Keresztényellenes támadásokat hajtottak végre Európában iszlamisták és nyugati liberális anarchista mozgalmak – mondta Azbej Tristan az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár kedd …
Kitekintő
-
-
Életbe lépett hétfőn a maszkviselésre vonatkozó új szabály: már az éttermekben, vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken is maszkot kell viselni – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-vel.
-
Kocsis Zoltánra emlékezik koncertjével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar pénteken a budapesti Müpában.
-
Kitekintő
A szlovák kormányfő megköszönte Magyarországnak és Orbán Viktornak a teszteléshez nyújtott segítséget
Igor Matovič kormányfő ma délután, az országos tesztelés másnapján Roman Mikulec belügyminiszter kíséretében Komáromban járt, s felkereste a Vág-parton található Manta mintavételi állomást, ahol a magyarországi önkéntesekkel találkozott. …
-
Veszélyben vannak Európa természeti kincsei, a nyilvántartások szerint világszinten és Európában is a tavalyi év volt az eddigi legrosszabb az erdőtüzek szempontjából, több mint 400 ezer hektár esett …
-
Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében 2020 címmel, a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal online formában kerül sor a Kisebbségi Jogvédő Intézet őszi konferenciájára november 12. és 14. között. A konferencia …
-
Minden vakcinának, amely az Európai Unióban elérhető, vagy elérhetővé válik, meg kell felelnie a vonatkozó uniós minőségi és jóváhagyási előírásoknak – jelentette ki Erik Mamer, az Európai Bizottság …
-
A schengeni határok ellenőrzésének meghosszabbításáról szóló kormányrendelet értelmében a rendőrség tíz közúti határátkelőhelyen biztosítja a személy és teherforgalom beléptetését – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs …
-
„Durván kiforgatta a történelmi igazságot” Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a „szovjet megszállás emlékművének” nevezte a budapesti Szabadság téren felállított obeliszket, ezért Moszkva fellép a „történelemhamisítás” ellen – közölte …
-
Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, „erőből kell ezeket betartatnunk” – jelentette …