1959.IX.10.
Most ne haragudj rám, de nagyon nyomorultul érzem magam:
a seb, amit Pozsonyban ütöttek, mélyebb, mint gondoltam.
Azóta újabb információkat kaptam. Személyemben a vox humanát, az emberség hangját támadják. Akik csinálják erkölcsi senkik, de hogy ezeket vonultatta fel ellenem egy megtervezett stratégia, az szomorú, de biztató is, mert lehetetlen, hogy az erkölcsi mínusz győzhessen a szocializmusban.
Milyen jó, hogy vagy, hogy hozzád menekülhetek. Ha az öledbe hajthatnám a fejem, és te megsimogatnád, könnyebbnek érezném magam. Egyszerre olyan hűvös lett körülöttem, és lesz majd sokáig. Az emberek gyengék, és az erősek furulyájára, előírt kottájára fognak táncolni. Kevesen vállalnak majd, de te köztük vagy, és te az egyetlen vagy, akihez elmehetek meleget koldulni.
1962.XII.3.
Ígéretemhez híven újra felkereslek a soraimmal, mielőtt befekszel a kórházba. Mindenekelőtt: ma reggel jól érzem magam, nincs semmi baj, nincs panasz. Tegnap nagyon labilis voltam. Kissé gyorsabb mozdulatoknál jelentkeztek a figyelmeztető jelek. Ugrált a pulzusom is. Két napig szüneteltetnem kell az egyik gyógyszer szedését.
Ha minden jól megy, ma délelőtt talán dolgozni fogok. Most a reggeli madáretetést végeztem el. Mindennap megesznek egy csomag kekszet. A bosszantó, hogy általában verebek jönnek, s csak kevés cinke. A veréb a madarak lumpenproletárja. Még az etetőt is bepiszkolja, amit a cinegék utálnak, ezért ritkábban jönnek. Füttyömre egész verébfelhő száll felém. Egész nap ezt a füttyöt lesik.
Ilyenek az én szórakozásaim.
Az idő kemény hideg, száraz, és így a jó. Még nem merek sétálni, mert kiadósabb mozgásnál már előjönnek a zavarok. Veled leszek gondolatban ezekben a napokban. Számomra ez nem nehéz, mert ismerem a kórházi napirendet. Reggel a laboratóriumba kísérlek, aztán a röngenre. A vizitnél is ott leszek. És az ebédnél, és este a vacsoránál. Kilenckor eloltják a villanyt – legalább kialszod magad. Minden jót a kórházban! És írjál!
1962.XII.14.
Jó reggelt, jó reggelt, hétfői jó reggelt! Most ugyan még csak péntek este van, a levél csak holnap megy el, de hétfőn ott lesz.
Egy szál gyertyánál írok. Nincs áram. Most volt a vacsora, és Csacsiék mondták sírva, amiről én nem értesültem: autóbusz baleset történt. Alig egy kilométerre Stósztól a busz lezuhant egy kb. hat-hét méteres mélységbe egy kiszáradt hámor tó fenekére. Háromszor átfordult, aztán a tó fenekén a kerekeire állt. Majdnem mindenki megsebesült. Egy férfinek leszakadt a lába, egy nőt belső vérzés ért. Az autóbuszban ott volt Csacsi bátyja is, Sanyi. Iskola után feljött Mecenzéfről ebédelni, aztán indult a kétórással vissza, a pionírgyűlésre. Még három tanuló volt a buszon, ők szerencsére néhány karcolással megúszták. A karambol úgy történt, hogy a kanyarban teherautó jött szembe. Súrolták egymást, a busz megcsúszott, és a fagyos, jeges úton ez elég volt a balesethez. Most én féltelek: csak akkor gyere, ha nem csúszik az út. Igaz, a te kis személyautód nem a nagy autóbusz.
Hiába, gyertyánál nem élvezet írni. Nagyon elkényeztetett bennünket a villany. Amikor 1916-18-ban a fronton voltam, csak gyertyát használtam, egy szál gyertya mellett olvastunk és ez is megfelelt. Ha befejezem a levelet, elfújom a gyertyát, s a sötétben a kályha világánál ülök vagy fekszem majd, és rád gondolok. Ma kivételesen nem éjfélkor, hanem már 11-kor lefekszem.
Mikor jössz? Nagyon várlak!
1963.IX.26.
Megint voltak vendégeim – a szepsi iskola két tanárnője. Ők már nyáron is meglátogattak és akkor kérdezték, miben lehetnének a segítségemre. Erre most odaadtam nekik az új könyvem – Kúria, kvaterka, kultúra (Adalékok a csehszlovákiai magyar kultúra előző fejezeteihez, 1918-1938) – gépiratát, hogy az első, korrigált példányból átvezessék a javításokat a három másolatra. Nekem ez az inproduktív munka sok időmet veszi el, ők pedig boldogok, hogy csinálhatják. (Folytatjuk.)
Batta György, Felvidék.ma
Fotó: Kolár Péter gyűjteményéből
{iarelatednews articleid=”56088,56318,56087″}
