Losoncon az egykori történelmi tűzoltószertár felújítására az önkormányzat európai uniós alapokból szeretne 740 000 eurós támogatást igényelni. A dr. Herz utcában levő szertárat a szomszédos városi múzeum a saját céljaira kívánja kihasználni. Így a múzeumban újabb tárlatoknak szintén bőven lenne helye, ugyanakkor kialakíthatnának raktárhelyiségeket, tárolóhelyeket is. Erről Andrea Moravčíková, az intézmény vezetője számolt be a TASR hírügynökségnek.
A valamikori tűzoltószertár a város központjában található, a történelmi városháza mellett, amelyben már néhány éve a városi múzeumot rendezték be. A múzeumnak 2023-ban sikerült anyagi forrásokat szerezni a tűzoltószertár földszinti részének a rekonstrukciójára, ahol helyet kapott Losoncnak az 1907-ből származó nagyméretű interaktív makettje.
Jelenleg az önkormányzat a szertár általános felújítását tervezi, amely így a jövőben teljes mértékben a múzeum céljait szolgálná.
„Az emeleten helyet kapna a múzeum teljes anyaga. Szeretnénk kiállítani a város neves, úgynevezett Voda doktor gyógyszertárának anyagát, amelyet jelenleg a látogatók a folyosón tekinthetnek meg. A tetőtérben raktárhelyiségeket, tárolókat alakítanánk ki. Átépítenénk a garázsokat is, ahol ugyancsak raktározási lehetőségeket kapnánk” – mondta Andrea Moravčíková azzal, hogy az új helyiségekben a városi tűzoltók és városi rendőrök is bemutathatnák történetüket.
A létesítmény felújítására európai uniós támogatást igényelnek, a kérvényezést az önkormányzat decemberi ülésén már jóváhagyták. A munkálatok keretében az épület külsejét is felújítják, valamint kicserélik az ajtókat és ablakokat, a villanyvezetékeket, a csatornahálózatot, és a fűtést, illetve a vízvezetékrendszert is modernizálják. Új tetőt is kap az épület.
A városi múzeum a történelmi városháza épületében 2016-ban kezdte meg tevékenységét, miután az épületet az önkormányzat már előzőleg felújította. A múzeum a város történelmét, múltját igyekszik bemutatni, különös tekintettel a híres losonci zománcgyárak és harangöntők tevékenységére. Az elmúlt időszakban a múzeum anyagi támogatásoknak köszönhetően méltó módon mutatja be a Sternlicht és Rakottyay családok zománcgyárainak termékeit és történetét, valamint a szintén híres losonci harangöntők munkáit.
(BM/Felvidék.ma/teraz.sk)