi központja, egyházi centruma érintésével Prali, aztán a Svájc-Franciaország irányába magasra nyúló alpesi hegyvonulatok. A hóhatáron fekvő Agape, az isteni önzetlen szeretet szavával jelölt valdens Centro Ecumenico. Az 1600 méteren épült valdens-ökumenikus ifjúsági és lelkiségi tábor kő-, és fakonstrukciós nagy telephelye. Ide érve meg is állok. A kristálytiszta égi kék ragyogásban lelkem, fantáziám és szívem átlendül a magas csúcsokon, s leereszkedem Svájc földjére, meg felkanyarodom Istenem láthatatlan trónusa elé…

Hét imacsúcs – hét nemzeti imatéma

Személyes imazarándoklatomat egyedül, mégis lenyűgöző társaságban, szentháromságos ölelésben folytatom. Minden lépésnél egy-egy aranyfényű imagörönggyel, imagyönggyel találkozom. Nem csak magamban. Ennél sokkal-sokkal fontosabb, hogy a Lélek-prezencia, jelenlét fel-fel villanó picinyke Lélek-lángjai által kijelölt ösvényen másokéval is találkozom, bővizű folyamként áradó történelmi spirituális tiszta sodrásban. A mélységekben és a magasságokban is ránk gondot viselő Pásztor-Krisztus drága és nélkülözhetetlen főpapi imájának vezetésével. Itt, a Centro Ecumenicoban az első ilyen pneumatikus útjelző fény a tábor mostani konferencia- és imaprogramja. Erről: I am because we are – VAGYOK, MERT VAGYUNK – a társas létbe Isten teremtői akaratával beleszőtt egyéni sorsok értelméről, az Isten-közösség, a társas lét (testvér, szeretett társ, családtagok, helyi közösség, nyelvi, szokás-, népi-nemzeti közösség) kötelékeiben életértelmet találó egyéni boldogulásról. Arról, mekkora ajándék, hogy vagyok, mert vagytok. Nem egymás ellenében, hanem egymásért.

Nem egymást lejárató rivalizálásban, hanem egymást segítő-támogató sorsközösségben. Elkelne odahaza is ilyen református, evangélikus, protestáns tábor, ahol a közösségi lét és az egyéni létezés harmonizációjáról, nem csak a léleksorvasztó negatívumokról esne főként szó.

Vannak ilyen kezdeményezések, tudom. De őrtüzük, őrlángjuk talán még nem elég magas. És még nem elég gyakori, hogy elégjenek benne a hálátlanság, a méltatlanság, az ön-, és egymást sorvasztó szennyező anyagok, szavak, indulatok, kis és nagy belső verbális háborúk. Mert kellenek az ilyen nemzeti és családi, egyéni életmagaslatok! Nagyon kellenek a Kárpát-hazai magyar jövendőért is!

Ma a hegyen túl, a polgári és a nemzeti jólét honában és otthonaiban, házaiban és egyházaiban, Svájc nemzeti ünnepén nemcsak a hit, a szabadság, a kálvinizmus, zwingliánizmus őrtüzei lobbannak fel, de katolikus őrtüzek is. S a mindezeket őriző, de egyben meg is haladó imádság-tüzek. Régóta megvalósítva és működtetve az Erdélyben 1619-től jó időre megvalósított, majd megszakított Bethlen Gábor-i álmot a nemzeti bűnbánattartásról, pönitenciáról!  Azt, ami nálunk több, néhány évvel ezelőtti próbálkozás ellenére sem sikerült. A nemzeti, kantonális, regionális imanap, aminek a szívekben elkészített helye van. Ma a francia-német egyetemi város, Fribourg ad helyet a nemzeti ünnep spirituális seregszemléjének. A Priére pour la Suisse/Gebet für die Schweiz/Preghiera per la Svizzera nemzeti imahálózat központi rendezvényének. Ige-inspirációjukat Pál adta: „Tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért” (1Tim 2,1-2).  Délelőtt 10 órától 15:30-ig. Felcsendülnek három nyelven (francia, német, olasz) az imadallamok. Köztük vezérszólamot visz ez a spirituális ének: „Imádkozom országomért./ Mindenkiért, aki e földet lakja. /Imádkozom hazámért, és minden gyermekéért./Áradjon ki ránk, áradjon szét köztünk Isten Szent Lelke/ és az Ő dicsősége ragyogja be szívünket!” 1975-ben két külföldinek a szívét emelte magasra az Úr, s indította őket a HÉT HEGY IMACSÚCSAINAK a megfogalmazására. Loren Cunningham „A fiatalság missziói megbízással” nevű mozgalomból volt az egyik, Bill Bright a „Tábor Krisztusért” mozgalomból a másik. Azóta a Hét Imacsúcs állandó témakörrel tölti fel a nemzeti ünnepet. Az imatémák csak jelzésszerűen (figyeljünk a sorrendre!): Könyörgés 1. a médiumokért; 2. a kormányért és a politikáért; 3. az oktatásért és a nevelésért; 4. a gazdaságért; 5. a szórakozásért, a kultúráért és a művészetekért; 6. a vallásokért, és egyházakért; 7. a családokért. (Részletekre egyik következő torinói levelemben térek ki).

Mindenkinek lehet, adja Isten, legyen is imazarándoklata, akit Isten kegyelme megérintett. Imanyomokat Szentlélek-szélben és lelki őrtüzek világosságában mindenki felfedezhet emlékezetében, múltjában, jelenében. Legyen Urunk jótetszésére, hogy elkészítjük saját imatérképünket: nemzeti, családi, egyéni keresztjelekkel, a kegyelem és a Lélek-áradás, az imádság, igeolvasás, Isten-találkozások fénylő lokalizációs pontjaival.

Boldog nép az, amelynek Istene az Úr (Zsoltárok 33,12).

(Dr. Békefy Lajos)