A reformáció emléknapját ünneplik ma, október 31-én a protestáns egyházak, s e napon emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabokról is.
A reformáció vagy hitújítás a 16. században, Nyugat-Európában a katolikus egyház „hibáinak” bírálatával és azokra való válaszként indult mozgalom.
Luther Márton (Martin Luther) a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes a katolikus egyház megreformálása érdekében a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit 1517. október 31-én függesztette ki. (2017-ben ennek lesz az 500. évfordulója.) Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását.
Luther Márton egyik legfontosabb tétele az volt, hogy az ember nem cselekedetek, érdemek, hanem egyedül Jézus Krisztusba vetett hite által (sola fide) üdvözülhet Isten kegyelméből (sola gratia). Kimondta, hogy Istennel közvetítő (egyház, papság) nélkül is kapcsolatba lehet kerülni, és vallási kérdésekben a Szentírás az egyedüli forrás, amely mindenki felett áll, amivel kétségbe vonta a pápa elsőbbségét és tévedhetetlenségét.
Luther nem vonta vissza kijelentéseit. 1521-ben a pápa kiátkozta, birodalmi átokkal sújtották, bárki szabadon üldözhette, meg is ölhette. Wartburg várában talált menedéket, ahol a hosszú évek alatt németre fordította a Bibliát, 1546. február 18-án halt meg.
Nézetei hosszas harcok árán utat törtek. Halála után az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Kálvin az imát, a közös éneklést, valamint a prédikációt helyezte előtérbe.
A lutheri tanok igen gyorsan megjelentek Magyarországon is: Budán, a Felvidéken és az erdélyi szászok körében még az 1526-os mohácsi csatavesztés előtt terjedni kezdtek. Magyarországon a 16. században, a török uralom korszakában terjedtek el a reformáció eszméi, magyar földön 1545-ben Erdődön rendezték az első protestáns zsinatot. A század végére az ország 80-90 százaléka protestánssá vált. Magyarországon október a reformáció hónapja is. 1939 óta pedig a legnagyobb protestáns egyházak a hónap végén rendezik meg az Országos Protestáns Napok ünnepségsorozatát.
A történelmi protestáns felekezetek e napon emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról.
Az ellenreformáció, más néven katolikus megújulás a katolicizmus törekvése volt mind vallási, mind társadalmi téren a protestantizmus térnyerése ellen cselekedni, és elvesztett pozícióit visszaszerezni. Ebből a célból ült össze a tridenti zsinat 1545. december 13-án. Az ellenreformáció korszaka 1546 és 1648 közé tehető; a schmalkaldeni háborúval kezdődött, és a harmincéves háború végével fejeződött be.
Mivel a 16. század végére Magyarország lakosságának kb. 90%-a a protestáns hit mellett döntött, a katolikus klérus – hatalmi eszközöket is igénybe véve – ellenakciót indított. Az ellenreformáció korszaka Rudolf trónra lépésével kezdődött. Kiemelkedő alakja Pázmány Péter volt, aki írásaival és ékesszólásával a többségében protestáns hitre áttért magyar főurak jelentős részét ismét visszatérítette a katolikus egyházba s ezáltal a katolicizmus hosszútávú biztos szerepét Magyarországon megszilárdította.
Az 1670-es évek a protestáns egyházak életében a próbatétel évei voltak. A magyarországi ellenreformáció idején, 1674. március 5-én több mint hétszáz protestáns hitvallót idéztek a Pozsonyban felállított különbíróság elé, amely során mintegy háromszáz pap, tanító jelent meg a tárgyaláson. A bíróság felségsértéssel, hazaárulással, a katolikus egyház megsértésével vádolta őket, egyben követelte „bűneik” beismerését és áttérésüket a katolikus hitre. A beidézett prédikátorok közül a legállhatatosabbakat, akik semmifajta megalkuvásra nem voltak készek, kisebb csoportokban várbörtönökbe vitték, majd több mint negyven papot Nápolyba hurcoltak, de közülük csak harminckettő maradt életben, akiket eladtak gályarabnak.
Megemlékezésként álljon itt a nevük. A szenvedések terhe alatt 17 művelt magyar pap halt meg. A nápolyi útra hurcolás során hunyt el: Borhidai Miklós (Rábaszentandrás), Füleki István (Naprágy), Gócs Mihály (Kálnó – Nógrád), Huszti Mihály (Sajókeszi), Edvi Illés Gergely (Malomsoki), Kóródi János (Csögle – Veszprém), Mazari Dániel (Tamási – Nógrád), Miskolczi Mihály (Fülek), Paulovics Mihály (Túrócszentmárton), Szecsei János (Ságh – Gömör), Szilvási István (Császár – Komárom), Trifkovics János (Leste), Tiróczi Végh András (Fülek)
A kapuvári és sárvári börtönökből Triesztbe és Buccariba hurcolt 20 lelkészt is gályaraboknak tekinthetjük, mert azoknak szánták és nagy kínokat szenvedtek. Közülük is Szendrei György (Balog), Szentkirályi András (Zsíp), Tökölyi István (Dobóca) lelkészek Buccariban haltak meg. Kállai István (Felsővály) pedig Velencében hunyt el és Lidón temették el.
Kaposi István (Rimaszombat) és Szentmiklósi János (Kajár) lelkészek aggkoruk miatt erőtlenek voltak a hosszú útra, ezért Lipótvárott szenvedték át a gályarabság idejét.
A gályarabságot szenvedők névsora: Alistáli György (Szőny), Bátorkeszi István (Veszprém), Bugányi Miklós (Sajógömör), Czeglédi Péter (Léva), Kocsi Csergő Bálint (Pápa), Harsányi István (Rimaszombat), Jablonczai János (Béllye – Gömör), Kálnai Péter (Putnok), Komáromi Süllye István (Ács), Köpeczi Balázs (Szkáros – Gömör), Körmendi György (Barsi esperes), Krasznai Mihály (Kelemér – Gömör), Lányi György (Korpona), Leporini Miklós (Poltár – Nógrád), Masnitius Tóbiás (Illava – Trencsén), Nikléczi Boldizsár (Alsósztrehova), Nikléczi Sámuel (Újbánya), Otrokocsi Fóris Ferenc (Rimaszécs), Sajószentpéteri Márton (Hetény), Sélleyi István (Pápa), Simonyi Péter (Simonyi – Gömör), Simonides János (Breznóbánya), Steller Tamás (Besztercebánya), Szalóczi Mihály (Zubogy – Gömör), Szodói Balogh András (Szend – Komárom), Ujvári János (Mezőörs – Győr), Zsédenyi István (Dörgicse – Zala) /Forrás: Payr Sándor: Magyar protestáns gályarabok, 1927/
Kiváltásukra megmozdult az egész protestáns világ. Nagy nehézségek után De Ruyter holland admirális szabadította ki a magyar gályarabokat. Szabadulásuk a nyugati protestáns egyházak testvéri segítségével máig a helytállásnak és Isten megmentő szeretetének példája.
A reformáció emléknapján több református és evangélikus templomban ezen gályarabokra is megemlékeznek.
