A lista olyan településeket tartalmaz, amelyekben élnek magyarok, többnyire azonban már csak kis számban. A Charta XXI. felkarolta az ötletet, és egyben át is alakította. Facebook-oldalunkon gyorsított programmal, …
A nemzeti összetartozás éve
-
-
Ex libris-pályázatot hirdet a nemzeti összetartozás évének keretében, a trianoni békediktátum centenáriumán Vámospércs Városi Önkormányzat és a Pircsike Vámospércsi Közművelődési Egyesület. A történelmi Magyarországot felosztó és a magyar …
-
Települési és középiskolai szervezeteink élhetnek a pályázati lehetőséggel, amely az idei nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódik azzal a céllal, hogy az év során szervezzenek egy rendhagyó történelemórát, egy kirándulást, …
-
A trianoni békediktátummal kettészakított város, Komárom Önkormányzata és az 1931. évi dicsőséges óceánrepülés gépének, a Justice for Hungary pilótájának nevét viselő egyesület, az Endresz Csoport Egyesület a Kárpát-medence …
-
A Széchenyi István Polgári Társulás január 21-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezi meg a Magyar pokolrapszódia című Trianon-estet a komáromi Selye János Gimnázium dísztermében.
-
A nemzeti összetartozás minden magyarba bele van írva – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Mosonmagyaróváron, a nemzeti összetartozás évének ünnepélyes megnyitóján. Rétvári Bence a piarista …
-
KitekintőMagyarság Háza
2020-as nemzeti összetartozás éve: Kiemelt programokkal készül a Magyarság Háza
Kiemelt programokkal készül a Magyarság Háza a 2020-as nemzeti összetartozás évére, az intézmény minden hónapban az emlékévhez kapcsolódó programokat szervez – hangzott el pénteken a Kossuth Rádió Jó …
-
A nemzeti összetartozás évének jegyében hirdetik meg a 2020-as Versünnep Fesztivált – hangzott el az eseményről tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Kolti Helga, a rendezvényt szervező, jövőre 15. jubileumát …