A Kárpátia Sport Polgári Társulás és a Szövetség a Közös Célokért szervezésében, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán valósult meg a Házasság hete alkalmából Mihalec Gábor párterapeuta legújabb előadása Komáromban, amely arra a kérdésre kereste a választ, hogyan támogathatja a mesterséges intelligencia a szerelmet.
Michalec Gábor szórakoztató és lebilincselő előadásában öt pontban fejtette ki gondolatait arról, hogyan hat ránk a mesterséges intelligencia, hogyan befolyásolja az életünket és mit érdemes tanulni a pároknak, szülőknek a mesterséges intelligenciától.
A pár-és családterapeuta előadásában rámutatott, első hallásra meghökkentő lehet, hogy egy érzelmek nélküli, csak egyesekből és nullákból felépített algoritmustól a legmélyebb emberi érzelmek is megtanulhatók.
Ám tény, hogy a mesterséges intelligencia (MI) hétköznapjaink szerves része, befolyásolja a szokásainkat és hosszú távon formálja a személyiségünket. Ez pedig óhatatlanul kihat a szerelmi életünkre is. Márpedig, ha ez így van, akkor fordítsuk az előnyünkre és állítsuk tudatosan a szolgálatunkba
– vélekedett.
A mesterséges intelligencia a definíció szerint egy olyan technológia, mely lehetővé teszi a számítógépek és gépek számára az emberi tanulás, megértés, problémamegoldás, döntéshozatal, kreativitás és autonómia szimulálását. Mihalec Gábor első pontban azzal az örök érvényű megállapítással indított, mely szerint amilyen az adj, olyan a fogadj, ami az MI nyelvére lefordítva, amilyen az input, olyan az output. Tehát amit belefektetünk a kapcsolatainkba, azt kapjuk vissza – ettől függően felszínesek, vagy mélyek a kapcsolataink.
A második pont, amit megtanulhatunk az MI működésén keresztül is, az a kedvesség fontossága. Mihalec Gábor szerint a kedvesség aranybánya, mely növeli a kapcsolati megelégedettséget, csökkenti a stresszt és a szorongást, erősíti az érzelmi megküzdő képességet. Emellett csökkenti a vérnyomást, erősíti az intimitást és a kötődést.
A kedvességgel kiváltott pozitív érzelmek kiszélesítik az egyén gondolkodási és cselekvési repertoárját. Hangsúlyozta: a kedvesség nem felesleges luxus! Egy jól működő párkapcsolatban a kedvesség és a morózusság ideális aránya öt az egyhez. Tehát öt kedves szó, cselekedet kell egy „morcibb” megnyilvánulás semlegesítésére. Amíg ez az arány, a kapcsolat jól működik – szögezte le a terapeuta, arra kérve hallgatóságát, tegyék szokásukká a kedvességet. Az előadás egyik legérdekesebb mozzanata volt, amikor megkérte a jelenlévőket, forduljanak egymáshoz és gyakorolják, ki-ki mennyi kedves dolgot tud mondani a párjának két perc alatt.
Az MI-tól tanulva, a szakember arra is rámutatott, hogy ugyan az érzelem velünk született, ám az érzelmek kifejezése tanult, fejleszthető képesség. Ahogy a mesterséges intelligencia képes azt megtanulni, úgy számunkra is megtanulható. A népszerű előadó megjegyezte, bár képtelenségnek tűnhet, mégis létező jelenség, hogy egy kreált személlyel, esetünkben az MI-val való beszélgetés valós érzelmeket képes ébreszteni az emberben. Amennyiben erre képes egy gép, úgy az ember is – vélte a szakember, kifejtve, hogy a mesterséges intelligenciában az empátiát és az ítéletmentességet szeretik a legjobban.
A párterapeuta azt tanácsolta, az empátia mellett, az ítélkezés helyett legyünk kíváncsiak egymásra. Ismét játékra hívta a közönséget, most azt kellett gyakorolniuk a megjelenteknek, hogy bizonyos élethelyzetekben (késik a párunk, nem csinálja meg a gyerek a rábízott feladatot) hogyan érdemes reagálni. Viccesen, kedvesen és főleg kíváncsian, ítéletmentesen, nem szemrehányásokat téve a másiknak – így sokkal kedvezőbben alakulhat egy olyan helyzet, amely könnyen konfliktusossá válhat.
Az ötödik pont, amit megtanulhatunk a mesterséges intelligenciától és felhasználhatunk a kapcsolatainkban, az az algoritmus frissítése. Mihalec Gábor szerint a tartós szerelemnek is van algoritmusa, amely a következőképpen működik: megfigyeléssel és az információk tárolásával, hiszen mindannyiunknak van szeretetnyelve, személyiségtípusa, tanulási stílusa, ízlése. Fontos, hogy az algoritmushibákat javítsuk és legyünk elkötelezettek a folyamatos tanulás, egymás tanulása, megértése mellett.
Előadása végén házi feladatot is adott a megjelent pároknak, akiknek három új dolgot kell keresniük, amit az elmúlt hetekben fedeztek fel egymásban – ezzel is frissítve az algoritmust.
A Házasság hete programsorozathoz kapcsolódóan szervezett előadáson Mihacs Szilvia a Kárpátia Sport Polgári Társulás képviseletében köszöntötte a jelenlévőket, köztük Somogyi Alfrédot, a SZAKC elnökét, Hideghéthy Andreát, a SZAKC ügyvezető igazgatóját, Pallag Györgyöt, a Kárpátia Sport Polgári Társulás elnökét és Csicsai Attilát, a Mathias Corvinus Collegium Dunaszerdahelyi Központjának rendezvényszervezőjét. Az eseményen közreműködött Wass Albert-szavalattal Vörösházi Hanna Flóra, a Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója.
- Párok gyakorolnak (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Párok gyakorolnak (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Párok gyakorolnak (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Mihacs Szilvia (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- Párok az előadáson (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- A hallgatóság (Szalai Erika/Felvidék.ma)
A rendezvényen elhangzott, a Házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely tudományos kutatások eredményeivel és gyakorlati példamutatással, tanácsokkal reagál a család mindennapi kihívásaira. A Szövetség a Közös Célokért társulás vezetősége 2015 óta csatlakozik a Házasság hete nemzetközi kezdeményezéshez és partnerszervezeteivel közösen Felvidék-szerte lelkesen szervezik a házasság ünnepéhez kapcsolódó rendezvényeket, amelyek állást foglalnak a hagyományos családi értékek mellett és célul tűzik ki a házassági kapcsolatok megerősítésének segítését.
Szalai Erika/Felvidék.ma