Augusztus 23-án ismét megtelt élettel és zenével a bodrogközi Bély község, ahol 15. alkalommal rendezték meg a Bélyi Kulturális Fesztivált. A helyszín ezúttal is a teniszpálya volt, ahol a délután folyamán színes programok várták a látogatókat.
A nap már kora délután kezdetét vette a gulyásfőző versennyel, amelyben több csapat mérte össze tudását és kreativitását. Ezzel párhuzamosan a gyerekeké volt a főszerep: játékokkal, édességekkel és szórakoztató programokkal várták őket. Délután három órakor nagy érdeklődés mellett került sor az „öregfiúk” labdarúgó-mérkőzésére a helyi általános iskola mögötti sportpályán.
Az ünnepi megnyitót kulturális programok követték. Elsőként a BEYLE Hagyományőrző Társulás lépett színpadra, majd a Cigándi „Csárdás” citera zenekar és asszonykórus mutatta be műsorát, amely nagy tapsot aratott. A gulyásfőző verseny eredményeinek kihirdetését követően pedig a könnyűzenei produkcióké lett a főszerep. A közönséget először a Jana Band, majd a MAKETT zenekar szórakoztatta lendületes koncertjeivel.
A fesztivál ideje alatt számos kísérőprogram is várta a résztvevőket: a vendégek lángost, pattogatott kukoricát, vattacukrot és csavart fagyit kóstolhattak, a gyerekek pedig ugrálóvárban és körhintában élvezhették a délutánt.
A rendezvény jó hangulatban, gazdag kulturális és közösségi élményekkel zárult. A szervezők hangsúlyozták, hogy a fesztivál célja a helyi hagyományok ápolása és a közösség összekovácsolása volt, ami idén is sikerült. Želinský József, a Magyar Szövetség Kassa megyei kepviselője portálunkak elmondta, a megye támogatásával megvalósuló bélyi rendezvény egyike azon 48 projektnek, amit Kassa megye a Tőketerebesi járásban támogatott a megye dotációs rendszerének köszönhetően. Mint mondta, a Bodrogközbe érkező, összköltésgét tekintve százezer eurós támogatás, amely különböző kulturális rendezvények megvalósulását célozza, annak köszönhető, hogy a választók a Magyar Szövetség politikusainak szavaztak bizalmat Kassa megyében,a Tőketerebesi járás nyolc képviselőjéből hét a Magyar Szövetség párt politikusa. A képviselő arról biztosított mindenkit, a továbbiakban is mindent meg fognak tenni azért, hogy Bodrogközt és az itt élőket hatékonyan képviseljék Kassa megyén.
Jurcsák László, Bély község polgármestere a Felvidék.mának elmondta, 15 évvel ezelőtt álmodták meg a bélyi kulturális fesztivált, mint a közösséget összetartó, összekovácsoló regionális rendezvényt, amelyen teret kapnak a helyi hagyományőrző kulturális csoportok, de a rendezvény során a tágabb régióból is érkeznek fellépők. Megjegyezte, a megye támogatása mellett az önkormányzat és a szponzorok hozzájárulásával valósult meg a fesztivál, melyet idén igyekeztek a családok számára vonzóvá tenni a szervezett programokkal. A jövőbeni tervekről szólva elmondta, a megye támogatásával a közeli jövőben szeretnének szabadtéri színpadot emelni a teniszpálya mellett.
- Fotó: Pandy Peter FB
- Fotó: Pandy Peter FB
- Fotó: Pandy Peter FB
Takács István/SZE/Felvidék.ma
A képek Takács István felvételei és FB.