Ez a nap jeles nap a kereszténységben és a népi kultúrában egyaránt, melyet a fény napjának is neveznek. A Luca név a „lux lucis”, a fény szóból ered.
A keresztény legenda szerint Lúcia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz.
Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, de mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették, így vértanúvá vált.
Szent Lucát, a vakok és a szembetegségekben szenvedők, a földművesek és a hegyes szerszámokkal dolgozó kézművesek tisztelték védőszentként.
Dante, aki sokszor fájlalta a szemét, Szent Lúcia közbenjárásáért folyamodott.
Szent Lúcia legendája (Fotó: Wikipédia)
Szent Lúcia tisztelete Itáliában a legerősebb
A „démonikus” Lucát a magyarokon kívül a horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok is ismerték.
Nagy hagyománya van még Svédországban, ahol Luca-menyasszonyt választanak, aki a napforduló után növekvő fény megtestesítője. A svéd tradíciók közt az egyik legfontosabb a Luciadagen ünnepe, azaz Luca napja. Ezen a napon veszi kezdetét a karácsonyi időszak.
A népi hiedelem kétféle Lucát ismer, a jóságost és a gonosz boszorkányost. Ezen a napon mérhetetlenül sok hiedelem és babona él a néphagyományban.
Szent Lúcia ereklyéje Velencében (Fotó: Wikipédia)
Luca-kalendárium és népszokások
Eleink életében létezett a Luca-kalendárium, ami azt jelentette, hogy Luca-naptól karácsonyig 12 nap van, és ez az időszak jelzi a következő esztendő 12 hónapját.
Úgy vélték, ha december 13-án havazott, az a jóslat szerint azt jelentette, hogy az év első hónapja, a január havas lesz. Amilyen a második nap, olyan lesz a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca-kalendáriumának.
A Luca-cédula is rendkívül népszerű volt a fiatal leányok körében.
A jóslás lényege az volt, hogy a lányok 12 cédulára fölírtak különböző fiúneveket. Ezek közül minden nap el kellett dobni egyet anélkül, hogy megnézték volna, milyen név van ráírva, és a – varázslat szerint –, amelyik név megmaradt, úgy fogják hívni a lány jövendőbelijét.
Lassan készül, mint a Luca széke – tartja a mondás. Luca-napján kezdték el készíteni 9 féle fából a Luca-széket. Ezek a fák a kökény, boróka, jávorfa, körtefa, somfa, jegenyefenyő, cserfa, rózsafa és az akácfa voltak. A hiedelem szerint, december 24-én, az éjféli misén a szék készítője, amennyiben erre a székre ráállt, megláthatta a falu boszorkányát. Úgy tartották, hazamenekülni előle csak mákszórással lehetett, mert a monda szerint a boszorkánynak fel kellett szedegetnie a mákszemeket. Az otthon már biztonságot nyújtott, de a lucaszéket mindenképpen el kellett égetni.
Szokás volt, hogy Luca-nap előestéjén bosszantó tréfákkal szórakoztak a falvakban.
Az utcákat Lucának öltözött, 3–6 tagból álló alakoskodó csoportok járták. Leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, elsősorban a lányos házaknál, szalmát szórtak az ajtók elé, vagy más tréfákat eszeltek ki.
Más tájegységeken különböző köszöntő szokások is ismertek voltak. A Dunántúlon lucázni, kotyolni jártak. A Garamtól az Ipolyig terjedő területen heverés volt a köszöntő neve.
„Kity-koty, kity-koty, galagonya kettő, ha nem adnak szalonnát, leverem a gerendát!” – kántálták folyamatosan, és közben jókívánságokat mondtak: „Annyi csirkéje legyen kendteknek, mint égen a csillag, földön a fűszál”, vagy: „kendtek disznójának annyi zsírja legyen, mint a kútban a víz”. Majd az ajándékot megköszönve áldást mondtak.
Lúcia-ünnep egy svéd templomban (Fotó: Wikipédia)
Sok Luca-napi babona is ismert volt
A nők semmiféle munkát sem végezhettek, Luca napját dologtiltó napnak tartották. Akit pedig Luca tilalomszegésen kapott, akár kővé is válhatott.
Hagyományok is kapcsolódnak Luca napjához:
* Tilos volt sütni, mert azt tartották tűzvészt okozhat.
* Tilos volt mosni, sőt kölcsönadni is, mert az ekkor készült holmik a boszorkányok kezére kerülhettek.
* Mivel féltek a boszorkányoktól, ezért fokhagymával dörzsölték be az állatok lakhelyét, sőt, ők maguk is fokhagymás kenyeret ettek, hogy elriasszák a gonosz szellemeket.
* Az állatok védelme érdekében az istállók ajtajára keresztet rajzoltak, és hamut szórtak a kapuk elé, hogy a Luca ne tudja átlépni otthonuk küszöbét.
* Sokan a seprűket is elzárták ilyenkor, nehogy a boszorkányok ellopják őket, és azon repkedjenek.
* A nap első látogatója alapján megpróbáltak az állatszaporulatra következtetni: ha férfi lépett a házba, akkor bikával, ha pedig nő, akkor a hiedelem szerint üszővel gyarapodott a jószágok állománya.
* Luca napján ill. éjszakáján amennyiben csillagos volt az ég, jó termést reméltek a következő évben.
Luca-búza (Fotó: Pinteres)
A Luca-búza hirdeti az új életet
A Luca-nap a karácsonyi ünnepkör jeles napja volt eleink életében. A naptárreform előtt Luca napján volt az esztendőben a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka, azaz a sötétség uralkodott, amit a gonosz szellemek, a bűbájosok és a boszorkányok idejének tartottak. Ebben az időszakban az emberfiának szüksége van a fényre, amelynek reményét Luca napja adja meg.
Így élt ez a hiedelem a történelmi Magyarország minden területén.
A vajdasági Magyar Szó hírportál oldalán ez olvasható a jeles nap kapcsán:
„A sötétség ugyanis magában hordozza a fény vajúdását is, ami kiárad karácsonykor Isten fiának, Jézus Krisztusnak a megszületésével, ami Isten gondviselő szeretetének ünnepe, majd kiteljesedik az élet sokszínűségében az új évben. A természeti jelenségeket és változásokat szimbolikus-mágikus összefüggésekben szemlélő néphagyományban emiatt Luca napja a kezdet időszaka is, ami magában hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait és próbatételeit is.”
Ezért ültetik el még ma is a Luca-búzát, ami karácsonyra kihajtva oda kerül az ünnepi asztalra vagy a karácsonyfa alá, és reményt jelző zöld színével hirdeti az új életet, amit a Megváltó születése ad számunkra.
Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Diós István: A szentek élete
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
