A családvédő civil szervezet véleménye szerint a média egyoldalúan tájékoztat a közelgő népszavazás kapcsán,
2015. február 7. – Népszavazás
-
-
(emberségről, jellemről, elődeink megőrzött emberi alapértékeiről is döntünk a népszavazáson)
-
A Szövetég a Családért civil szervezet a felsőfokú oktatási intézményekben szeretné népszerűsíteni a februári népszavazást, írta a Hospodárske noviny keddi száma. Miután a szlovák közmédia és egyes kereskedelmi …
-
A referendum kezdeményezésével a Szövetség a Családért társulás a hagyományos család megvédésének szükségességére akarja felhívni a figyelmet, és felszólítani Szlovákia választópolgárait, hogy a demokrácia adta jogukat felhasználva fejezzék …
-
A Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Ján Figeľ szerint az előkészületben levő országos emberi jogi országos stratégia ellentétes a család védelméről szóló népszavazás lényegével és céljaival, amelyet egyébként a kormányzó Smer-SD támogatásra …
-
Az SNS teljes mértékben támogatja és üdvözli a népszavazást. Az SKDÚ-DS a demokratikus elvek mellett szintén támogatja, a Nova mozgalom még nem adott ki hivatalos közleményt ez ügyben. …
-
Kevesebbet házasodunk, jobb esetben kitoljuk az esküvő idejét, mert előnyt élvez a tanulás és a munka, illetve a karrier, elsősorban a nagyvárosokban élő párok számára. A válások is …
-
A televíziós és rádiós műsorok közvetítéséről és továbbközvetítéséről szóló törvény pénzbírsággal sújtja a műsorszolgáltatókat, ha azok politikai és vallási hirdetések sugároznak.
-
Nemcsak az állandó lakhelyünkön szavazhatunk a február 7-ei népszavazáson, hanem Szlovákia bármely településén, csupán a választói igazolványt kell ehhez kikérnünk.
-
Február elején újra népszavazás lesz Szlovákiában. Amennyiben a „bevált” hagyományok szerint alakulnak a dolgok, ez is érvénytelen lesz.