Esterházy János gróf, megalázottak és megnyomorítottak János bácsija. Neved és sorsod immár örökre összefonódik a XX. század magyar kálváriájával, melynek stációit, néped keresztjét magadra véve jártad végig Krisztus áldozatának részesévé válva.
Egy véglegesen magunk mögött hagyott, százszor elátkozott évszázadban láttad meg a napvilágot egy olyan országban, amelyet akkor és később is, a sajátodnak vallva szeretettél, s ettől a hazaszeretettől halálodig soha semmi nem tudott eltántorítani.
Utódaidként és örököseidként, engedd, hogy köszönetet mondjunk neked földi pályafutásod és a vele összefonódó kálváriád minden stációjáért.
Köszönjük, hogy egy idegen országban osztályrészül kapott mostoha sorsot vállalva, a nagyhatalmi önkény szülte új határok megvonása után is idehaza maradtál, bár százezernyi menekülőhöz hasonlóan neked is lehetőséged lett volna elhagyni szülőföldedet. De te osztozni akartál azon milliók sorsában, akiket hozzád hasonlóan soha nem kérdeztek meg arról, hol és milyen országban kívánnak élni, s akik egyik napról a másikra váltak új hazájuk másodrangú állampolgáraivá.
Köszönjük neked, hogy sok ezernyi társaddal együtt te sem nyugodtál soha bele a kényszerűség szülte élethelyzetbe, s kisebbségi, keresztényszocialista politikusként a reád bízottak nemzeti, vallási, gazdasági, szociális és kulturális jogegyenlőségét akartad kiharcolni.
Köszönjük, hogy már fiatalon kivívva sorstársaid megbecsülését és ragaszkodást, illetve ellenségeid már akkor megmutatkozó gyűlöletét, vállaltad, hogy 1935-ben a prágai parlament képviselője legyél, ahol minden felszólalásodban az államhatalom kisebbségekkel szembeni igazságtalan politikájával szálltál szembe.
Köszönjük, hogy küldetésedet komolyan véve semmisnek tekintetted saját osztályod egykori kiváltságait, és nemcsak hirdetted, de magad is következetesen betartottad az osztályok, fajok és felekezetek feletti összefogás és egyenlőség keresztény elveit.
Köszönjük neked, hogy 1938-ban amikor régi/új nagyhatalmak újra átszabták az országhatárokat, a neked felkínált budapesti parlamenti képviselői székről lemondva, ismét a nehezebb út mellett döntöttél. A fényes politikai karrier helyett a szülőföldön maradt s üldözött kisebbségi magyarság érdekvédelmét választva továbbra is parlamenti képviselőként, próbáltál helyt állni az egyre gyalázatosabb pozsonyi politikai viszonyok közepette.
Köszönettel tartozunk azért, hogy egy eljövendő jobb, igazságosabb világ érdekében lettél bátor bírálója a kiépülő náci hatalmi önkény szülte törvénytelen rendelkezéseknek és embertelen intézkedéseknek. Miközben a kimódolt reciprocitás elve alapján sorstársaiddal együtt túszként tartottak számon a náci ideológia hamis dicsfényben sütkérező urai.
Köszönjük, hogy amikor csak tehetted, az ilyen körülmények ellenére is szót emeltél az üldözöttek védelmében, az ,,embertelen és istentelen” intézkedések (köztük a zsidók elhurcolását szentesítő) törvények ellen, és nem voltál hajlandó kiszolgálni egyik ország barnainges hatalmát sem. Nyíltan hirdetted, hogy az idegen ,,export” ideológiák helyett a saját nemzeti és keresztény hagyományainkhoz kell ragaszkodnunk.
Köszönjük, hogy magad is tevékenyen részt vállaltál az üldözött magyar, szlovák, zsidó és lengyel személyek mentésében, pártfogásában. Szókimondó, bátor és következetes magatartásod miatt a nyilas magyar és szlovák náci diktatórikus rezsim is ellenségének tekintett. Nem torpantál meg akkor sem, amikor a nyilasok letartóztattak és halálosan megfenyegettek, akkor sem, amikor a szlovák államhatalom képviselői megfosztottak mentelmi jogodtól, parlamenti mandátumodtól, s bíróság elé állítva elítéltek.
Köszönettel tartozunk azért, hogy amikor a soron következő újabb nagyhatalmak, újabb igazságtalan határvonalakat húztak, s alkalmad lett volna elmenekülni, a küszöbön álló vörös diktatúra fenyegetése elől, Te ismét helyeden maradtál, mert osztozni akartál a reád bízottakra zúduló ,,kollektív” üldöztetés kegyetlen életkörülményeiben is.
Köszönjük, hogy magad mentése helyett, a teljes jogfosztottság állapotába taszított magyar kisebbség védelmében kívántál eljárni a hatóságnál, aminek egyenes következményeként letartóztattak és tíz szlovákiai magyar sorstársaddal együtt a Szovjetunióba hurcoltak.
Köszönjük, hogy sem moszkvai, sem pozsonyi hazug elítéltetésed és tizenkét évnyi kegyetlen börtönbüntetésed sem tudta benned megtörni a hitet és a hazaszeretetet, a nemzetedhez, népedhez és szülőföldhöz való hűséget. Inkább vállaltad, hogy áldozata leszel az egymást követő totalitárius diktatúráknak, minthogy megtagadd elveidet és azon értékeket, melyek évezreden keresztül megtartói voltak a magyarságnak és a vele együtt élő más népeknek és nemzeteknek.
Köszönjük, hogy a végletekig hinni tudtál abban is, hogy a megbékélés és a szolidaritás lehetséges alternatívája a Duna-medencében élő népek és nemzetek együttélésének. Ezen belül pedig hitted és vallottad, hogy a szlovák-magyar megbékélés történelmi szükségszerűség és olyan érték mindkét nemzet számára, amelyért nem veszhet kárba semmilyen áldozat.
Köszönjük, hogy hitedben kitartva, bebörtönzésed beláthatatlan hosszú időszaka során sem tudtak ,,átnevelni” téged kommunista poroszlók, akik szenvedések és megaláztatások tömegét zúdították rád. Te „a rosszat jóval legyőzve”, lelki támasza, bátorítója, vigasztalója tudtál lenni a veled együtt fogva tartott magyarnak, szlováknak, csehnek, cigánynak, kereszténynek és hitetlennek egyaránt.
Köszönjük, ha ilyet köszönni lehet, életed feláldozását, amelyet értünk a magyarság felszabadulásáért ajánlottál fel. Jelentjük Neked, részben ugyan, de szabadok vagyunk. Ám erőnk fogyóban, gyarlóságunk pedig növekedőben van.
Mégis bizakodunk, mert tőled kaptunk követésre érdemes példát hitre, bizalomra és a szeretetre. Mert életművedet megkoronázza az evangéliumi ige igazsága: ,,Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja barátaiért.” Te legdrágább kincsedet, életedet áldoztad fel értünk, ezért arra kérünk, ne csak az legyen jutalmad, hogy helyet kapj „egy nemzet örökké tartó hálás emlékezetében”. Miként földi életed során is fáradhatatlanul tetted, legyél közbenjárónk a legfelsőbb hatalom, a Teremtő színe előtt is. Lelked az örök boldogság részeseként se hagyjon magunkra bennünket. Mint gyöngykagylót, a belé hullott homokszem, nyugtalaníts bennünket, a Te életpéldád mindaddig, míg hőn szeretett néped áldozatod áldott gyümölcseként a megmaradás drágagyöngyét nem termi meg.
Esterházy János, segíts, ha kell mindig újrakezdeni, száz elrontott próbálkozás után is hinni. Hinni mindenekelőtt abban, hogy van kiút, s van jövő. S ezért a jövőért érdemes élni, küszködni, s ha kell, áldozatot vállalni. Segíts reménykedni és építkezni. Régi romok felett megújult lelkülettel újra hazát és otthont teremteni a hazátlanság és otthontalanság kínzó szorításában is.
S végül add ránk áldásodat, hogy a Te általad vallott és vállalt krisztusi eszményeket és értékeket népünk soha meg ne tagadja. Példád és áldozatod kísérjen és erősítsen minket abban, hogy ezek az értékek örökké lelkünkben éljenek, és egy régen várt magyar föltámadásban egyszer valóságunk részévé is válhassanak.
(A fenti írás a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás gondozásában nemrégiben napvilágot látott Hazám, Felvidék című könyvben jelent meg.)
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47574,47575,47572,47571,47470,47472,47471,47537,47469″}
