Magyar-szlovák kerekasztal-beszélgetést tartottak Füleken a megbékélés jegyében; az eseményen azt vitatták meg, hogyan látják a 20. század történetét, kiemelten a trianoni békeszerződést a szlovákok és a magyarok.
A szlovák-magyar történelemórán, október 26-án, szombaton teljesen megtelt a füleki gimnázium tetőtéri aulája. A gyönyörű, sétára csábító őszi délutánon a losonci, rimaszombati, füleki középiskolás diákok és tanáraik mellett számos helyi és távolabbról érkezett érdeklődő azért jött el, hogy válaszokat keressen és kapjon történelmünk talán legérzékenyebb eseményére, Trianonra.
A megjelenteket a szervezők részéről Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója, a Fülek városa nevében Jaromír Kaličiak, polgármester, a vendéglátó a füleki gimnázium nevében pedig Molnár László, a gimnázium igazgatója köszöntötte.
A rendezvényt Dušan Trančík, a Pozsonyi Színművészeti Egyetem Film és Televízió karának docense Történelemóra, a trianoni békeszerződést és következményeit megidéző dokumentumfilmjének levetítése nyitotta meg. A közel egyórás film, a benne megszólaló középiskolás diákok, tanáraik, a történészek véleménynyilvánításai, a korabeli és újabb kori eseményeket idéző filmrészletek és nem utolsó sorban a „mesélő” szerepet kapott hölgy gondolatai számos kérdést vetettek és vetnek fel. Bőséggel felkínálva a témákat az azt követő kerekasztal beszélgetésre, amelyre a Különbségek a 20. század történetének magyar és szlovák interpretációjában cím alatt került sor. Résztvevői Dušan Trančík mellett Surján László (az Európa Unó Parlamentjének alelnöke, a ChartaXXI. Megbékélési Mozgalom Alapítója), Dušan Kováč (A Szlovák Tudományos Akadémia Történelemtudományi intézetének és a Szlovák Történeti Társaság elnöke) és Simon Attila (a komáromi Selye János Egyetem történeti Tanszékének tanszékvezető docense) voltak. A beszélgetést Agócs Attila vezette.
Dušan Trančík a rendezéssel kapcsolatosan elmondta, hogy olyan filmeket kell készíteni, amelyek kérdéseket és problémákat vetnek fel és keresik azok megoldását. Sokak kíváncsiságát is kielégítette azzal, hogy legalább részen felfedte a filmben szereplő, különös szépségű titokzatos hölgy kilétét. Ő egy „Deus ex machina”, a film különös eleme. Gyönyörű arcára egy régiségkereskedésben akadt rá, amikor ott korabeli fényképeket nézegetett. Hátlapján egy magyar felirat volt. „Neked ajánlom István, a Te Ilonkád!”, mellette az 1920-as évszámmal: „Akkor írtam, s végigfutottak a gondolataimban pl. a füleki látogatásom emlékképei is, s a kép a múltba való egyfajta utalását idézte fel bennem”. Olyan lehetőséget látott meg benne, amely jelenben lévő történetet és problémát kinyitja a múlt felé. A film a mai fiatal magyar és szlovák fiatalság történelemtudatának a megjelenítése. Szólt a forgatás tapasztalatairól is. Pl. Komáromban a szlovák és magyar gimnázium közös udvara van, s itt járva néhány pillanatig kacérkodott azzal a gondolattal, hogy a film címe Közös udvar legyen. Hiszen az udvart csak úgy lehet kihasználni, ha a szlovák gimnáziumnak van egy közös időrendje, ki mikor és mit fog csinálni. A magyar gimnáziumban készséggel adtak neki lehetőséget filmben látott történelemóra leforgatására, a szlovák gimnáziumban viszont ezt kategorikusan elutasították, mondván ez egy politikai téma, s hagyja őket békén. Nagyon meglepte őt ez, hiszen a „hazai” embereket akart megszólítani a saját történelmük eseményéről.
A választ később Békéscsabán kapta meg, ahol a szlovák gimnáziumban szintén nem adták meg neki a történelemóra megtartásának lehetőségét., a magyar gimnáziumban viszont igen. A háttérben a történelmi tények tanításának különböző megközelítése áll. Ő magát csehszlováknak tartja, s csak nehézségekkel tudta elfogadni a két nemezt szétválást. A nemzeti kultúra a nemzeti öntudat nagyon alacsony szinte áll, nagy befektetéseket igényel annak magasabbra emelése. A magyar megfelelővel nem rendelkező „Uhorsko” történelmi szemlélet felkínálja a közös magyar-szlovák történelmi múlt és tudat kialakításának is. A filmet is ezzel a szándékkal készítette el.
Surján László kiemelte, hogy az átlagon felüli érdeklődés úgy a szlovák, mint a magyar oldalról azt jelenti, hogy egy fontos témától van szó. Örömét fejezte ki a szlovákok jelenlétéért, mert „közös dolgainkat nem rendezhetjük külön-külön”. „Úgy érzem a film nagyon mély. Nem is egyszer kell megnézni, mert nagyon sok minden van benne, amik elsikkadnak az első nézés alatt” – mondta többek között. A már megidézett fehér ruhás hölgy számára Eszterházy Lujzát, szlovákok által még mindig fekete báránynak tekintett Esterházy János testvérét idézte fel, aki 1946-ban azt írta le, hogy az atombomba árnyékában nekünk, mint szlovákoknak és magyaroknak fel kell tenni a kérdést, hogy mit akarunk és két út között választhatunk: Az egyik az atombomba, a másik a Mi Atyánk. Az atombombán a veszekedést és konfrontálást értette, a Mi Atyánkon pedig a „bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Magyar-szlovák viszonylatban ez az egyik fontos tétel: „ártottunk, elrontottunk, rácsaptunk kinyújtott kezekre, mikor, ki, hogyan”, s ez az amit be kell vallani, s utána ezen lehet túllépni, nem pedig elhallgatni a sérelmeket és úgy csinálni, mintha azok nem lennének.
Az identitástudat kérdésben a Budapesten havonta rendezett Jean Monnet estek egyik szlovákiai magyar résztvevőjének nyilatkozatát idézte, aki ezt úgy fogalmazta meg: „az én identitásom az, hogy én szlovákiai magyar vagyok”, hozzátéve „ezt nekünk anyaországi magyaroknak be kell látnunk. … ez kell annak az elfogadásához, hogy megértsük jobban egymást”.
Dušan Kováč is igen pozitívan értékelte a filmet, hozzátéve, hogy az annyi problémát vetett fel, hogy azokat egy beszélgetés keretében nem is lehet kimeríteni. Volt olyan pillanata, mondat, amelynél szívesen megállítottam volna, hogy arról beszélgessünk, néha kedvem támadt megtapsolni azt, amit láttam. A történelem értelmezését illetően a „nemzeti történet” megközelítési formáit elemezte. Ezt a politikai formát elsőként Európában a németek alkalmazták, akik egységesülni akarván a „nemzeti történetükről” kezdtek el beszélni. Hozzátéve, hogy ez nem egyedüli megoldás. A filmben érzékelhetjük, hogy hogyan vélekednek az egyes diákok, de tanárok is. Azt mondják „Mi és Ők”, „ez a miénk” „ez az övék”.
A diákok ezzel a „nemzeti terület” fogalmával azonosulnak – „Ez a mi országunk”, ami pedig már a nacionalizmus problémaköre. Az európai nacionalizmusé, amely ilyen irányban kezdte az embereket gondolkodni. Ilyen értelmezésben Trianon magyar szempontból „mi valamit elvesztettünk”, még a másik oldalról „mi valamit nyertünk”. A mai szakmai történelemtudomány már nem így gondolkozik. Trianonról, mint eseményről beszél, hogy Magyarország nemzetközi szankcionálása volt. Szétesett, mert soknemzetiségű volt, és a nemzetek saját nemzeti államaikat hozták létre. Az egész történelmet értelmezve kihangsúlyozta, hogy az igazságtalan események sorozatát jelenti.
Pozitívan értékelte a filmben azt, hogy bemutatta, hogy fiatalok mindkét oldalon ellenzik a szélsőséges nacionalizmust. A nacionalizmus nem ősidőktől van jelen a történelemben, egy bizonyos történelmi időszakban jött létre. Ha tanulmányozni fogjuk ezt, és nem fogunk vele egyetérteni, akkor az egy lépés lesz ahhoz, hogy egyszer kölcsönösen megértsük egymást.
Simon Attila arra a felvetésre reagálva, hogy a kisebbségek a híd szerepét töltik be azt mondta, hogy ez egy szép ídea. „ … ha megnézzük az elmúlt közel száz év történetét, amióta kisebbségben vagyunk, akkor inkább úgy mondanám, hogy mi inkább egy aknamező vagyunk a két ország között, amely lehetővé teszi a két ország közötti normális és kulturális átjárást. Tehát a híd szerep egyenlőre nem működik” Trianont az iskolákban másképpen közelítjük meg szlovák és magyar oldalról. Trianon alapvetően, több problémát rejt önmagában – mondta. Önmagában rejti a többnemzetiségű Magyarország felbomlását, Csehszlovákia megalakulásának a problémáját és a szlovák-magyar határ meghúzásának a problémáját is. „Ha ezeket a problémákat össze fogjuk mosni, akkor nem fogunk tudni jó válaszokat adni” – hangsúlyozta.
Nem várható el szlovákoktól az, hogy ne pozitívan vélekedjenek Trianonról, hiszen ez teremtette meg számukra az önállósulás lehetőségét. Más részről „mi magyarok ezt nagyon sokszor nem tudjuk elfogadni. Úgy érezzük, hogy az is probléma, hogy Csehszlovákia megalakult”.
Csehszlovákia megalakulása nem jelenthet problémát, egészen más kérdés az államhatárok kérdésköre – tette hozzá. A film példája annak, hogy a történelem mai tanítása még mindig a 19. században kitaposott utakon halad … Még mindig úgy tanítunk, hogy a „mi. oldalról, a mi ” az egyoldalú igazságok oldaláról közelítjük meg az eseményeket. A film azért fantasztikus, mert példát mutat a történészeknek, tanároknak is, hogy a történelemtanítás lényege nem feltétlenül valamilyen történelmi igazság kimondása, hanem a kérdések feltevése. „Akkor tanítunk jól, ha jó kérdéseket tudunk felvetni … A film véleményeket tett egymás mellé, kérdéseket és ránk bízza a választ”.
Puntigán József, Felvidék.ma
További képek a Képgalériánkban ITT>>>
{phocagallery view=category|categoryid=1309|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
{iarelatednews articleid=”42232,40919,39814″}
