Assziszi Szent Komáromban
Az Assziszi Szent című produkció 2021. augusztus 17-én 19.00 órai kezdettel kerül bemutatásra a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán.
Az Assziszi Szent című produkció 2021. augusztus 17-én 19.00 órai kezdettel kerül bemutatásra a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán.
Augusztus 18-ig várják még a hallgatói pályázatokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és az MTVA szakirányú továbbképzésére. Hogy miért érdemes jelentkezni a gyakorlat-orientált szakképzésre, amelynek egyik specializációja a…
A Petőfi Kulturális Ügynökség idén is meghirdette külföldi színházak és színtársulatok számára szóló pályázati felhívását. A pályázat magyar drámák és előadások létrehozásához szükséges szövegkönyvek fordítását támogatja – a…
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2021. augusztus 18-án (szerda) 11.00 órakor sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Újrakezdés Program I. pályázati kiírásának eredményeiről. A 2021 a nemzeti újrakezdés éve részeként indított…
Ma, szerdán Brogyányi Mihály, idegenvezető, helytörténész érkezik Somorjára, hogy történelmi sétát tartson a városban.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elnökségének átvételét az Emberi Erőforrások Minisztériuma számos kulturális rendezvénnyel ünnepli. Kiállításokat, koncerteket és konferenciákat tartanak nemcsak Magyarországon, hanem az Európa Tanács székhelyén, Strasbourgban…
Augusztus 18-án, szerdán 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Létkaland című koncertet a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ színháztermében. A fellépők: Vadkerti Imre, Sipos Dávid, Bertók István,…
XXIII. Fiatal Írók Tábora Nagyszegpuszta, Villa Filia 2021. augusztus 19-22. Szervező: Szlovákiai Magyar Írók Társasága A tábor vezetője: Nagy Erika Program Csütörtök, augusztus 19. 1700 Gyülekező és…