Szeptember 16-án, Esterházy János újra temetésének évfordulóján (2017), a délutáni órákban könyvbemutatóra és beszélgetésre került sor Esterházy Jánostól Duray Miklósig… és tovább? címmel a kassai MaJel Rovás Központban, melyen Molnár Imre történész, Mihályi Molnár László tanár és jómagam vettem részt.
Duray Miklós halála után fogalmazódott meg az igény, hogy Esterházyval kapcsolatos írásait és beszédeit össze kellene gyűjteni és kiadni. A kötet megszületett, melyet Zombori István, a Magyar Katolikus Püspöki Kar egyháztörténeti bizottságának tagja, valamint Molnár Imre állította össze. A kötet, melynek címe Esterházy János mindannyiunk mártírja, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség gondozásában jelent meg tavaly. A beszélgetés után megvásárolható volt a helyszínen.
Molnár Imre legavatottabb ismerője Esterházy Jánosnak, számtalan írást közölt vele kapcsolatban és alapos életrajzát is megírta. Mihályi Molnár nemcsak a parlamentben, hanem már korábban, a József Attila Ifjúsági Klub vezetőjeként kapcsolatban állt Durayval. Jómagam 1968 óta ismertem a Nyári Ifjúsági Táborok révén és Esterházy első életrajzát írtam meg 1994-ben.
A beszélgetést Molnár vezette, aki leszögezte, Duray az Együttélés programjával Esterházy nyomdokain járt. Nem karrierpolitikus akart lenni, hanem ennek a népnek a képviselője, azt akarta szolgálni.
Ahogy a beszélgetésből is kiderült, Esterházyt 1989-ig alig emlegették, a kommunista sajtó néhanapján szóba hozta, de csak lekicsinylő, becsmérlő módon. Mihályi Molnár idézte Rácz Olivér tanárt és írót, aki az 1970-es évek végén azt mondta: „a mindenféle Esterházy Jánosokat utáltuk”. Molnár Imre megjegyezte, ez még mindig jobb, mint amit Fábry István kommunista politikus 1968-ban saját emlékiratában írt. Odáig süllyedt, amikor leírta: voltak olyan alakok, akik Esterházy János rehabilitálását követelik. Azt is fel kell akasztani, aki ilyen dolgokkal elő mer hozakodni!
Megemlítettem, hogy a szocializmus idején néha az Új Szóban megjelent Esterházy neve, de minősíthetetlen jelzőkkel illették. Betyárpolitikát emlegetett vele kapcsolatosan.
Duray kötete Esterházyról (Fotó: BZ)
Duray így emlékezett: „Esterházy János halálakor 11 éves voltam. Környezetemben senki sem tudott róla semmit pontosabban arról, hogy mi történt vele 1945 áprilisától. Én csak az 1980-as évek második felében kezdtem foszlányokban ismerkedni a sorsával, de leginkább az 1936 és 1945 közötti tevékenységével… Az amerikai magyaroktól sok vele kapcsolatos személyes élményt hallottam. Tulajdonképpen akkor kerültem vele emberközelbe. Példaképképnek éreztem őt, de ez csak egy elvont érzés volt akkor. 1989 decemberében kezdett valósággá, vagyis lehetőséggé válni a követhetősége, ami húsz éves politikai pályafutásomat gyökeresen befolyásolta.”
Azután kiderült, 1989 után még sokan éltek azok közül, akik személyesen ismerhették. Mihályi Molnár László említette Ikrényi Annuskát, akinek apja Szepsiben a párt járási elnöke volt. A világháború után börtönt is szenvedett emiatt. 1955-ig magyarul még levelet sem írhatott a börtönből.
Én anyámtól hallottam először róla. Őt a politika nem érdekelte, de kijelentette, a gróf felettébb tisztességes, becsületes ember volt. Szüleimet 1939-ben Zólyomban Puskás István lelkipásztor eskette. Sok zsidót is úgy mentett, hogy megkeresztelte őket. Fontos munkatársa volt a grófnak. Ő Esterházy helyettese volt a pártban a Szlovák Állam idején – tette hozzá Molnár.
Erről a munkásságáról a szüleim azonban az égvilágon semmit sem tudtak – folytattam. – Én írtam róla az első könyvet 1994-ben. Akkor derült ki számomra is, hogy ő egy olyan személyiség, akire fel kell néznünk. De ő a sorsunk is. Azért nem akarják rehabilitálni, mert akkor minket is felmentenének. Ez sajnos mindmáig nehézségekbe ütközik.
„Mi is úgy nőttünk fel – csatlakozott Mihályi Molnár -, hogy Esterházyról semmit sem hallottunk. Azután kiderült, hogy az öregek mégiscsak tudják, csak nem akarták magukat vagy minket kitenni annak, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, hogy szembekerülünk az államhatalommal.”
Ők becsülték és felnéztek rá. Duraynak köszönheti, hogy felfigyelt Esterházyra, pedig az Együttélésben rengetegen nem úgy ismerték, vagy nem tudtak róla. „Amikor Prágába kerültem egy megüresedett helyre, mivel az illetőnek le kellett mondania, mert besúgó volt, Miklós azzal fogadott, Esterházy után te vagy az első szabadon választott képviselője Kassa térségének. Ahhoz tartsd magad! Ehhez tartom magam.
A másik dolog, hogy Esterházy a mérték volt számomra. 1920-ban Kassát Körmendy Ékes Lajos képviselte a törvényhozásban, aki Rákóczi hamvai hazahozatalának egyik fő szervezője volt. Első beszédében a prágai parlamentben a trianoni döntés előtt két nappal elmondta, nem azért jöttek ide képviselőnek, mert támogatnák ezt az államalakulatot, hanem azért, hogy naponta figyelmeztessenek és elmondják, nem értünk egyet ezzel a jogtalansággal, ami velünk történt, hogy elszakították a felvidékieket Magyarországtól.
Törvényt hoztak, hogy aki nem született Csehszlovákia területén, azt ki lehetett utasítani. Így szabadultak meg tőle. Balogh Edgárt meg másokat is kiutasítottak akkor. Majd Márai Sándor édesapja, Grosschmid Géza került be a szenátusba. Őt követte Esterházy János.
Miklós képezte az Együttélés Politikai Mozgalom (EPM) gerincét azzal a programmal, amit Esterházy képviselt. Többször megfogalmazta, hogy nem karrierpolitikus, aki minden áron be akar jutni a parlamentbe, hanem ennek a népnek az érdekeit kell képviselnie.
Amikor Beneš államfővé választása volt a tét, Esterházy Jánosnak felajánlott egy miniszteri széket, ha a magyar képviselők őt fogják támogatni. Esterházy azt mondta, nem fogadhat el ilyen ajánlatot, ha népe jogi helyzete nem rendeződik. Nem alkudott!
Molnár Imre ehhez hozzátette, hogy a gróf kifejtette, a prágai kormány tegyen meg mindent, hogy a felvidéki magyarság jogilag és kulturálisan is egyenesbe kerüljön. Ebben szívesen segít, de a magyar jelenlét a prágai kormányban csak legitimálná az igazságtalan csehszlovák politikát, amit az a magyarokkal szemben folytat.
Szvatkó Pál publicista szellemes mondása szerint, a kisebbségek Csehszlovákiában alulról szagolták a demokráciát.
Molnár ezután Kassa és Esterházy kapcsolatára tárt rá.
„Rengeteg szál köti Esterházyt Kassához, tehát méltó és igazságos, hogy mellszobra a Csáky-Dessewffy-palota udvarán áll. Ma még rácsokkal van bekerítve. Reméljük, egyszer majd kiszabadulhat.”
Fischer-Colbrie Ágoston püspököt említette, aki lefordította a Rerum Novarum (Az új dolgok) nevű pápai enciklikát. A nagy szociális körlevelet, amely szembeszállt a kommunizmus előretörésével és arra biztatta a keresztényeket, hogy ők is alapítsanak politikai pártokat, mozgalmakat. Vegyenek részt a napi politikában, a politikai harcokban és képviseljék ott Krisztus tanítását. A kassai püspök alapította az Országos Keresztényszocialista Pártot (OKP), mely az egész országra kiterjedt. Ez Trianon után Magyarországon sajnos elhalt. De itt Esterházy elődeinek, Lelley Jenőnek, Szüllő Gézának és másoknak köszönhetően megmaradt és tovább folytatta tevékenységét.
Fischer-Colbrie Ágoston – mondtam –, jeles személyiség volt, megérdemelne egy monográfiát. Ő volt az egyetlen püspök, aki Csehszlovákia megalakulása után a helyén maradhatott. A szlovák papjaival is törődött.
Egyik papja egyszer arra panaszkodott, hogy plébániájába mindenki belát, mert alacsonyan vannak az ablakok. Ez nagyon jó – válaszolta –, minden pap üvegházban lakjék, hogy mindenki lássa egész nap, hogy mit csinál a lelkipásztora.
Páratlan emlékezőtehetsége volt. 1911-ben Rómába zarándoklatot vezetett. A pápa is fogadta őket, aki szép beszédet tartott. Ennek egy hibája volt, hogy olaszul mondta, tehát nagyon kevesen értették. A kassai püspök erre lefordította a beszédet szóról szóra magyarra. Dörgő éljenzés ismerte el ezt a hatalmas teljesítményt.
A napot 3-4 órás olvasással, tanulással, tudományos búvárkodással kezdte. Minden jelentős világirodalmi munkát eredetiben olvasott. Legalább egy tucat nyelvet ismert.
Esterházyval kapcsolatban maradt még kutatni való.
1938 után is járt Kassára, bizonyos anyagi jellegű támogatásokat ezen a városon keresztül juttattak el hozzá. Átjárt a határon, hogy ezeket az ügyeket intézze. De ezt még senki nem kutatta. Azonban ez részletkérdés.
Megemlítettük híres kassai beszédét, amikor Horthy bevonul Kassára, amelyben kérte, hogy a Magyarországhoz került szlovákok jogait tartsák teljes tiszteletben. Kevesen figyelnek föl rá, hogy ez egy követelés volt. Udvariasan előadva, diplomatikusan becsomagolva. Ez nem illett bele az akkori győzelmi hangulatba. Ez politikusi éleslátásról és egyfajta bátorságról, a társnemzeti viszonyról árulkodik. Ahogy a Jó Pásztor az elveszett juh után megy, a gróf is marad Szlovákiában, hogy a szórványt szolgálja. Miklós ezt is észreveszi Esterházy gesztusában – jegyezte meg Molnár. A háború után sem menekült el.
Majd idézte Durayt: „Józan ésszel úgy dönthetett volna, hogy Nyugatra megy, nem várja meg a bosszúra éhezők farsangolását. Senki sem vádolhatta volna őt gyávasággal vagy megfutamodással, ha így dönt. Ő maradt, vállalva, hogy negyvennégy éves korában véget érjen értelmesen alkotó élete és a maradék tizenkét esztendejét átadja a börtöni enyészetnek. A nem a józan ész szabálya szerint hozott döntések nem azt jelentik, hogy nem volt döntésképességének birtokában. Ellenkezőleg: birtokában volt olyan információknak, amelyek a józan ész határán túlról érkeztek. Ezt a puszta logika és csupán a józan ész szerint döntő emberek nehezen értik meg. Ez nem emberi képesség függvénye, hanem az adottságé, a lélek és a szellem világából származó sugalmazásé.”
Még hozzátette, János a nehezebb utat választotta. Duray szerint, ennek magyarázata Esterházy lelki tulajdonságai között keresendő:
„Legyőzni pedig azt nem lehet, aki szellemileg és lelkileg erős, és a hit forrásából táplálkozik. Aki saját tisztaságával figyelmeztet arra, hogy köröskörül sok a szenny. Az ilyeneket csak meggyilkolni lehet.”
Esterházy János szerepe és helye ma már megkérdőjelezhetetlen. A rendszerváltás után mindenfélét próbáltak ráfogni, hogy ügynök volt… Azt sem méltányolták, hogy egyedül ő nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. Pedig a szlovák törvényhozásban sok katolikus pap ült. Ezt nem lehet megbocsátani, mert ha ő nincs, akkor azzal lehet takarózni, hogy nem lehetett mást tenni! Megmutatta, mégis lehetett! Duray ezt maradandó politikai tettének tartja, meg annak tudja be, hogy szinte minden helyzetben a nehezebb utat választotta. Aki a hit forrásából táplálkozik, azt nem lehet legyőzni!
Esterházy körül nagy viták folytak a szlovák és magyar történészek között és a két tudományos akadémia között is. Ebben én is részt vettem, nem sok sikerrel. De ezek az írások megjelentek és így közismertté tették a munkásságát.
A második, és harmadik nemzedék politikusai hogyan tudtak belenézni ebbe a tükörbe, akik a rendszerváltás után próbáltak valamilyen magyar politikát megvalósítani Csehszlovákiában? És számotokra? – szegezte a kérdést Mihályi Molnárnak.
„Mérték és mértékadó volt számunkra. Ez a prágai két esztendő, amikor egymás mellett volt a szobánk. Miklós gyakorta, akár éjfélkor is bekopogott, hogy csiszolni kellene a gondolatmeneten. Azután reggel majdnem elaludtuk a parlamenti ülés kezdését.
Akkor került előtérbe a társnemzeti viszony, amit el kellene fogadtatni. Hogy egyenjogúak és egyenrangúak legyünk, hogy mi itt nem nemzetiségi vagy nemzeti kisebbség vagyunk, egyszerűen őshonos nemzeti közösség vagyunk! Ha nem is tudunk együtt élni, de legalább az egymás melletti békés együttélést elérni, holott a hatalmi ellenszele – már a két pogány közé szorult magyarság – valamikor a török és Bécs között kellett őrlődnünk, most meg a szlovák nacionalizmus és a nemzetközi pénzvilág érdekei között. A pénzvilág legnagyobb ellenfele a nemzeti és keresztény értékrend. Ezt szeretnék a liberálisok és a baloldal felszámolni. Miklós nagyon pontosan látta és tudta ezt. Ez a társnemzeti viszony egy olyan ajánlat volt a szlovákok felé, hogy ebben meg tudnánk egyezni. A kérdés, milyen jogok alapján és hogyan. A szlovák rádió egyszer megkérdezte tőle, miért akar autonómiát Szlovákia déli részén, ő meg nagyon frappánsan válaszolt, hogy legalább az ország ezen részén legyen demokrácia!
Tudjuk, volt szlovákiai magyar bohóca a médiának, akit akár Jánošíknak is be lehetett öltöztetni Szilveszterkor. Ő volt a »jó« magyar, aki Duray ellenfele volt. Durayra szálltak rá, az ő lejáratásán munkálkodtak naponta a rádióban, televízióban, hasonlóan ahhoz, ahogy a nyugati média mocskolja most Magyarországot. Duraynak tehát nem volt társadalmi háttere, de ő ezt nem adta föl. Nekünk ezt az érdeket kell képviselni. Ezt kellene úgy elfogadtatni az értelmes szlovákokkal, hogy ez tárgyalási alap lehessen. Nem lehet úgy megegyezni a sötétséggel, hogy akkor félhomályban leszünk, s ködbe veszünk. A társnemzeti viszony pontosan megfogalmazódott és engem Kassán a közgyűlés alelnöknek választott. Fuchs Sándor lett a titkár, aki hetente kétszer végigjárta az országot, s ahol kellett, ott segített. Nem távolról, nem Pozsonyból, hanem a helyszínen intézkedett.
Egy belső felmérés egy 600-as mintán kimutatta, az Együttélésnek 75%-os támogatottsága volt, amikor a Független Magyar Kezdeményezésnek, illetve a Magyar Polgári Pártnak csak 2%.
Sajnos, Miklóst is olyan emberek vették körül, akik szerették volna, ha radikalizmusából enged. El is hitették vele, hogy az a fajta összeborulás, ami a Magyar Közösség Pártjában megvalósult, jó lesz. Előre figyelmeztettem. Hosszan beszéltünk róla. A háromból ketten mindig az egyik ellen fordulnak, tehát leszavazzák. Ez történt 1997-ben. Bugár Béla lett az elnök, mert ez volt az egyesülés feltétele. Duray Miklós nem lehetett. Ekkor azt mondtam, én ebben nem vehetek részt. Úgymond egyedül maradtam az Együttélésben. Bugár meg sajnálatos módon Duray összes közeli munkatársát kitakarította és félreállította. Majd 2002-ben egy nagy támadás indult Duray diszkreditálására.
A közönség másfél órán át kitartott (Fotó: BZ)
Maradjunk még a társnemzeti viszonynál – vetette közbe Molnár. – Amerikában érlelődik meg Miklósban, ahol egy hármas stratégiát dolgoz ki. Az első a túlélés-program, túlélni a kommunizmust és annak minden hordalékát. A második egy együttélés, a partneri viszony. Majd Durayt idézte ismét, mit írt erről Esterházyval kapcsolatban. Egy személyben volt realista és idealista.
„Nem volt a Csehszlovák Köztársaság híve, de ugyanolyan realitásként kezelte az állam létét, mint azok a cseh politikusok, akik 1992-ben realitásként fogadták el Csehszlovákia megszűnését. Idealista pedig azért volt, mert abban hitt, aminek a 20. század egyáltalán nem kedvezett: hitt a nemzetek összefogásában… Nem esett kétségbe a magyar nemzet szétszakítása láttán, hanem 1932-től pártpolitikusként is megfogalmazta álláspontját. Ez a Kárpát-medencei nemzetek egymásra utaltságából, az itt élő nemzetek történelmi együttéléséből fakadt. Ő már akkor tudta, hogy a partnerség, a nemzetek partneri együttműködése az egyetlen megoldás és nem a baloldal által hirdetett meddő híd-politika – mert az egypillérű híd nem vezet sehová, főleg, ha a sodrás mentén találtatik.”
A híd esetében kapocsnak kell lenni a nemzetiségnek az anyaország az itteni nemzetek között, a többségi nemzet, a szlovákok vagy csehek között. A hidat félre lehet tenni, amikor a sodrás megkívánja, hanem a partnerség a megoldás. Amikor egyenrangúak vagyunk. Hogy mi magyarok nem vagyunk kevesebbek és kisebbek senkinél sem. Ugyanazok a jogok illetnek meg bennünket, mint mindenki mást. Esterházy ezt a kereszténységből kiindulva határozta meg. Krisztus mindenkiért meghalt, a kereszténységben testvérei vagyunk egymásnak, tehát nem lehet az egyik kisebb rangú a másiknál. Egyenrangúaknak kell lennünk, ezt hirdette a szlovák parlamentben, de másutt is. Ebből indult ki az Együttélés programja.
Mihályi Molnár megjegyezte, amikor Csehszlovákia második felbomlására került sor, akkor Duray felszólalt és elmondta, Csehszlovákia hű maradt hagyományaihoz. Népakarat nélkül jött létre és népakarat nélkül szűnik meg.
Majd azután arról esett szó, hogy az EPM a többi kisebbséget is igyekezett összefogni. A romákkal nem tudtunk zöld ágra vergődni, a német kormány a németeket eltiltotta a politizálástól, a ruszinok és ukránok egymással rivalizáltak és nem tudtak megegyezni. Csak a csehországi lengyelekre számíthattunk. Pedig ha összefogtunk volna, ez nagyjából a lakosság 15%-át jelentette volna, ami kényelmes bejutást biztosított volna a törvényhozásba. Viszont amikor megalakult a Magyar Koalíció Pártja, Bugár Béla elnökként elzárkózott ettől a lehetőségtől.
Molnár Imre ehhez megjegyezte, a két háború között az őslakosoknak a betolakodó csehekkel szemben össze kellett fogni. Az Országos Keresztény-szocialista Pártnak németként Nitsch Andor volt az egyik alelnöke, vagy szlovákként meg Dobránsky János.
Mihályi Molnár hozzátette, nehézség volt az is, hogy Kijev nem ismeri el a ruszinokat. Nekem is az egyik ruszin elmondta a dilemmájukat. Ha ruszinnak vallják magukat, akkor Ukrajnától semmilyen támogatást nem kapnak. Ha ukránnak, akkor valami csurran-cseppen.
Esterházy szerepén keresztül gyönyörűen elemezte a történelmi viszonyokat – jegyezte meg Molnár. – És még egy fontos szempontra hívta föl a figyelmet.
Azért, mert a zömmel magyarok lakta dél-szlovákiai területek visszakerültek Magyarországhoz, mi háborús bűnösök lettünk. Kárpátalja területe olyan nagy, mint az elébb említett felvidéki sáv. Kárpátalját Beneš alkotmányellenesen odaajándékozta a Szovjetuniónak!
Duray szerepvállalásával kapcsolatosan elmondtam, hogy kettős szerepet vállalt, ami nem mindig volt szerencsés. Egyrészt egy politikai mozgalomnak, majd pártnak volt a vezetője, másrészt politikai elemzőként is megnyilvánult. De ezt a két szerepet egyszerre vinni nem lehetett. Ez azután az Együttélésen csattant. Remek elemzéseket adott elő az Országos Tanácson, melyeket élveztünk és nagyon egyet értettem velük, de nem bírta ki, hogy a sajtónak ne nyilatkozzon. Csak egy példát említettem. Amikor Mečiar az önálló Szlovákiáról kezdett beszélni, Miklós azt mondta, ez nem legitim, mert erre nem volt meghatalmazása. Ha elemzőként mondja, akkor nincs gond, de mint pártelnök nyilatkozott, ami azután az Együttélésen csattant. Össztüzet zúdítottak rá. Ezt nem tudtuk kezelni és Miklóst démonizálták. Céltáblává tették, levadászták. De titkosszolgálati játszma is folyt Miklós körül. Többször közlekedési balesetet igyekeztek kiprovokálni. Mi meg erre egyáltalán nem készültünk föl. Semmilyen óvintézkedést sem tettünk Miklós érdekében. Soha nem ültünk le vele megbeszélni, mit kellene ez ellen tenni.
Molnár a Megkésett temetési beszéd c. Duray-írásból idézett. „Ki volt Esterházy János? Pártelnök, parlamenti képviselő, hívő ember, magyar. Mondhatnám, kollégám, de inkább példaképem. Sőt egyetlen példaképem, mert szinte nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá, és ne tenném fel a kérdést: János, mi erről a véleményed? A válaszod hallom, és boldog vagyok, mert ismét azonosan gondolkodtunk.” Tehát párbeszédet folytat vele, majd hozzátesz egy nagyon fontos mondatot. „Mert tudnunk kell, hogy Esterházy a mi tükrünk. A legfényesebb tükrünk, amelybe belenézni mindenkinek kötelessége. De egyáltalán nem könnyű feladat.”
Vállaljuk ezt a feladatot?
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
