Vadas Jenőről, a nemzetközi hírű tudósról és kiemelkedő szakíróról, a zoológusról és botanikusról, a magyar erdészeti kutatások megszervezőjéről, az Erdészeti Kísérletek című szakfolyóirat alapítójáról, a tehetséges főiskolai oktatóról …
Múltidéző
-
-
Az 1942. évi német nyári offenzívában résztvevő magyar királyi 2. honvéd hadsereg harcoló részei 1942. július első napjaiban érték el Voronyezstől délre a Don folyót, ahol 200 kilométeres …
-
A második előadásomat követően, amelyben a második világháború alatt és után a Csehszlovák Hadsereg által elkövetett tömegmészárlásokról szóltam, még pihentünk pár napot a Balaton partján. Az öldöklés Edvard …
-
A Tőketerebesi járáshoz tartozó leleszi Szent Mihály kápolnában egy szent Erzsébetet ábrázoló freskótöredék alatt a három szent király félalakos képe látható, Szent Lászlónak csak a feje látszik, attribútumai …
-
Történelmünk egy tragikus fejezetét mutatta be Köteles László a Gombaszögi Nyári Táborban. A második világháború utáni kényszermunka-táborok a Szovjetunió történetének egy sötét és sokáig elhallgatott fejezete. A fiatal közönség dermedt figyelemmel …
-
A Petőfi-biográfia ismerői általában tudnak egyet s mást a költő iskoláiról, tanárairól. Közismert, hogy irodalmunk nagy alakja egykor diákja volt a selmecbányai evangélikus líceumnak is. Itteni tanárai közül …
-
Hazai viszonylatban ritkaságszámba megy, ha valaki hadisírkutatással foglalkozik, a háborúkban elesett magyar katonák sírhalmait, emlékeit, csontjait keresi temetőkben, utak mentén, emlékműveken, emlékhelyeken. A barti származású, párkányi lakhelyű Bréda …
-
A selmecbányai akadémia jeles tanárainak sorában előkelő helyet foglalnak el a Kerpelyek is. Idősebb Kerpely Antal a vaskohászat világhírű tudós kutatója, az intézet oktatóinak kiemelkedő alakja, a magyar …
-
Takaró Mihály irodalomtörténész a legnagyobb magyar népi költőfejedelemről tartott előadást a XX. Mécs László Szabadegyetemen. Az irodalomtörténész Arany János részletes életútját bemutató előadása során néhány mű értelmezésére is …
-
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója Esterházy János életművéről, személye és tettei megítéléséről tartott előadást a jászói Mécs László Szabadegyetemen. A gróf élete és 60 évvel ezelőtt …

