Kopjafaállítással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúira október 5-én a komáromi járásbeli Izsán. A településen korábban a Millenniumi-emlékműnél gyűltek össze, ezentúl azonban a március 15-i és …
Archívum – régió
-
-
Bátran nevezhető a párkányi Simon-Júda vásár a vásárok vásárának, hisz az idei lesz a 468-ik, ami azt jelenti, nagy múltja van a Párkányban idén október 9-12. között sorra …
-
A szabadságharc leverésének 165. évfordulójára emlékező települések közül többek közt Komáromban, Dunaszerdahelyen, Királyfiakarcsán, Zselízen, Léván, Füleken, Rimaszombatban, Rozsnyón és Margonyán jártunk.
-
Nem volt felesleges a márciusi forradalom, és nem volt értelmetlen a magyar nép lelkesedése a forradalmi eszmék iránt, hiszen a forradalom, a jogos harc, a nemes kezdeményezés sohasem …
-
A garamszentgyörgyi parkban október 4-én tökparádét rendeztek. Az ünnepség a „Főzzünk, együnk, együtt legyünk!” jelszó jegyében zajlott, és nagyon sikeres volt.
-
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat október elsején a megyei hivatal hirdetőtáblájára kifüggesztette versenypályázat-felhívását, ezzel elindult a dunaszerdahelyi kórház és a Galántai Szent Lukács Kórház részvényeinek átruházási folyamata. A jövő …
-
A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeum és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás október 2-án és 3-án szervezte meg a Madách Irodalmi Napokat. A …
-
A választási törvény értelmében legkésőbb szeptember 21-éig kellett leadni a jelöléseket a november 15-ére meghirdetett helyhatósági választásra.
-
Október elsején nyilvánosságra hozták a polgármester- és képviselőjelöltek listáját Zselízen is. Ebből kiderül, hogy hat kihívója lesz a jelenlegi polgármesternek, Bakonyi Pálnak. Egy Sieť-Háló támogatotton kívül az összes …
-
A Dunaszerdahelyi Városi Képviselő-testület 47. soron kívüli ülését október 2-án tartották a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal nagytermében.